„Bolyaisok” – Vaderna Gábor irodalomtörténész

Amikor egy irodalomtörténész klasszikusokkal foglalkozik, rendre megkapja azt a kérdést, hogy vajon van-e még itt tennivaló, van-e még mit mondani a nagy íróról, költőről. Természetesen mindig vannak új és új szempontok. Ahogy telik az idő, mindig másként látjuk múltunkat, mindig mást veszünk észre benne, ezért életművük folyamatosan újraértelmezésre szorul.

Vaderna Gábor irodalomtörténész mta.hu/Szigeti Tamás

Berzsenyi Dániel költészetével részben szerencsénk van, részben mostohán bánt vele a sors. Értelmezések sora áll rendelkezésünkre, Berzsenyi poétikájának eszmetörténeti hátteréről is számos munka született. Ugyanakkor a verseinek még mindig nem készült el a megfelelő minőségű kritikai kiadása, szövegeinek rendbetétele az irodalomtudomány nagy adóssága.

Vaderna Gábor 2000 óta foglalkozik Berzsenyi költészetével. Néhány évvel ezelőtt rábukkant arra a kéziratra, amelyet 1803-ban Kazinczy Ferenc kapott, s mely tartalmazta Berzsenyi három költeményét. Ekkor sikerült tisztáznia a költő legismertebb versének, A’ Magyarokhoz című ódának a keletkezéstörténetét. Kéziratok, szövegforrások kerültek elő Pannonhalmán, Győrött, Keszthelyen, sőt Londonban is.

Az irodalomtörténész 2017-ben már második alkalommal nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-ösztöndíját.

Korábbi ösztöndíjának eredményeképpen jelent meg A költészet születése: A magyarországi költészet társadalomtörténete a 19. század első évtizedeiben című monográfiája (Universitas Könyvkiadó, 2017). Ebben Vaderna Gábor társadalom- és eszmetörténeti szempontból tekintette át a 19. század elejének költészeti anyagát. Munkájában azt vizsgálja, hogy a költészetnek az a modern felfogása, mely a lírát vagy az egyén önkiteljesítéseként, vagy egy közösség hangjának megszólalásaként értette, csak mintegy kétszáz éve alakult ki. A költészet szerinte társadalmi gyakorlatok metszéspontján éppúgy elhelyezhető, mint az esztétikai gondolkodás történetében, s az az érdekes, amikor egy szempont vagy elvárás megváltozása az egész művészeti rendszert átalakítja.

„Voltaképpen egész eddigi pályámon, egyetemista korom óta arra készültem, hogy Berzsenyi Dánielről írjak egy könyvet” – mondta Vaderna Gábor. Az új monográfia egyfelől arra vállalkozik, hogy Berzsenyi művészetét a korabeli költészeti paradigmák között elhelyezze, másfelől azt járja körül, hogy milyen társadalmi körülmények között, milyen kontextusban mit jelentettek Berzsenyi versei a kortársak számára.

„Vegyük például a hazafias-patrióta verseit. Arról már sokat beszéltek korábban is, hogy Berzsenyi patetikus nyelven ír a hazafias kötelességekről. De vajon a nyelvében megjelenő erő képei milyen viszonyban vannak azzal a tárggyal, amiről beszél? Lehet, hogy nemcsak pátosszal lehet beszélni a tárgyról (jó hadvezérekről, hős katonákról és kötelességekről), hanem a beszédnek egy módja létre is hozza ezt a tárgyat.”

„A Bolyai-ösztöndíj legnagyobb erénye a kiszámíthatósága. Nemcsak a pályázat benyújtása zajlik egy letisztult pályázati rendszerben, hanem a vállalt célokkal való elszámolás is viszonylag egyszerű.

Az ösztöndíjas időszakban megadatik az, ami ritka ajándék manapság: a nyugodt munka.

Hogy kétszer is elnyerhettem az ösztöndíjat, nem pusztán óriási megtiszteltetés, hanem nagy terhet is jelent. Meg kell szolgálnom a bizalmat, mellyel a Magyar Tudományos Akadémia kitüntetett” – fűzte hozzá Vaderna Gábor.