Az agrárminiszter igényt tart az MTA szakmai támogatására
Nagy István agrárminiszter elfogadta az MTA Agrártudományok Osztályának meghívását, és részt vett az osztály október 9-i ülésén, ahol a legfontosabb agrár- és környezeti kérdésekről tartott rövid előadást. Az ezt követő beszélgetésen az osztály tagjaitól számos olyan információ hangzott el, amelyeket a miniszter köszönettel fogadott, mert segíthetik a szakpolitikusok munkáját, a szakma és a döntéshozók együttműködését.
A miniszter elmondta, hogy a továbbiakban is igényt tart erre a szakmai támogatásra, Németh Tamás osztályelnök pedig kifejezte, hogy az osztály vállalja a folyamatos szakpolitikai-szakértői konzultációt.
A megbeszélésen szóba került a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kutatásának fontossága – amelyben például az MTA martonvásári Agrártudományi Kutatóközpontja már fontos eredményeket ért el – és az agrárkutatói életpályamodell is.