Elhunyt Arató Péter villamosmérnök, informatikus, az MTA rendes tagja
Életének 85. évében elhunyt Arató Péter villamosmérnök, informatikus, az MTA rendes tagja.
Mély megrendüléssel búcsúzunk Arató Pétertől, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának volt dékánjától és meghatározó professzorától, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjától, a magyar villamosmérnöki és informatikai tudományok kiemelkedő alakjától. Távozásával nemcsak egy nagy tudású tudóst és egyetemi tanárt veszítettünk el, hanem egy olyan személyiséget is, aki évtizedeken keresztül meghatározó szerepet játszott a BME és a hazai műszaki felsőoktatás fejlődésében.
Arató Péter 1942. február 3-án szültetett, 1965-ben szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, és ugyanebben az évben kezdte meg oktatói és kutatói munkáját a Folyamatszabályozási Tanszéken, a későbbi Irányítástechnika és Informatika Tanszéken. Tudományos pályája során a digitális technika, a logikai szintézis, a vezérlőegységek tervezése, valamint a magas szintű és rendszer szintű szintézis területén ért el jelentős eredményeket. Tudományos munkásságát az akadémiai világ mellett az ipari alkalmazások iránti elkötelezettség is jellemezte. 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.
Arató Péter Fotó: mta.hu/Szigeti TamásOktatóként és iskolateremtő professzorként generációk számára jelentett példát. Közel két évtizeden át vezette tanszékét, 1986 és 1988 között a Kar tudományos dékánhelyettese, 2001 és 2006 között pedig a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja volt. Munkájának különösen fontos része volt a fiatal kutatók és mérnökök nevelése: számos diplomamunka, doktori értekezés és tudományos diákköri munka témavezetőjeként járult hozzá a következő mérnökgenerációk szakmai fejlődéséhez. A BME 2013-ban Mestertanár Aranyéremmel ismerte el kiemelkedő témavezetői és tehetséggondozó tevékenységét.
Munkásságát számos rangos kitüntetés is elismerte, köztük a Csáki Frigyes-díj, a Kozma László Emlékérem, a Simonyi Károly-díj, a Pro Facultate díj és a Széchenyi-díj. Ezek azonban talán csak részben fejezhetik ki azt a hatást, amelyet Arató Péter több mint fél évszázados egyetemi pályafutása során gyakorolt környezetére. Tudományos eredményei, tanítványai, az általa felépített szakmai közösségek és az általa képviselt magas mérnöki és oktatói mérce mind tovább élnek azok munkájában, akik tőle tanultak és vele dolgoztak.
Arató Péter emlékét tisztelettel és hálával őrzi a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának közössége, kollégái, tanítványai és mindazok, akik szakmai pályájuk során kapcsolatba kerülhettek vele. Életműve arra emlékeztet bennünket, hogy az egyetemi professzor öröksége nem csupán publikációkban, eredményekben és intézményi tisztségekben mérhető, hanem azokban az emberekben is, akiknek gondolkodását, szakmai igényességét és pályáját formálta. Nyugodjék békében.
Imre Sándor
az MTA rendes tagja,
a VI. Műszaki Tudományok Osztálya elnöke