Jövőformáló tudomány – Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese tudományünnepi köszöntője

2020. október 21.
Erdei Anna Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A körülöttünk lévő világ megismerhető, bár még nagyon sok titkot rejt. Azt, hogy napról napra mégis többet tudunk róla, a tudománynak köszönhetjük. Az emberiség egyre gyarapodó közös tudáskincse képezi az alapját jövőnk alakításának.

Formálni elsősorban azt tudjuk, amit ismerünk és értünk.

Az új koronavírus okozta járvány, a fertőzés leküzdésére és a védőoltás mielőbbi előállítására irányuló erőfeszítések most reflektorfénybe helyezik az alapkutatás fontosságát. A vírus genetikai állományának pontos feltérképezése, immunrendszerünk működésének minél részletesebb ismerete teszi csak lehetővé a hatékony védelmet biztosító vakcina előállítását. A tudomány eredményei és a nemzetközi kutatói közösség ritkán látott együttműködése reményt ad arra, hogy az új koronavírus okozta világjárványt minél gyorsabban magunk mögött tudjuk. A virológusok, biológusok, kutatóorvosok, matematikusok mellett a társadalomtudósok és a gazdasági szakemberek összefogása nemcsak a távolabbi jövőnket formálja, hanem a közvetlenül előttünk álló hónapokat is. Elsősorban rajtuk, a tudomány művelőin múlik, hogy mikor találkozhatunk ismét szabadon szeretteinkkel, barátainkkal, mikor utazhatunk ismét kötöttségek nélkül.

A tudomány művelői társadalmi támogatás nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak dolgozni, kutatni. A társadalom támogatása csak akkor várható el, ha az emberek értik a tudományos gondolkodás és módszerek alapvetéseit. Ehhez kell a jó oktatás, hogy mindenki felismerje a bizonyítékokon alapuló tudományos ismereteket, és megkülönböztesse őket az áltudományos blöfftől.

A Magyar Tudományos Akadémia egyik fontos küldetése, hogy a tudományt ne csak művelje, hanem közvetítse is a társadalom számára. Idén a járvány nem teszi lehetővé a személyes találkozást, de 2020 novemberében is várjuk a nagyközönséget a világhálón élő adásban közvetített ünnepi tudományos rendezvényeken. Bárki bekapcsolódhat az események helyszíni közvetítésébe, vagy megnézheti a programokat bármikor az MTA YouTube-csatornáján.

A rendezvénysorozat idei mottója: Jövőformáló tudomány. Az új koronavírussal kapcsolatos naprakész kutatási eredményekről, a lehetséges terápiákról és a járvány társadalmi hatásairól éppúgy hallhatnak előadást, mint a technológiai újítások több mint 40 százalékához jelentős részben hozzájáruló matematika jövőbeni szerepéről, a víz jelentőségéről, a népegészségügy fejlesztési irányairól vagy a Mars-expedícióknak a Földön kívüli élet keresésére gyakorolt hatásáról.

Számítok részvételére, és bízom benne, hogy a gazdag programkínálatban Ön is talál az érdeklődésének megfelelő előadást, és tartalmas élményekkel gazdagodik a Magyar Tudomány Ünnepén.

Egyúttal mindenkit arra biztatok, hogy az előadásokon hallottak alapján segítse és támogassa az MTA közel 18 ezer tagot számláló köztestületét a kutatásban és az ismeretek terjesztésében.