Közös pontok és egységes keretek az Oszmán Birodalom alávetett államainak külpolitikájában – ERC-kutatás magyar irányítással

A kutatás az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén fogja vizsgálni az ott elterülő kis államok diplomáciai erőfeszítéseit. Bár természetesen az egykori államalakulatok helyén jelenleg létező országok történetírása eddig is vizsgálta ezt a korszakot, eddig csak nagyon keveseknek jutott eszébe, hogy a török alávetettségben élő államok külpolitikáját egységes keretben kutassa. Vagyis a kérdés az, hogy

milyen különbségek és milyen hasonlóságok fedezhetők fel abban, ahogy ezen államok uralkodói megszervezik a saját külpolitikájukat.

A vizsgált államok nyugatról keleti irányban a Raguzai Köztársaság, az Erdélyi Fejedelemség, Havasalföld és Moldva, a Krími Tatár Kánság, illetve a kozák Ukrajna. Noha ez utóbbi alakulat sosem érte el a teljes értékű államiság szintjét, diplomáciai erőfeszítéseik egyes jellegzetességei jelentős átfedést mutattak a vazallus államokéival.

Kármán Gábor Fotó: BTK / Szőts-Rajkó Kinga

„Ezen államok helyzete nemcsak azért érdekes, mert a velük szomszédos országok náluknál sokkal nagyobb hatalommal bírnak, és így erőfölényben vannak, hanem azért is, mert ezek a kis államok számos olyan diplomáciai eszközt nem tudnak használni, ami a klasszikus kora újkori nyugat-európai országok rendelkezésére áll – mondja Kármán Gábor. – Emellett a kis államokat két oldalról határoló hatalmak minden esetben szemben álló kulturális és politikai közegekhez tartoznak. Ebből számos probléma ered. Úgy kell megszervezni az oszmán közegben a diplomáciai kapcsolatokat, hogy utána mindkét irányba el tudják magyarázni e kapcsolatok létjogosultságát.”

A kutatóprogram gyökerei immár több mint tíz évre nyúlnak vissza: a Kármán Gábor vezette kutatócsoport számos külföldi társintézménnyel működött már együtt hasonló kérdések vizsgálata érdekében. Már 2009-ben rendeztek hasonló témában konferenciát Dubrovnikban (tehát az egykori Raguzai Köztársaság területén). A konferencia nyomán tanulmánykötet is megjelent e vazallus államoknak az Oszmán Birodalomhoz fűződő viszonyáról, katonai együttműködéseikről, diplomáciai jellegzetességeikről. Később vizsgálták a vazallus államok egymással, illetve az oszmán határvidékkel ápolt viszonyát, és ebből a kutatásból már kirajzolódtak ezen államok történetének közös pontjai, amelyeket egységes keretbe foglalva lehetne vizsgálni, amire még senki sem gondolt ilyen megközelítésből.

A mostani ERC-pályázat lehetőséget teremt, hogy

egy közös monográfia szülessen, amely már nem az egyes régiók történetét írná le egymástól izoláltan, hanem megkeresné az átfedéseket, a hasonló stratégiákat, és azt, melyek azok a jellegzetességek, amelyek e régiót különlegessé teszik a kora újkori európai diplomáciatörténetben.

A most induló programba öt országból kapcsolódnak be kutatók, a magyarokon kívül részt vesznek benne román, lengyel, horvát és ukrán történészek is.

„A vazallus államok stratégiái közötti átfedések feltárását nehezíti, hogy maguk az államok is igen különböző berendezkedésűek voltak – érvel Kármán Gábor. – Raguza egy nyugati keresztény városállam, erős republikánus múlttal, amely havonta újraválasztotta a vezető rektort, így az egyeduralom kialakulására nem volt esély. Ezzel szemben például az erdélyi fejedelem alattvalóinak ritkán volt lehetőségük a külpolitikai döntéshozatal befolyásolására. Bár Havasalföldön és Moldvában is fejedelem uralkodik, ott a keleti ortodoxia a domináns vallás, így a politikai gondolkodásuk teljesen más, és természetesen megint más a kontextus a Krími Tatár Kánság muszlim uralkodóinál.”

A történész szerint az az izgalmas e kutatóprogramban, hogy e sokszínű államok diplomáciájában

hol lelhetők fel a közös pontok.

Ilyen közös pont lehet az, hogy az államok uralkodóinak helyzete általában korántsem volt betonbiztos, mindig voltak olyan belföldi ellenfeleik, akik szívesen megbuktatták volna őket. A trónkövetelők pedig gyakran igyekeztek felhasználni a szomszédos nagyhatalmak segítségét saját törekvéseik érdekében. Az uralkodók trónkövetelőkkel szembeni stratégiájában is fellelhetők a hasonlóságok: ahogyan igyekeztek ismeretségi hálózatokat kiépíteni és különböző módszerekkel féken tartani versenytársaikat.

Erre a „networking” törekvésre jó példa a politikai családok az oszmán politikai kultúrában ismert jelensége. Ez azt jelenti, hogy egyes politikai érdekcsoportok afféle „politikai családként” kezdenek működni, fiktív rokonságot fogadnak egymásnak. Ebbe a rendszerbe több vazallus állam uralkodója is integrálódott. Az Erdélyi Fejedelemségben számos példa lelhető fel erre. Előfordul például, hogy az erdélyi fejedelem „apámnak” szólítja a budai pasát, aminek a korábbi, politikai szövetségükről szóló megegyezésük adja az alapját. A kutatás során az egyes államok esetében megfigyelt jelenségekre fognak párhuzamokat keresni a többi államnál; máris látszik például, hogy Moldvában és Havasalföldön is létezett a „politikai családokba” való befogadás jelensége.

Az államok vezetői esetenként, amikor az érdekeik úgy kívánták, szövetségeket kötöttek az oszmán hatalommal belföldi konkurenseik ellenében, így volt arra példa, amikor bizonyos vezetőknek előnyeik származtak a vazallusi függésből. Jól ismert, hogy Szapolyai János a saját politikai túlélése érdekében hódolt be az oszmánoknak, de két román vajdaságnál is megfigyelhető az, hogy egyes politikai csoportok a politikai kultúrák határán keresztül is kötnek szövetségeket annak érdekében, hogy az ő jelöltjük legyen a legesélyesebb az uralkodói címre.

A kutatóprogram három nagy konferenciával veszi kezdetét, amelyeken a legfontosabb kérdéseket vizsgálják meg, és ebben nyugat-európai államokat kutató kutatókat is bevonnak, hogy feltárják a régiók közötti különbségeket. Az első konferencia magát az államiságot, illetve a külpolitizálás államban elfoglalt helyét vizsgálja majd. A következő konferencián az informális diplomáciával foglalkoznak majd, amely a régióban különösen fontos szerepet játszott. A harmadik konferencia eszmetörténeti témájú lesz, és az oszmán kapcsolatok helyét keresi az európai politikai gondolkodás történetében. A részt vevő kutatóknak a folyamatos kapcsolattartás mellett a monográfia egyes fejezeteivel kapcsolatban felmerülő részletkérdéseket félévente megrendezett workshopok keretében lesz lehetőségük megtárgyalni.