Ősi csillagpor ujjlenyomatai a Naprendszerben Ősi csillagpor ujjlenyomatai a Naprendszerben

Ősi csillagpor ujjlenyomatai a Naprendszerben

Vörös óriások csillagpora a Föld anyagában: a Nature Astronomy-ben most megjelent cikk egyik szerzője Maria Lugaro, a CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének (MTA Kiválósági Intézet) asztrofizikusa.

Birodalmak visszavágva: az ELTE és a Bristoli Egyetem közös sikere legkorábbi őseink kutatásában Birodalmak visszavágva: az ELTE és a Bristoli Egyetem közös sikere legkorábbi őseink kutatásában

Birodalmak visszavágva: az ELTE és a Bristoli Egyetem közös sikere legkorábbi őseink kutatásában

Régi és heves vita lezárásához járulhat hozzá Szöllősi Gergely és Tom Williams közös kutatási eredménye, mely szerint az élővilág nem három, hanem csak két nagy birodalomra osztható. A Nature Ecology & Evolution folyóiratban december 9-én megjelent cikk az eddigieknél pontosabb megoldást kínál az első sejtmaggal rendelkező élőlények, az eukarióták eredetére is. Szöllősi Gergely ELTE-s kutatócsoportja a nemzetközi élvonalhoz tartozik, és a diákok előtt is nyitva áll.

Kristályosodás-kinetikai korlát a puhatestűek héjának evolúciója során Kristályosodás-kinetikai korlát a puhatestűek héjának evolúciója során

Kristályosodás-kinetikai korlát a puhatestűek héjának evolúciója során

A Proceedings of the National Academy of Sciences egy közelmúltban megjelent cikkében a Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Drezdai Műszaki Egyetem kutatói az anyagtudományból jól ismert irányított megszilárdulás során kialakuló mikroszerkezetek és a biomineralizáció folyamatában létrejövő meglehetősen hasonló szerkezetek közti lehetséges kapcsolatot vizsgálták.

Rövid interjúk a World Science Forum előadóival Rövid interjúk a World Science Forum előadóival

Rövid interjúk a World Science Forum előadóival

A Nature főszerkesztőjétől az EASAC elnökén át CERN kommunikációs tanácsadójáig a Tudományos Világfórum számos előadójával készítettünk pár perces villáminterjúkat. Milyen tanulságokat hozott a reprodukálhatósági válság? Milyen aktuális témákkal foglalkoznak az európai akadémiák szakértői? Merre tartanak a részecskefizikai kutatások? Hallgasson bele a felvételekbe!

A hagyományos kínai orvoslás szabályozatlanságában rejlő kockázatokra figyelmeztetnek az európai akadémiák A hagyományos kínai orvoslás szabályozatlanságában rejlő kockázatokra figyelmeztetnek az európai akadémiák

A hagyományos kínai orvoslás szabályozatlanságában rejlő kockázatokra figyelmeztetnek az európai akadémiák

Az európai tudományos és orvosi akadémiák közös állásfoglalásban reagáltak az Egészségügyi Világszervezet döntésére, mely felvette diagnosztikai kódrendszerébe a hagyományos kínai orvoslás fogalmait. A szakértők a szervezet döntésének várható hatásait figyelembe véve felhívják az uniós és nemzeti törvényhozókat, hogy polgáraik egészségének védelmében tekintsék át a jelenlegi szabályozásokat.

  • 700 találat
  • További