Pályázat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának elnyerésére 2026-ban
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére az MTA elnöke által felkért és az MTA köztestületi keretei között működő Kuratórium nyilvános pályázati rendszerben ítéli oda. Az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak.
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET
a 156/1997. (IX. 19.) számú Kormányrendelettel létrehozott
BOLYAI JÁNOS KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJRA
Az ösztöndíj célja: kiemelkedő minőségű tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű, kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.
Az ösztöndíjra A teljes pályázati felhívás ide kattintva letölthető PDF formátumbanpályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki
- magyar állampolgár, vagy határon túli magyar kutató,
- a pályázat benyújtásakor PhD, vagy azzal egyenértékű tudományos fokozatot igazoló doktori oklevéllel rendelkezik, illetve ha ekkor még nem rendelkezik azzal, de már az egyetem doktori tanácsának a fokozat odaítéléséről szóló döntése megtörtént, akkor ezt a tényt igazolja,
- a pályázat benyújtásakor még nem szerzett MTA doktora címet,
- a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45. életévét még nem töltötte be. A kiskorú gyermeket nevelő kutatók esetében a pályázati korhatár gyermekenként két évvel megemelkedik. Amennyiben a pályázó élni szeretne a korkedvezmény igénybevételének lehetőségével, akkor a korkedvezményről szóló nyilatkozatban jeleznie kell, hogy a pályázat benyújtási határidejében hány kiskorú gyermeket nevel.[1]
- kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik.
A pályázatot magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázatot elnyert kutatók 2026. szeptember 1-jétől, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának kedvező döntése alapján részesülnek az ösztöndíjban.
Az ösztöndíj határozott időre (3, 2 vagy 1 évre) szól, és legfeljebb két alkalommal nyerhető el. Aki korábban egy alkalommal már részesült Bolyai ösztöndíjban, az abban az esetben nyújthat be újabb pályázatot, ha az első ösztöndíjas ciklusának záró kutatási jelentése "kiemelkedő" vagy "jó" minősítésű volt.
Nem részesülhet Bolyai ösztöndíjban a pályázó, ha az ösztöndíjas időszak alatt más magyar állami és/vagy nemzetközi forrásból származó, saját személyi juttatásának kifizetésére felhasználható kutatói ösztöndíjjal is rendelkezik.
A sikeres pályázónak az ösztöndíj időtartama alatt valamely magyarországi tudományos intézménynél legalább heti 20 órás foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ez alól kivételt jelentenek a határon túli magyar kutatók, viszont az ő esetükben is elengedhetetlen a projektet befogadó magyarországi kutatóhely fogadókészségéről szóló nyilatkozat.
A Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló 2025 évi LXIX. törvény (Kvtv.) 66. § (2) bekezdése rögzíti az ösztöndíj havi összegét, amely összeg a pályázat kihirdetésének napján 250.000 Ft. A törvény 1. mellékletének a XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezetében a 2026. évre meghatározott kiadási előirányzatok terhére a 2026-ban elnyerhető új ösztöndíjak várható száma 155. Ebből a korábban már ösztöndíjban részesült, ismétlő ösztöndíjasok tervezett száma 31. A Támogató saját forrás meglétét nem követeli meg.
A pályázat tartalmi és formai követelményei:
A pályázat fő részei a következők:
1) a pályázó személyének,
2) a pályázó tudományos eredményeinek és munkássága hatásának,
3) a tervezett kutatómunkának
tárgyilagos bemutatása.
ad 1) A pályázó személyének bemutatása érdekében a pályázó a pályázatához pályázati adatlapot; és tudományos önéletrajzot nyújt be, mellékeli a tudományos fokozatáról szóló oklevél egyszerű másolatát, a kutatóhelyi fogadókészséget igazoló nyilatkozatot, a mesterséges intelligencia (MI) használatáról szóló nyilatkozatot, valamint a korkedvezmény igénybevétele esetén az erre vonatkozó nyilatkozatot.
Az elektronikus úton benyújtott dokumentumok közül, postai úton is beküldendő eredetiben, sajátkezű aláírással (amennyiben nem elektronikusan hitelesített formában töltötte fel):
a) pályázati adatlap (amely a Bolyai internetes felületről generálható a „Pályázó adatai” fülről nyomtatási lehetőséggel) *
b) bélyegzővel ellátott kutatóhelyi fogadókészséget igazoló nyilatkozat**
c) MI nyilatkozat*
d) korkedvezmény igénybevételére vonatkozó nyilatkozat*
* Amennyiben a pályázó a vonatkozó jogszabályokban meghatározott elektronikus aláírással látta el az elektronikusan benyújtott pályázati adatlapot/MI nyilatkozatot/a korkedvezmény lehetőségének igénybevételére irányuló nyilatkozatot és azt a pályázati felület mellékleteként feltöltötte, úgy nem szükséges annak papíralapú, kézzel aláírt példányát postázni.
** Amennyiben a kutatóhely (a befogadó intézmény önálló képviseleti joggal rendelkező szervezeti képviselője) a vonatkozó jogszabályokban meghatározott elektronikus aláírással látta el az elektronikusan benyújtott kutatóhelyi fogadókészség nyilatkozatot, úgy nem szükséges annak papíralapú, kézzel aláírt példányát postázni. A kutatóhelyi vezető képviseleti jogának igazolása szükséges, amennyiben azt közhiteles nyilvántartás (pl.: törzskönyvi nyilvántartás, cégkivonat stb.) nem tanúsítja.
A mesterséges intelligencia használata a pályázat készítése során:
Amennyiben a pályázó a pályamű nyelvhelyességi vagy helyesírás ellenőrzésén, illetve fordításán túl a szakirodalmi áttekintés, adatelemzés és értelmezés, továbbá a kutatási terv, feltevések, következtetések lényegi elemeinek kidolgozása során generatív mesterséges intelligencia (MI) eszközt alkalmazott, azt az MI nyilatkozatban szükséges részleteznie. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell az alkalmazott MI-eszköz nevét, verziószámát, valamint azt, hogy a pályázat mely részein és milyen célból került sor felhasználásra.
Minden felelősség a pályázót terheli a pályázat tartalmának tudományos pontosságáért, eredetiségéért és integritásáért, függetlenül attól, hogy azt részben MI generálta. A pályázó köteles gondoskodni arról, hogy a pályázatban szereplő minden hivatkozás és irodalomjegyzék-elem valós, ellenőrizhető legyen, és az MI által létrehozott szövegrészek nem sérthetik harmadik felek szerzői jogait.
A pályázatok értékelése során a felelős MI-használat önmagában nem jelent hátrányt, ugyanakkor a bírálók a tudományos megalapozottságot és eredetiséget fokozottan vizsgálhatják az MI-vel támogatott részeknél.
ad 2) A pályázó tudományos eredményeinek és munkássága hatásának bemutatása az MTA Könyvtár és Információs Központ közreműködésével működtetett adatbázisban (Magyar Tudományos Művek Tára /MTMT/) tárolt tudománymetriai adatok felhasználásával történik. Az MTMT szerzői adatlapon a fokozatszerzés dátumát rögzíteni szükséges.
Az adatok az MTMT rendszeréből kerülnek áttöltésre a Bolyai elektronikus pályázati rendszerében létrehozott pályázat adataihoz (https://bolyai.mta.hu/mta_bolyai_palyazat/ ) – az MTMT azonosító megadásával:
MTMT rendszerből áttölthető adatok és táblázatok:
- a pályázó publikációs jegyzéke, kiegészítve a hivatkozások listájával – „Listák”/„Idézetek száma”/„Röviden” menüsor útján kinyerhető lista;
- a pályázó általános tudománymetriai táblázata – „összefoglaló táblázat”;
- a pályázó tudományterületi táblázata – „szakterületi táblázat”. Amennyiben az MTMT-ben még nem rendelkezik szakterületi táblázattal, a pályázati felületen a „Tájékoztató és letöltések” menüpont alatt lévő útmutató segítségével az MTMT-ben létrehozható és utána a Bolyai pályázati rendszerben, az oldal frissítésével áttölthető.
- a pályázó további tudománymetriai adatainak, publikációs teljesítményét bemutató adatainak – a Bolyai pályázati rendszerben erre a célra kialakított – táblázata.
További tudománymetriai adatok megadása:
- az Agrártudományok szakterületeiről (lásd Bolyai János Kutatási Ösztöndíj szabályzatának 1. sz. melléklete) pályázó kutatók további, a szakterületükre jellemző, sajátos tudománymetriai adataikat is meg kell adják, a pályázati felületen kértek szerint (részletezve a „Tájékoztató a rendszer használatáról” dokumentumban).
A Bolyai elektronikus pályázati rendszerében létrehozott pályázati anyaghoz a tudománymetriai adatoknak az MTMT-ből való áttöltése, valamint a fenti további tudománymetriai adatokat tartalmazó táblázatok importálása kötelező.
A tudománymetriai adatok mellett a pályázó ismertesse, hogy melyek a fontosabb tudományos eredményei, melyeket idéznek, felhasználnak, milyen elméleti vagy módszertani új elemeket vezetett be, munkássága mivel gyarapította az adott tudományterületet.
A pályázó tudományos kutatói tevékenységének hatását a fentieken kívül még a következőkkel mutathatja be:
a) tudományos kutatói csoport, és/vagy program irányítása,
b) szerkesztőségi munka tudományos művek kiadásában,
c) tudományos testületekben tagság, tisztség,
d) elnyert tudományos díjak,
e) tudományos konferencia szervezése,
f) egyéb kutatási támogatások felsorolása (amennyiben rendelkezik ilyennel).
A pályázó pályázatában jelölje meg azt a tudományterületet és tudományágat, amelynek körébe tartozik a tervezett kutatómunkája.
ad 3) A pályázó éves bontású kutatási munkatervet nyújt be, amelyben ismerteti a tervezett kutatás előzményeit, a célkitűzést, bemutatja az alkalmazni kívánt módszereket és megjelöli a várható tudományos eredményeket, valamint az eredmények tudományos, illetőleg társadalmi hasznosíthatóságának jelentőségét és a végrehajtáshoz rendelkezésre álló más forrást.
A pályázat benyújtásával, elbírálásával, valamint az ösztöndíjjal kapcsolatos további részletes szabályokat, az MTA elnökének a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Szabályzatáról szóló 34/2022. (XII. 14.) számú határozata, valamint a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza, melyek megtalálhatók az mta.hu honlapon a Pályázatok / Bolyai János Kutatási Ösztöndíj címszó alatt. Felhívjuk a pályázók figyelmét ezek áttekintésére. A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma (Kuratórium) felhívja továbbá a pályázók figyelmét az MTA Tudományetikai kódex megismerésére, melynek rendelkezései hatályosak az Ösztöndíjban részesülőkre.
Pályázni a Bolyai elektronikus pályázati rendszer használatával lehet, amely 2026. február 5-től az alábbi internetes helyen érhető el:
https://bolyai.mta.hu/
Elektronikus lezárási (beadási) határidő:
2026. március 9. déli 12 óra (közép-európai idő szerint)
Csak a kutató által a rendszerben lezárt pályázat tekinthető benyújtott pályázatnak.
Ezt követően a postai úton is benyújtandó Pályázati adatlap nyomtatására még lehetőség van.
A pályázat csak abban az esetben érvényes, ha a pályázat elektronikus lezártát követően az előírt dokumentumokat (Pályázati adatlap, MI nyilatkozat, Kutatóhelyi fogadókészséget igazoló nyilatkozat, valamint a Korkedvezményre vonatkozó nyilatkozat), amennyiben kézzel aláírva került feltöltésre, egy példányban, postai úton is eljuttatja a pályázó. (Amennyiben a dokumentumok hiteles elektronikus aláírással vannak ellátva, abban az esetben nem szükséges azokat postai úton benyújtani.)
Postacím: MTA Titkársága, Kutatási Pályázatok Főosztálya,
1051 Budapest, Nádor u. 7.
A borítékon szíveskedjék feltüntetni: „Bolyai pályázat”.
Postai benyújtási határidő tértivevényes feladással
(a postabélyegzés legkésőbbi időpontja):
2026. március 16.
A pályázat benyújtásának díja nincs. A honlapon elkészített elektronikus pályázat kizárólag az eredeti aláírásokkal ellátott és határidőre beküldött nyomtatott dokumentumokkal együtt érvényes, amennyiben az formailag és tartalmilag megfelel a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Szabályzatban előírtaknak.
Hiánypótlásra nincs lehetőség. Az elektronikus határidőig nem lezárt, a postai úton hiányosan vagy késedelmesen beküldött, illetve más okból formailag nem megfelelő pályázatok szakértői elbírálására nem kerül sor.
A pályázati felhívásnak megfelelő formában benyújtott pályázatok befogadásáról a Kutatási Pályázatok Főosztálya a postán bekért pályázati dokumentumok beérkezésétől számított 7. napig nyilatkozatot küld a pályázó részére. Amennyiben minden kötelező dokumentum hiteles elektronikus aláírással ellátott, úgy a pályázat lezárásától számított 7. napig a Kutatási Pályázatok Főosztálya nyilatkozatot küld a pályázó részére.
A formailag nem megfelelő pályázatot a Kuratórium érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, és erről a Kutatási Pályázatok Főosztálya értesíti a pályázót.
A pályázat készítéséhez szükséges letölthető nyomtatványok:
• Kutatóhelyi fogadókészséget igazoló nyilatkozat Bolyai János Kutatási Ösztöndíj pályázatához
• Korkedvezményre vonatkozó nyilatkozat Bolyai János Kutatási Ösztöndíj pályázatához
•Nyilatkozat MI használatról
A pályázatok elbírálásának eredményéről a pályázók 2026. június 10-éig kapnak értesítést.
A pályázat eredményéről szóló döntés ellen érdemi jogorvoslatnak helye nincs. A pályázat szakmai értékelésével kapcsolatosan kifogás nem nyújtható be.
A pályázó az MTA elnökének címzett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására vagy visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő, vagy a jelen pályázati felhívásban foglaltakkal ellentétes. A kifogásnak tartalmaznia kell a kifogást tevő nevét, lakcímét, a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását, a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi, vagy pályázati kiírásban foglalt rendelkezés pontos megjelölését és a kifogást tevő aláírását. A kifogást a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról szóló döntés kézbesítésétől számított 15 napon belül, egy alkalommal, elektronikusan a bolyai [dot] kuratorium [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu elektronikus címre lehet benyújtani, annak egyidejű postai megküldésével (MTA Titkársága, Kutatási Pályázatok Főosztálya, 1051 Budapest, Nádor u. 7.) A kifogás – kizárólag az abban vitatottak kivizsgálására szorítkozva – a beérkezéstől számított 30 napon belül kerül elbírálásra. A hiányos tartalommal, illetve a határidőn túl benyújtott, vagy a pályázat szakmai értékelésére irányuló kifogás érdemi vizsgálat nélkül kerül elutasításra.
A Támogató tájékoztatja a leendő nyertes pályázókat, hogy
a) a Kincstár monitoring rendszert működtet a költségvetési támogatásokról, és közreműködik a költségvetési támogatások felhasználásának összehangolásában. A monitoring rendszerben nem rögzített támogatási döntés alapján érvényesen támogatás nem nyújtható. A Támogató a monitoring rendszerbe történő adatátadással gondoskodik a pályázati úton biztosított támogatás esetében a pályázati kiírás tárgyára vonatkozó adatoknak az e célra rendszeresített honlapon való közzétételéről, a támogatás felhasználásához kapcsolódóan bekövetkezett vagy a Támogató által megállapított, a támogatási jogviszonnyal, a támogatás rendelkezésre bocsátásával és a beszámolással kapcsolatos tényekre, körülményekre vonatkozó adatoknak az e célra rendszeresített honlapon való közzétételéről. A monitoring rendszerben kezelt adatok a támogatási döntés naptári évének utolsó napjától számított öt év elteltével törölhetők;
b) közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási döntést előkészítő és a döntéshozó személy, valamint testület által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, közérdekű adatnak és különleges adatnak nem minősülő adat;
c) a Támogató a támogatás felhasználását a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (az Ávr.-ben) meghatározott rendelkezések alapján, a támogatási szerződésben rögzítettek szerint ellenőrzi.
A pályázati eljárás során a személyes adatkezelés célja és jogalapja
a) A pályázó által megadott személyes adatokat a pályázati eljárás lefolytatása céljából, az MTA Titkárságán belül a Kutatási Pályázatok Főosztálya kezeli, a Bolyai elektronikus pályázati felületen.
Ugyanezen személyes adatokat az MTA Titkárságának a Szervezeti és Működési Szabályzata szerinti hatáskörrel rendelkező szervezeti egységei, valamint a Kuratórium tagjai és a pályázat elbírálásában résztvevő felkért bírálók jogszabályban meghatározott feladat teljesítéséhez megismerhetik.
A nyertes pályázók személyes adatait az MTA Titkársága a támogatási (ösztöndíj) szerződés és támogatás pénzügyi elszámolásának céljából kezeli.
b) A személyes adatkezelés jogalapja az MTA tv.-ben meghatározott közfeladat ellátása a GDPR 6. cikk (1) e) pontja alapján, miszerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges.
c) A pályázó a személyes adataiban bekövetkezett változásokat a bolyai [dot] kuratorium [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu e-mail címre jelezheti.
d) Az MTA adatkezelési tájékoztatója az mta.hu weboldal „Hasznos információk” cím alatt, az „Adatkezelési tájékoztató”-ra kattintva érhető el.
A pályázattal kapcsolatosan további információ kérhető az MTA Titkársága Kutatási Pályázatok Főosztályán Biró Évától (telefon: +36-1-411-6177, +36-30-252-3188 e-mail: biro [dot] eva [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu) és Szabó Fannitól (telefon: +36-1-411-6367, +36-30-860-5516 e-mail: szabo [dot] fanni [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu).
Budapest, 2026. február 5.
BOLYAI JÁNOS KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ
KURATÓRIUMA
[1] A nyilatkozat tartalmi megfelelőségének kialakításakor a Támogató a következő jogszabályokat vette figyelembe:
- a posztdoktorként való foglalkoztatásról és a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjról szóló 156/1997. (IX. 19.) Korm. rendelet 4.§ (5a) bekezdése;
- az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 203. évi CXXXV. törvény 8.§ t.) pontja;
- az Európai Unió Alapjogi Chartájának (2012/C 326/02) 21. cikk (1) bekezdése.