Egy hónap tudomány után művészet: komolyzenei koncerttel zárult az MTÜ novemberi rendezvénysorozata

A honfoglalás kori énekmondástól a műemlékvédelmen, mikotoxinokon, kemofóbián, utazási medicinán és a fúziós kutatások helyzetén át a kutatónők karrierrel és családdal kapcsolatos dilemmájáig és az amerikai elnökválasztásig a legkülönbözőbb témákat ölelte fel a Magyar Tudomány Ünnepe 2024-ben. Az MTA programsorozata ünnepi koncerttel zárult a Pesti Vigadóban.

2024. december 2.

„…nem a tanulás s tudományok mennyisége teszi az embert okossá, hanem azok megemésztése s jó elrendeltetése” – idézte az MTA alapítójának, gróf Széchenyi Istvánnak a gondolatait a Magyar Tudomány Ünnepe 2024-es programsorozatának zárórendezvényén Erdei Anna, az Akadémia főtitkárhelyettese, az MTÜ Programtanácsának Elnöke.

Erdei Anna utalt arra, hogy Széchenyi István gondolatának szellemében fogadta el immár öt évvel ezelőtt az Akadémia Közgyűlése a Magyar Tudományos Akadémia megújult küldetésnyilatkozatát, amelynek 7. pontja szerint az Akadémia közvetíti a tudományos kutatások eredményeit a társadalom számára.

Erdei Anna
(Az MTÜ záróeseményén készített képgaléria a fotóra kattintva nézhető meg)
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

„A Magyar Tudomány Ünnepének november havi rendezvénysorozata évről évre ezt teszi magas színvonalon. Mindemellett – a küldetésnyilatkozat egy másik pontjának megfelelően - az MTA a nemzet tanácsadójaként köztestületi tagjainak tudását a nemzet és a mindenkori döntéshozók számára is elérhetővé teszi. Ebből az értékes tudáshalmazból villantottunk fel az elmúlt egy hónapban néhány jelentős új eredményt és ismeretet – mondta Erdei Anna. A tematika a honfoglalás kori énekmondástól a műemlékvédelmen, mikotoxinokon, kemofóbián, utazási medicinán és a fúziós kutatások helyzetén át a kutatónők karrierrel és családdal kapcsolatos dilemmájáig a legkülönbözőbb témákat ölelte fel.” Szólt arról is, hogy idén is nagy érdeklődés kísérte a Tudományünnep+ előadásait, melyek közül kiemelkedően sok látogatót vonzott az amerikai választás utáni helyzettel, a brexittel és a negyedik dimenzióval foglalkozó rendezvény.

A novemberi rendezvénysorozatot összegezve elmondta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia – beleértve a vidéki és a határon túli akadémiai bizottságokat is – több mint 220 programot szervezett országszerte és a határon túl. Ennek keretében összesen 45 olyan, úgynevezett „központi program” volt, amelyeket az MTA YouTube-csatornáján élő közvetítésen lehetett figyelemmel követni, és mindegyikről készült felvétel is, amelyeket az MTA weboldalán, az mta.hu-n a továbbiakban is meg lehet találni. A közvetítéseket és a videókat a záróünnepségig több mint 51 ezren nézték meg. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez a szám a következő hetekben még a többszörösére fog nőni.

Annak ellenére, hogy az előadásokat, szimpóziumokat, konferenciákat online is lehetett követni, mintegy 1500 érdeklődő személyesen is részt vett a központi eseményeken.

Erdei Anna kitért arra is, hogy miként az elmúlt években, úgy az idén is voltak újdonságok a rendezvénysorozaton. Idén külön tudományünnepi programok keretében mutatkoztak be az MTA zászlóshajó tudományos kutatási programjai. Így önálló szimpóziumokon tartottak kiváló előadást a Lendület Program, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, a poszt-COVID-jelenségek kutatására irányuló program, illetve a Fenntartható Fejlődés és Technológiák Nemzeti Program, a Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program és a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) 3.0 nyertesei.

Erdei Anna köszöntője ide kattintva olvasható.


Az MTÜ záróünnepsége a hagyományoknak megfelelően a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia által szervezett komolyzenei koncerttel zárult.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar előadásában először a cseh komponista Leoš Janáček Intim levelek című műve hangzott el, majd Franz Schubert 5., B-dúr szimfóniáját hallgathatta meg a közönség.

Az est karmestere Tihanyi László, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Zenei Alkotóművészeti Osztályának elnöke volt.