A hazai ipari tér átalakulását a posztszocialista időszakban a külföldi működő tőke (KMT) tömeges beáramlásán alapuló fejlődési út határozta meg, a külső beruházások által generált területi különbségek tartós és erős térformáló erőként működtek. Ez a hatás globális léptékben is jelentős: az UNCTAD adatai alapján világszerte a visegrádi országok mutatják a külföldi működő tőke legmagasabb arányát: 2015-ben a GDP 55%-át külföldi tőkével működő cégek állították elő, és részarányuk a feldolgozóiparban még magasabb volt (2017-re elérte a feldolgozóipari árbevétel 73%-át és a hozzáadott érték 68%-át, ezt követően kisebb mértékben mérséklődött).

A politikai és gazdasági rendszerváltást követően Közép-Európa országai szakítottak a korábban követett, zsákutcába jutott államszocialista felzárkózási modellel, és felhagytak az erős állami beavatkozáson alapuló stratégiai iparpolitikák alkalmazásával. Az új növekedési modell alapjává a KMT-vonzás, illetve az erős nemzetközi integráció előtérbe helyezése vált, amelyet az EU befektetésbarát politikáinak gyors adopciója is elősegített. A külföldi beruházók és a központi kormányok alkotta növekedési koalíció a posztszocialista időszak stabil formációjává vált, és látványos kezdeti sikerei erős legitimációs erőt jelentettek számára a további döntések meghozatalában, a szűkös fejlesztési források elosztásában. Ezzel párhuzamosan a hanyatló hazai nagyvállalatok és a bizonytalan helyzetű, szervezetlen kkv-szektor ezekben a döntésekben marginalizálódott. A gazdaságpolitikában tehát a rendszerváltás első két évtizedében erős útfüggőség alakult ki, amelyet ma már megszilárdult intézményi rutinok is támogatnak. A központi kormányok számára mindig könnyebb volt megegyezni a biztos és látványos sikert kínáló külföldi nagyberuházókkal, mint rizikósabb, nehezebben átlátható és kormányozható hazai szereplőkkel alkudozni. A közép-európai államok erős centralizációja is e felé a felülnézeti perspektíva felé orientálja a gazdaságpolitikát.

A 2008–2009-es pénzügyi válság után aránylag gyors helyreállítási periódus és a korábbi fejlődési folyamatok kontinuitása jellemezte a hazai ipar fejlődését, a feldolgozóipar pedig sok tekintetben a válság utáni kilábalás „sikerágazata” lett. Az ipari termelés volumenindexei alapján a válság okozta visszaesés, majd relatív stagnálás 2014-ben lezárult, amit stabil növekedési időszak követett, a koronavírus okozta visszaesés utáni kilábalás pedig kifejezetten gyors volt. Az ipari alkalmazásban állók száma hasonló tendenciákat mutatott: 2009 és 2013 között stagnált, majd a 2014–2022-es időszakban mindösszesen 19%-kal bővült, miközben a nemzetgazdaságban az ipari foglalkoztatás részaránya 26%-ról 22%-ra mérséklődött, enyhe dezindusztrializáció zajlott le. A koronavírus okozta külső sokk elsősorban 2020-ban volt hatással az ipar foglalkoztatására, de 2022-re ez a hatás már nem volt számottevő. Így a KSH adatai alapján 2009-ben 681 ezer, 2022-ben pedig 811 ezer alkalmazott dolgozott az iparban. Ezek a trendek, valamint a kibocsátás adatai egyaránt az ipar alkalmazkodóképességét és fokozatosan javuló termelékenységét mutatják; működési modellje kiállta a válságok próbáját.

A tanácskozáson készült képgaléria a fotóra kattintva tekinthető meg. Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A 2020-as évek növekedési környezete valamivel kedvezőtlenebbnek ígérkezik. A jelenlegi kihívások a ciklikus hatásokon túl lényegesen megváltoztatják a magyar ipar működési feltételeit, tartós adaptációs kényszert jelentenek. Ez a hiszterézis jelenségével jár; vagyis a külső sokkhatások a fejlődés ütemét, a lehetőségek terét is mélyen befolyásolják. A következő években a koronavírus-járvány utóhatásai vélhetően kisebb, az anyag- és energiaárak emelkedése, a globális ellátási láncok sérülékenysége, illetve az európai (elsősorban német) feldolgozóipar fokozódó problémái azonban komolyabb szerepet játszanak majd az ipari növekedésben.

Lux Gábor vitairatában a hazánkban zajló újraiparosodási folyamatok területi különbségeit és növekedési problémáit vizsgálta. Az első részben tágabb kontextusban mutatta be a KMT-alapú iparfejlődés térbeli ellentmondásait, amelyek a korábban hatékony felzárkózási pálya zavaraihoz, fejlődési mellékhatásokhoz vezettek. Ezt követően bemutatta az átalakuló ipari térszerkezet 2020 utáni tagoltságát, fő térségtípusait. A harmadik részben összehasonlító adatokkal a területi differenciálódás fő hajtóerőit tárgyalta. Végül a tanulmány záró részében szakpolitikai következtetéseket és javaslatokat fogalmazott meg, valamint felvázolta az új uniós és közép-európai iparpolitikákba illeszkedő intézkedéseket.