Elhunyt Harmathy Attila jogász, az MTA rendes tagja

Életének 86. évében, 2022. augusztus 30-án elhunyt Harmathy Attila, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, professor emeritus.

2022. augusztus 31.
Harmathy Attila (1937–2022) mta.hu

Harmathy Attila 1937-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait
az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte, mellette tanult a Cambrigde-i Egyetem nyári tanfolyamán, valamint elvégezte a Strasbourgi Összehasonlító Jogi Egyetem négy évfolyamát. 1962-től 1992-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében dolgozott, az egyetemen negyedéves egyetemista kora óta tanított. 1972-ben docenssé, 1982-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Elhivatottsága megmutatkozott kutatói és tanári munkájában is.

1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, ugyanekkor főtitkárhelyettesévé is megválasztották. 1998-ban az MTA rendes tagja lett.

Számos nemzetközi kutatás résztvevője, konferenciák előadója, több nemzetközi szervezet tagja volt. Nyolc éven keresztül töltötte be
a Nemzetközi Összehasonlító Jogi Akadémia alelnöki tisztét, két cikluson át
a jogegységesítés kérdéseivel foglalkozó Unidroit igazgatósági tagjaként is dolgozott. Alkotmánybíróként szervezője volt több olyan konferenciának, amely Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását készítette elő. Közel háromszáz tanulmánya jelent meg, ezeknek mintegy fele idegen nyelven. 2007 óta professor emeritus volt.

Eredményei elismeréseként több magyar kitüntetést vehetett át, köztük 2012-ben Széchenyi-díjban részesült.

A kutatótársak nevében Vékás Lajos, az MTA rendes tagja az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar honlapján búcsúzott Harmathy Attilától.