Sajtó és irodalom a többnyelvű Magyarországon (1770–1820) – konferencia

A tanácskozás célja az volt, hogy a felvilágosodás korának ismertebb, irodalmi profilú folyóiratain (Uránia, Magyar Museum, Orpheus stb.) túl tudatosan ráirányítsa a figyelmet a kevésbé ismert, vegyes tartalmú, de irodalmi szerepet is vállaló sajtótermékekre, mint a Pressburger Zeitung, a Magyar Hírmondó, a Sokféle, a Mindenes Gyüjtemény vagy akár a Magyar Kurír.

Forrás: epa.oszk.hu

A konferencia előadásai a korszak olyan irodalmi és társadalmi kérdéseit vizsgálták, amelyek a folyóiratok írásaiban is megjelentek. A főbb témakörök az egyes irodalmi és publicisztikai műfajok, valamint a sajtótermékek irodalmat és kultúrát népszerűsítő szerepének vizsgálata köré csoportosultak.E lapok Pozsony, Bécs és Nyugat-Magyarország olvasóközönségére építve országosan terjedtek, s közvetlen utódaik, a Kultsár István gondozásában meginduló Hazai és Külföldi Tudósítások, majd 1818-tól a Hasznos Mulatságok egyaránt nagy hatással voltak az irodalmi életre. Szerzőik, szerkesztőik sorában nagy számban képviseltette magát a korszak literátus értelmisége, elsősorban Révai Miklós tanítványai, barátai.

A folyóiratokban gyakran népszerűsítették az olvasást és tudósítottak a külföldi olvasási kultúráról, a könyvpiac helyzetéről. Ezzel párhuzamosan a hazai könyv- és olvasáskultúra elmaradottságának okait is tárgyalták. Ezeket a komáromi Mindenes Gyűjtemény 1789-ben megjelent 2. számának egy írása foglalta össze a legtömörebben. A cikk szerzője abból a problémából indult ki, hogy „az angol, francia és német utazók Olaszországban utaztak, ekkor azt kifogásolták, hogy nincs egy valamirevaló könyvárus vagy olvasókabinet. Hát ha Magyarországon járnának, mit ítélnének felőle?” Nálunk a házaknál nem árusítottak a cenzúra által ellenőrzött könyveket. A német könyvárusokhoz beadott magyar nyelvű könyveket nem vette meg senki. Az olvasókabinetek, kölcsönkönyvtárak felállítására azért lett volna szükség, mert azok a könyvek, amelyek egyáltalán megjelentek, nem jutottak el az olvasókhoz. Ez a nyugati országokban már bevett módja volt az olvasás népszerűsítésének. A nyomtatásban kiadott lajstromokból mindenki kiválaszthatta, hogy melyik könyv érdekli, a kölcsönzésért pedig napidíjat fizetett.

A 18. század végének Európájában a nyilvános könyvtárak szerepe egyre fontosabbá vált a művelődés terjesztésében.

Hazánkban a 18. század végén születtek meg az első nyilvános könyvtárak. Pest-Budán az Egyetemi Könyvtár és a Nemzeti Könyvtár volt mindenki számára használható, de valójában ezeknek is korlátozott volt a nyilvánossága, elsősorban a tudósok és az értelmiség igényeit elégítették ki. A főváros szélesebb közönsége és különösen a vidéki városok lakosai előtt azonban nem állt nyitva az érdeklődési körüknek megfelelő közkönyvtár. Klimó György pécsi püspök volt az, aki először az egyházmegyei papság használatára engedte át, majd 1774-ben teljesen nyilvánossá tette a káptalani könyvtárral egyesített magángyűjteményét, és ezzel megalapította az ország első nyilvános könyvtárát.

Klimó György pécsi könyvtára Forrás: lib.pte.hu/tgyo/klimo-konyvtar

Az első olvasókabinet 1787-ben nyílt meg Pesten, ezt továbbiak követték Pozsonyban, Sopronban és Győrben, de ezek a társaságok ritkán voltak hosszú életűek. A főúri családok, a Széchényiek, Telekiek, Rádayak, Nádasdyak között igen sok mecénásra, tudományt kedvelő, kultúrát támogató főúrra, sőt könyvgyűjtőre akadunk, akik gyűjteményükkel közösségi, nemzeti érdekeket akartak szolgálni. Maga Kultsár István író és szerkesztő is Komáromnak ajándékozta négyezer kötetes értékes könyvtárát 1827-ben, kezelésére pedig alapítványt tett.

A hazai gyűjtemények kialakulásához nyilvánvalóan hozzájárultak a magyarországi diákok és utazók külföldi könyvtárlátogatásai is.

A főpapi és főúri könyvtárak tulajdonosai többnyire külföldi tanulmányaik idején határozták el magukat a könyvgyűjtésre.

Gyűjteményeik gyarapításában segítségükre voltak a bel- és külföldi gyűjtők és könyvkereskedők, s a külön e célra igénybe vett ügynökök is. A folyóiratokban több külföldi könyvtárat ismertettek, nagy részüket azért is említették, mert magyar munkákat is őriztek.

A szerkesztők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a hazai könyves kultúrát közelebb hozzák az európai városokban tapasztalthoz. Sándor István, Kultsár István és Péczeli József maguk is a hazai irodalmi élet szervezői voltak, jártasak nemcsak a magyar, hanem a világirodalomban is.

A hallei könyvtár, amely az egyik legnagyobb külföldi lelőhelye a magyar nyomtatványoknak Forrás: francke-halle.de

A A konferencia programjakonferencián olyan témákról hallhattak a résztvevők előadásokat, mint a magyar irodalmi életre vonatkozó reflexiók a nyugat-magyarországi sajtóban;
 a világirodalom, az irodalomtörténet és a litterae nemzetközi műfajainak új nyilvánossága; a tudományszervezési kísérletek hír- és tényanyaga, az ismeretterjesztő irodalom és az újságcikkek viszonya. AzKépek a konferenciáról előadásokat követő viták a témák továbbgondolására hívták a tanácskozás résztvevőit, és számos új információval szolgáltak a magyar sajtó és az azzal párhuzamosan fejlődő többi irodalmi orgánum kölcsönhatásairól.