Elhunyt Grenács László fizikus, az MTA külső tagja

Életének 84. évében, 2017. október 16-án elhunyt Grenács László fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Leuveni Katolikus Egyetem nyugalmazott professzora.

2017. október 18.
Grenács László (1933–2017) Fotó: mta.hu

Grenács László 1933-ban született Nógrádsápon. 1956-ban még elkészítette szakdolgozatát az ELTE TTK fizikus szakán, de a történelem vihara Belgiumba sodorta. Fizikusi diplomáját már a Leuveni Katolikus Egyetemen szerezte meg. Tudományos tekintélyét alacsony energiás magspektroszkópiai eredményeivel alapozta meg.

Később eredeti és igen látványos mérési eljárásával munkatársaival együtt közvetlenül megmérte a negatív müonhoz csatolt antineutrínó helicitasát. Kidolgozta a Telegdi Bálint által „alignment switch”-nek elnevezett módszert, amellyel közvetlenül bizonyítani tudták a Gell-Mann által jósolt gyenge mágnesség létét, egyben kimondták, hogy úgynevezett másodosztályú áramok nincsenek. Felix Bloch, az NMR „atyja” kézírásos levélben tudatta vele a „switch” iránti csodálatát. Ezekben a munkákban szerzett tapasztalatait hasznosítva kifejlesztett egy olyan technikát, amelynek segítségével polarizált radioaktív atommagokat lehet kristályokba implantálni. A módszerrel fontos eredményeket ért el magyar együttműködésben a vezetési elektronspin szuszceptibilitásának vizsgálatában.

Grenács László ezen az együttműködésen túl is állandó kapcsolatot tartott a magyar fizikával, előadást tartott az MTA Fizikai Tudományok Osztályának Telegdi Bálintot köszöntő ünnepi tudományos ülésén. Előadásának bővített változatát közölte a Fizikai Szemlében.

Meghívott tanácsadója volt a Francia Atomenergia-bizottságnak és tagja a CERN Tudományos Tanácsának. II. Albert belga király a Korona Rend Nagy Tisztjévé nevezte ki.

A Magyar Tudományos Akadémia 2007-ben választotta külső tagjai sorába.