Egy hónapig ismét Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudományos Akadémia egy hónapos rendezvénysorozata a hagyományoknak megfelelően köszöntőkkel és díjátadókkal kezdődött. Az ünnepi nyitóelőadást Szathmáry Eörs akadémikus tartotta „A szép, a rossz és a fenntartható – milyen legyen, milyen lehet az új világ?” címmel.

2021. november 3.

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke. Kutatásai során az élet keletkezésétől kezdve az emberi nyelvkészség kialakulásáig számos evolúciós folyamatot vizsgált és modellezett. John Maynard Smithszel közösen írt könyvét, Az evolúció nagy lépéseit a modern evolúcióbiológia alapműveként tartják számon.

Előadásában ezúttal nem az evolúció nagy lépéseit vizsgálta, hanem az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnökeként arra tett kísérletet, hogy menekülőutat keressen az emberi civilizációt fenyegető – javarészt magunk által előidézett – globális katasztrófák, a klímaváltozás, az ökológiai krízis és
a világjárványok elől.


„Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz” – hangzik a Magyar Tudomány Ünnepének idei mottója, nem véletlenül. A tudomány figyelmeztetett
a COVID-19-járványra és arra, mi várhat még ránk. A tudósoknak köszönhetjük napjaink egyik legfontosabb tudományos módszerét, a genomszerkesztést, amely határtalan lehetőségek előtt nyitja meg az utat a gyógyításban,
a növénynemesítésben vagy a kórokozók elleni küzdelemben.
A tudomány ad eszközt a kezünkbe a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, a károk mérsékléséhez és az élhető globális környezet megteremtéséhez is.

A Magyar Tudomány Ünnepe

1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság megalapítására. A Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét lehetővé tévő nemes gesztus emlékére november 3-át egy 2003-ban elfogadott törvényben a Magyar Tudomány Ünnepének nyilvánították, amely azóta egy az MTA által megrendezett, egy hónapon át tartó programsorozattá bővült.

Többek közt a fenti témákat járja körül egy hónapon át a Magyar Tudomány Ünnepe idei rendezvénysorozata, amelyre ez évben ismét személyesen is várjuk az érdeklődőket.

A program kiemelt eseményei az MTA Székház Dísztermében este 18 órától kezdődő ismeretterjesztő előadások.
A részvétel minden programon, előadáson ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes regisztrációra van szükség.
Az előadások ezenfelül élőben is követhetők az MTA YouTube-csatornáján.

További információk a programokról ide kattintva olvashatók.