Az új Széchenyi-díjasokat köszöntötték

Hagyomány immár, hogy Orbán Viktor miniszterelnök díszvacsorán látja vendégül a Széchenyi-díjas tudósokat, hogy együtt emlékezzenek meg a Magyar Tudományos Akadémia alapítójáról, Széchenyi Istvánról a Pesti Vigadóban. Az idei rendezvényt két év szünet után, Széchenyi születésének 230. évfordulóján tartották meg vezető kutatók és kormánytagok részvételével.

2021. szeptember 30.

A Széchenyi-díjasok tiszteletére adott díszvacsora egyike azoknak a rendezvényeknek, amelyeken a tudomány művelői és döntéshozók találkozhatnak.

A szeptember 21-én rendezett ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök méltatta a magyar tudományos közösség teljesítményét. Mint mondta, a nemzet szempontjából kulcsfontosságú, hogy jövőjét a tudomány hazai művelői közül a legkiválóbbakra, a vezető kutatókra alapozzuk.

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia járvány miatt karanténba kényszerült elnöke videón köszöntötte az egybegyűlteket.

A koronavírussal megfertőződött, de az oltásoknak köszönhetően a fertőzést enyhe tünetekkel átvészelő tudós elmondta, hogy a tudomány és a döntéshozók együttműködése egy nemzet felemelkedésének záloga. A felfedező kutatások jelentőségét hangsúlyozva arra hívta fel a figyelmet, hogy azok minden mai alkalmazás és fejlesztés alapjai, hiszen a korábbi évtizedek eredményei nélkül nem lehetett volna például az életeket mentő vakcinákat kifejleszteni.

Freund Tamás beszédét itt nézheti meg videón.