Beszámoló a „A mesterséges intelligencia etikus és felelős használata” konferenciáról
Az MTA Gazdálkodástudományi Bizottság Képzési Munkabizottsága (MTA GTB KMB) a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) társszervezésében 2026. június 18-án konferenciát rendezett, amely a mesterséges intelligencia felsőoktatásban, kutatásban és tudományos életben betöltött szerepének aktuális kérdéseit, etikai dilemmáit és jövőbeli hatásait állította a középpontba.
A rendezvény megnyitójában Berács József, az MTA GTB Képzési Munkabizottságának elnöke ismertette a munkabizottság tevékenységének főbb irányait, kiemelve, hogy annak egyik aktuális fókuszterülete a mesterséges intelligencia felsőoktatási és tudományos életre gyakorolt hatásaihoz kapcsolódó szakmai párbeszéd és tapasztalatcsere elősegítése. A résztvevőket Andor György, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem rektora köszöntötte.
A konferencia első felében négy előadás hangzott el. Frivaldszky János a neuropszichológia, a neuromarketing és a neurojogok kérdéseit vizsgálva rámutatott az emberi autonómiát és cselekvési szabadságot érintő új kihívásokra. Kádár-Csoboth Péter előadásában kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia korában az egyetemek számára elengedhetetlenné válik szerepük újragondolása annak érdekében, hogy a hallgatók számára továbbra is releváns és vonzó értékajánlatot nyújthassanak. Krajcsák Zoltán előadása arra hívta fel a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia oktatásra és tudományos kutatásra gyakorolt hatásaival kapcsolatban nemcsak a válaszokat, hanem a megfelelő kérdéseket is újra kell gondolni. Zatykó Zsuzsanna a mesterséges intelligencia használatának jogi és szabályozási kérdéseit, valamint az EU AI Act által felvetett kihívásokat ismertette.
A konferencia második felében Rajcsányi-Molnár Mónika moderálásával kerekasztal-beszélgetésre és vitafórumra került sor. A résztvevők többek között az emberi kompetenciák és szerepek jövőjéről, a mesterséges intelligencia által nem helyettesíthető képességekről, valamint a különböző generációk eltérő MI-használati tapasztalatairól és előnyeiről fejtették ki álláspontjukat. A beszélgetés során hangsúlyosan jelentek meg az emberi felelősség, a kritikai gondolkodás és a felsőoktatás jövőjének kérdései. A vitafórumhoz a hallgatóság is aktívan kapcsolódott kérdéseivel és hozzászólásaival.
A rendezvény egyik tanulsága az volt, hogy a mesterséges intelligencia etikus és felelős használatára nincsenek egyszerű vagy végleges válaszok. A különböző szakmai nézőpontok megfogalmazása ugyanakkor értékes hozzájárulást jelentett a felelős és etikus MI-használat közös értelmezéséhez. A konferencián elhangzott előadások prezentációi és a konferenciáról készült beszámoló, illetve az ott készült fotók a Képzési Munkabizottság honlapján érhetők el.
