Az MTA doktora cím a kutatói teljesítmény garanciája – interjú Kovács L. Gáborral

Bizonyára Ön is többször szembesült azzal, hogy tájékozott, de a tudományos életet kevéssé ismerő emberek sem tudják pontosan, mit jelent az MTA doktorának lenni: tudományos fokozatot vagy címet?

Igen, de nem is tekint vissza túlságosan régi múltra ez a cím. Az 1990-es évek közepéig egy olyan tudományos minősítő rendszer működött, amely egy alacsonyabb és egy magasabb fokozatot különböztetett meg – előbbi volt a kandidatúra, utóbbi a tudományok doktora fokozat. Mint ismert, ez nem sokkal a rendszerváltás után megváltozott. Ma egyetlen tudományos fokozat létezik, a PhD, amelyet az egyetemek ítélnek oda különböző doktori iskoláikban. Az MTA doktora nem fokozat, hanem cím, amelynek előfeltétele a PhD megléte, de annál jóval magasabb tudományos teljesítményért jár. Annak adományozhatja a Magyar Tudományos Akadémia, aki tudományos fokozattal rendelkezik, nemzetközi szinten kiemelkedő tudományos munkát folytat, emellett tudományos műhelyt hoz létre, és elősegíti a fiatalok kutatómunkáját.

Kovács L. Gábor Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Mi adja leginkább a cím értékét?

Az, hogy a pályázó tudományos munkáját rendkívül alaposan, másfél-két év alatt körülbelül 100 szakértő minősíti.

Ez egyedülálló a magyar tudományos életben.

A cím tehát a kutatói teljesítmény garanciája. Nemzeti szinten, egységes alapelvek szerint, de az egyes tudományterületek sajátosságait szem előtt tartva több szűrési folyamat nyomán nyerhető el. A bírálók mind rendelkeznek tudományos fokozattal. Nagy részük egyetemekről érkezik, de szép számmal vannak közöttük akadémiai kutatók és külföldi szakemberek is. Többségükben egyetemi tanárok, emellett akadémiai és más kutatóintézetek kutatói és külföldi szakértők. Ezt az eljárást joggal nevezte az MTA Elnöksége tavaly decemberi állásfoglalásában olyan minőségbiztosítási folyamatnak, amelyet az Akadémia a saját tagjainak megválasztása során is megkövetel, azaz csak az MTA doktora címmel rendelkező tudósok jelölhetők akadémikusnak.

Korábban Magyarországon a legmagasabb tudományos címnek a tudomány doktora cím számított. Ennek birtokosai azonos elbírálás alá esnek az MTA doktoraival?

Igen. Nincs számottevő különbség a kettő között, mert a tudomány doktora fokozatot az MTA Doktori Tanácsának megalakulásakor, 1995-ben automatikusan elismerték.

Hányan vannak ma az MTA doktorai?

Mintegy 2700-an. Ők jelentik a tudományos minősítés képzeletbeli piramisának a közepét. Az alapját a PhD-vel rendelkező kutatók adják, ők körülbelül 22 ezren vannak. A csúcsot pedig az akadémiai tagság jelenti. Ők legfeljebb 365-en lehetnek.

Az előbb említette, hogy a tudomány doktora fokozatot az MTA Doktori Tanácsának megalakulásakor, 1995-ben automatikusan elismerték. Ha a fokozat és a cím egyenértékű, akkor mi változott?

Bár mint mondtam, minőségi különbség nincsen a kettő között, az azért eltérést jelent, hogy az MTA doktora cím elnyerésének előfeltételei sokat változtak. Úgy is fogalmazhatnék, hogy folyamatosan finomodott a rendszer. A Doktori Tanács megalakulása után fokról fokra születtek meg az Akadémia egyes tudományos osztályaihoz, illetve azokon belül az egyes szakmákhoz, tudományos bizottságokhoz kötődő doktori minimumkövetelmények, előfeltételek. Mára ezek egész rendszert alkotnak, mindenki tisztában lehet velük, mert olvashatóak az Akadémia honlapján.

Milyen hosszú folyamat végén nyerhető el a cím, és milyen feltételeket kell teljesítenie a pályázónak?

Ha a pályamunkaként beadott mű megírásának előkészületeit, valamint magát az írást nem számítjuk, akkor körülbelül másfél-két éves folyamat végén nyerik el a pályázók a címet. A pályázók zöme egyébként 45 és 60 életév közötti kutató. Az egyetemet általában 23-25 évesen végzik el az emberek, így az akadémiai doktori pályázók mögött általában 20–40 éves tudományos munkásság áll.

Átlagosan milyen arányú a lemorzsolódás?

A pályázók 10-12 százaléka fejezi be eredménytelenül a megkezdett folyamatot, de az esetleges problémák általában már viszonylag korán kiderülnek. Eleinte ugyanis azt vizsgálják meg, hogy a pályázó életútjával tudja-e bizonyítani, hogy mennyire ismeri a tudományos világ, vannak-e mögötte tanítványok, illetve kutatócsoport.

Mennyire lehet ezeket egzakt módon megítélni?

Elég pontosan. Az orvosoknál például az utánpótlás nevelésére vonatkozóan külön mérőszám van. Ebből kiderül, hogy van-e olyan tanulmánya az illetőnek, amelyben a tanítványa első szerző, ő pedig utolsó szerző. Ilyen publikáció nélkül például senki sem megy át az első szűrőn. Mindezek után pedig a pályázó megmérettetik saját tudományos közösségében.

Milyen arányban képviselik az MTA doktorai a különböző tudományterületeket?

A jelenlegi adatok alapján legtöbben, 1043-an a matematikai és természettudományok területéről, valamivel kevesebben, 1016-an az élettudományok területéről, 662-en pedig a bölcsészet- és társadalomtudományi területről szerezték meg a címet.

A különböző tudományterületek közötti különbségek hogyan jelennek meg az elbírálási folyamatban?

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Minden tudományos osztálynak és tudományos bizottságnak saját doktori minimumkövetelményei vannak. Például a biológust nem a nyelvészek követelményei alapján ítéljük meg, vagy fordítva, de még a régészt sem a történészek mércéjével mérjük, hogy egy az előbbinél sokkal közelebb álló példát hozzak. A tudományok mára nagyon specializálódtak. A különbségek már az egymáshoz közeli szakmák között is igen nagyok. Az alapvető követelmények annyiban egységesek, hogy igyekeztünk a tudományos teljesítményt, a publikációkat és a hivatkozásokat minél inkább mérhetővé tenni. Emellett azonban sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a publikációk és hivatkozások számai önmagukban nem értékmérők. Kiemelkedően fontos szempont az egyes munkák megítélésekor a minőség és a színvonal. Megtörténhet, hogy valaki számszerűen teljesíti az előírt követelményeket, de mégsem képviseli a szakma által elvárt nemzetközileg kiemelkedő tudományos szintet.

Az egyes diszciplínák közötti különbségekből ered az is, hogy van, ahol a pályázók életkora sokkal alacsonyabb, mint az átlag – például a matematikában vagy a fizikában–, máshol, például a bölcsészet- és a társadalomtudományokban, ahol nagyon sokat kell olvasni, a kutatás maga nagyon időigényes. Ott a pályázók sokszor idősebbek, mint az átlag. Vannak szakmák, amelyekben a kutatók egyedül dolgoznak, és ritka a társszerzős munka. Ez általában a bölcsészettudomány jellemzője. Egyedül pedig sokkal hosszabb idő alatt hozható létre egy kiemelkedő produktum, mint azokban a szakmákban, ahol jellemzően teamekben, kutatócsoportokban dolgoznak, ahol egy kutató egyedül nem is érhet el kimagasló eredményt. A természettudományokban nagy az eszközigény, például az orvos kutató nem tud egyedül megvenni egy nagy értékű műszert, hogy a saját szakterületemről is mondjak példát.

Milyen a nők, illetve a férfiak aránya az MTA doktorai között?

2700-ból valamivel több, mint 400-an vannak a nők. Sajnos az MTA doktora címmel rendelkező hölgyek száma nem fejezi ki a nők tudományban betöltött súlyát. Az MTA – különösen az elmúlt években – elkötelezett a női kutatók tudományos előmenetelének támogatása iránt. Pontosan tudjuk, hogy a PhD-fokozat megszerzését követő időszakban egyebek mellett a családi kötelezettségek és a nőket nem preferáló jövedelmi viszonyok miatt milyen nehézségeket jelent az MTA doktora cím megszerzésével járó feladatok teljesítése. Ezért is örültem, hogy az Akadémia olyan pályázatot indított a közelmúltban, amely a kisgyermeket nevelő kutatónők és kiskorú gyermeküket egyedül nevelő kutatók tudományos előmenetelét segíti.

Milyen többletet jelent az MTA doktora cím birtokosának lenni a megbecsültség mellett?

A presztízs önmagában is fontos, de – bár a felsőoktatási törvény nem írja elő –

a gyakorlat azt mutatja, hogy az MTA doktora címet megszerző kutatót a legtöbb egyetemen rövidesen kinevezik egyetemi tanárrá.

A cím a vonatkozó 1995-ös kormányrendelet alapján pénzzel is jár, a tiszteletdíj mértéke havonta 90 ezer forint. Ez minden bizonnyal mindenkinek jól jön, de nyilvánvaló, hogy senki sem ezért a pluszösszegért vállalja a hatalmas, több évtizedes tanulást és munkát követő megmérettetést. Bizton állíthatom, hogy az egyetlen valódi motiváció a belső igény, hogy az ember olyan értéket állítson elő, amelyet a kollégái is elismernek.