Az MTA 197. közgyűlése

„...hogy helyére billenjen a lélek” – esti koncert az Akadémia 197. közgyűlésén

A hagyományoknak megfelelően ünnepi koncerttel zárult az Akadémia 197. közgyűlésének első napja. A Pesti Vigadóban adott esti hangversenyen két világhírű magyar zeneművész, Würtz Klára és Baráti Kristóf zongora-hegedű duóját hallgathatták meg a jelenlévők.

2024. május 7.

„A zene lényege, hogy szavak nélkül fejezi ki a szavakkal elmondhatatlant. Vagy ahogy Debussy fogalmazott: »A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér«” – mondta Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésének első napját záró hangversenyen a Pesti Vigadóban. Az Akadémia elnöke kifejtette:

„Szavaktól zsúfolt világban élünk. Helye van tehát annak, hogy a zene segítségünkre siessen. Hogy szavainktól terhelt – és sokszor sajnos szavainktól sebzett – világunkban segítsen bennünket abban, hogy a magunk helyén, teljes emberként megmaradjunk.

Hiszen – ahogy Akadémiánk egykori elnöke, Kodály Zoltán fogalmazott – »zene nélkül nincs teljes ember«.”

Freund Tamás köszöntőt mond az MTA 197. közgyűlésének esti koncertjén a Pesti Vigadóban. (Az MTA 197. közgyűlésének első napján készült fotók galériája - köztük a koncerten készült felvételekkel - a képre kattintva nézhető meg.) Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Mit jelent teljes embenek lenni? – tette fel a kérdést köszöntőjében Freund Tamás. – Olyan emberként élni, akiben helyén van a lélek. Ezt a gondolatot az Akadémia elnöke egy kortárs magyar költő, Báger Gusztáv verséből vett hasonlattal támasztotta alá. Ha a hegedűben található egyik alkatrész, a hegedű lelkének nevezett, lucfenyőből készített kis hengeres pálcika elmozdul, akkor megváltozik, sőt akár el is némulhat a hegedű hangja. „Ilyen az ember lelke is. Nem mindegy hová, milyen ügyek közé ékelődik. Egy icipici elmozdulás, és az egész szerkezet elhallgat. Kibillen helyéről a lélek.

Baráti Kristóf hegedül az MTA 197. közgyűlésének esti koncertjén a Pesti Vigadóban Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Mindnyájan ismerünk ilyen kibillenéseket – mondta Freund Tamás. Amikor pedig finom és érzékeny belső egyensúlyunkból kibillenünk, felelősségünk ismét megtalálni helyünket: azt a pontot, ahol és ahogyan munkánkkal és cselekedeteinkkel a legjobbat adhatjuk másoknak.

A művészetek és köztük kiemelten a zene segíthetnek minket abban, hogy helyére billenjen bennünk a lélek.

Freund Tamás koncerten elhangzott köszöntője itt olvasható.

A zongorának is van lelke... Würtz Klára César Franck A-dúr hegedű-zongora szonátáját játssza az MTA 197. közgyűlésének esti koncertjén a Pesti Vigadóban Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az Akadémia 197. közgyűlésének első estéjén Würtz Klára Hollandiában élő magyar zongoraművész és Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész játékát hallgathatták meg a jelenlévők. A két kiemelkedő művész közös szonátafelvételei világszerte nagy sikert aratnak. A hangversenyen César Franck A-dúr hegedű-zongora szonátája és Maurice Ravel Tzigane című koncertrapszódiája hangzott el.

Würtz Klára és Baráti Kristóf zenélnek az MTA 197. közgyűlésének esti koncertjén a Pesti Vigadóban Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás