Szatmári Gábor környezetkutató az első ízben meghirdetett Frontiers Planet Prize magyarországi győztese

A nemzetközi fenntarthatósági versenyben olyan kutatókat ismertek el, akiknek a tudományos eredményei hozzájárulhatnak a globális környezeti kihívások megoldásához. A magyar kutató díjazott publikációjában a talajokban raktározott szerves szénkészletek változását vizsgálta.

2023. április 24.

A pályázatot meghirdető Frontiers Research Foundationt a svájci Lausanne-ban alapították. A nonprofit szervezet fő küldetésének azt tartja, hogy támogassa az egészséges életet lehetővé tévő tudományos megoldások megszületését.

A hat kontinens 233 egyetemének és 13 nemzeti tudományos akadémiájának bevonásával rendezett program résztvevőinek pályázatait egy független, 100 szakértőből álló nemzetközi zsűri bírálta el, amelynek elnöke Johan Rockström professzor volt. Mint ismert, a Stockholmi Egyetem professzora és kutatótársai Planetáris határok című, 2009-ben megjelent, nagy hatású cikkükben kilenc területen azonosították a Föld teherbíró képességét.

A 20 ún. „nemzeti bajnokot” a Föld napján, április 22-én hirdették ki. Közülük kerül majd ki a nemzetközi bajnok, akinek kiléte május 1-jén derül ki.

Szatmári Gábor Fotó:frontiersplanetprize.org

Magyarországról a Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága javaslatai alapján választotta ki a jelöltek közül a nemzetközi zsűri a magyar győztest, Szatmári Gábort. Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézet Talajtérképezési és Környezetinformatikai Osztálya tudományos főmunkatársának a geostatisztika és a talajtan a szakterülete.

Mint azt az mta.hu-nak elmondta, a versenyben egy 2021-ben publikált cikkének köszönhetően vehetett részt. Ennek alapján került be mind a magyar, mind a külföldi bírálók véleménye szerint a legjobbak közé. Publikációjában a hazai talajokban raktározott szerves szénkészletek változását vizsgálta különböző léptékben korszerű statisztikai megközelítésekkel.

„A talaj a legnagyobb szárazföldi szerves szénraktár, így megkülönböztetett jelentőségű helyszíne a szén biogeokémiai körforgásának. Ugyanakkor szerepe Janus-arcú, mivel egyben elnyelője és forrása is az üvegházhatású gázoknak, így a talajok és a bennük raktározott szerves szén szerepe kulcsfontosságú a klímaváltozás mérséklésében” – mondta Szatmári Gábor.

További információk a versenyről és a győztesekről ide kattintva olvashatók.