Elhunyt Csibi Vencel-József gépészmérnök, az MTA külső tagja

Életének 75. évében, 2019. április 6-án elhunyt Csibi Vencel-József akadémikus, a romániai magyar tudományos közösség kiemelkedő személyisége.

2019. április 10.
Csibi Vencel-József (1945 - 2019) Fotó. kab.ro / mta.hu

Csibi Vencel-József Kolozsváron született 1945-ben. Műszaki tanulmányait követően a gépészet területén végzett tudományos kutatásokat. Érdeklődésének középpontjában a különleges fogaskerékhajtások, illetve a mechatronika állt. Többek között hajtóművek bolygókerekeinek profilszámításával, méretezésével, szerszámozásával, a prototípus legyártásának irányításával, különböző típusú fogaskerékhajtások tervezésével, gyártásával, hajlékony kötésű mechanizmusok méretezésével, gyártásával foglalkozott. Eredményeit több szakkönyvben, illetve mintegy 110 közleményben tette közzé.

Aktívan részt vett az MTA Kolozsvári Területi Bizottságának munkájában, s az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnökhelyetteseként is segítette a közösségi tudományos érdekek érvényesítését, az egyetemi és a tudományos képzést, a romániai magyar tudományos közösségen belüli kapcsolatok erősítését, a magyar–román szakmai együttműködés szorosabbá tételét, a magyar szakmai nyelv ápolását.

Oktatói és kutatói tevékenységét több intézmény és szervezet is elismerte: tagja volt többek között a Romániai Mérnökök Szövetségének, a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetsége Magyarországi Egyesületének. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tiszteletbeli professzora volt. 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának választotta.

Munkásságát, eredményeit számos kitüntetéssel és díjjal ismerték el. Megkapta az Óbudai Egyetem egyik jogelőd intézményének, a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának Bánki Donát-emlékplakettjét, majd az Óbudai Egyetem „Honorary Professor” kitüntetésben részesítette.