Rendkívüli közgyűlés az MTA küldetéséről
December 2-án, hétfőn tartja a Magyar Tudományos Akadémia 192., rendkívüli közgyűlését.
A 2019-es törvényi változások után immár saját kutatóhálózat nélkül működő Magyar Tudományos Akadémia számára szükségessé vált küldetésének újragondolása.
„A Magyar Tudományos Akadémia küldetése 2019” című közgyűlési előterjesztés előkészítése már nyáron megkezdődött. Az MTA tudományos osztályainak véleményeit, illetve a Köztestület tagjaitól érkezett javaslatokat is figyelembe vevő előterjesztést az MTA vezetői készítették el.
Az előterjesztést az MTA Elnöksége több ülésen megvitatta, további módosítások után elfogadta, december 2-án pedig Lovász László, az MTA elnöke terjeszti a Közgyűlés elé.
A Közgyűlés zárt ülést tart, ezután az MTA vezetői sajtótájékoztatót tartanak.