25. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny – beszámoló, feladatok, megoldások

Az idén jubileumát ünneplő eseményen több mint kétszáz diák vett részt. A Lovász László szakmai fővédnökségével megrendezett verseny képes összefoglalója, valamint érdeklődőknek a teljes feladatsor megoldásokkal együtt elérhető cikkünkben.

2016. május 26.

A Nemzetközi Magyar A verseny honlapja itt érhető el.Matematikaverseny 1992-ben Oláh György felvidéki és dr. Bencze Mihály erdélyi matematikatanárok kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence magyar középiskolásai anyanyelvükön versenyezhessenek matematikából. Az azóta eltelt 24 év alatt diákok ezrei versenyezhettek, szerezhettek maradandó élményeket és építhettek emberi kapcsolatokat, de tanáraik között is mély barátságok és tartós szakmai kapcsolatok épültek.

A verseny helyszínét kétévente Magyarország, illetve valamely szomszédos ország egy-egy városa biztosítja. A versenysorozatban kezdetektől részt vett két budapesti középiskola, a Berzsenyi és a Fazekas Gimnázium, és a szervezők évek óta készültek rá, hogy a huszonötödik, jubileumi versenyt Budapesten rendezik meg.

A Kárpát-medence öt Az eseményt számos szervezet támogatta, teljes listájuk itt tekinthető meg.régiójából – Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Magyarország – összesen 248 tanuló és 80 felnőtt vett részt a versenyen. A versenyzők összesen 12 első díjat, 12 második díjat, 17 harmadik díjat és 55 dicséretet vehettek át, továbbá egy magyarországi és egy határon túli versenyző idén először Urbán János-díjat kapott.

A történtekről bővebben az eseményekről összeállított galériánkban számolunk be – kattintson a képre!

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: nmmv.berzsenyi.hu

A verseny feladatai a megoldásokkal együtt innen tölthetők le.

A záróeseményen a felvidéki, somorjai Madách Imre Gimnázium hivatalosan bejelentette, hogy elvállalja a következő, 26. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny rendezését.