Információk az élő jogról – Összehasonlító jogtudományi kutatások a Lendület programban

Nagy Csongor István és kollégái a „A Lendület Föderális Piacok Kutatócsoport oldala ide kattintva érhető elföderális piacok” kifejezéssel ragadták meg kutatási alapkérdéseiket. A kutatási projekt azon a felismerésen alapul, hogy az, amit az Európai Unió tagállamai „belső piac” néven kialakítottak, és amelynek szabályrendszerét mind a mai napig fejlesztik, módosítják, nem egyedi, speciálisan Európára jellemző jelenség, hanem más szövetségi államokban már megvalósult, ám összehasonlító elemzés mindmáig nem készült a különböző szövetségi államok belső piacainak hasonlóságairól és különbségeiről.

„Az Európai Unióban szinte alapjogjellegűen fontosnak tartjuk az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgását, s az a Brexit kapcsán is látható, hogy ezeket a jogokat a bent maradó tagállamok egymástól szétválaszthatatlan jogokként kezelik. Eddig a jogtudományi kutatás nem figyelt arra, hogy ugyanez például az Amerikai Egyesült Államokban vagy Ausztráliában már jóval korábban megvalósult, és arra sem, hogy e folyamatból milyen tanulságok adódnak számunkra” – magyarázza a kutatócsoport vezetője.

Tanulságok a korai Egyesült Államok vitáiból

Az USA-ban az alkotmány úgynevezett „alvó kereskedelmi klauzulája” (dormant commerce clause) biztosítja a belső piac működésének jogi kereteit. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának alkotmányértelmezése szerint ugyanis minden olyan kereskedelmi ügyben, amelyet nem szabályoz külön a Kongresszus, a tagállamok nem védhetik a saját piacukat, nem diszkriminálhatják a másik állam termelőjét, be kell engedniük a másik államból származó árukat. Ausztrália tagállamai is hasonlóképpen működnek együtt kereskedelmi ügyekben – hozzátéve, hogy az ötödik kontinensen nincsenek olyan nagy különbségek a tagállamok hagyományai, kultúrája, gondolkodása stb. között, mint az EU-ban.

Nagy Csongor István Lendület-nyertes kutató

„A szövetségi rendszeren belüli vitáink is nagyon hasonlítanak egymásra. Például Ausztráliában volt ügy abból, hogy az egyik államban kifogott rákokat nem engedték értékesíteni a másikban, mert túl aprók voltak, az EU-ban pedig híres esetnek számít a Cassis de Dijon-ügy, amelyben egy francia feketeribizli-likőrt nem engedtek Németországban forgalmazni, mert a német szabályozás szerint túl alacsony volt az alkoholtartalma. Vagy pedig probléma volt az olyan sörök behozatalával, amelyek alapanyagai nem feleltek meg a német sörtisztasági törvény szabályainak. A kutatócsoportunkat a szabadkereskedelem és a helyi közérdek értékeinek ütközése miatt érdeklik az ilyen típusú jogviták” – mondja Nagy Csongor István.

E jogviták rendezésére más föderális piacokon kialakultak különféle módszerek, eljárások, tesztek, amelyeket az Európai Unió is hasznosítani tudna. „A más jogrendszerektől való tanulás kissé kimaradt az európai integráció joga kialakításának folyamatából” – teszi hozzá a szakember. Pedig a mi EU-val kapcsolatos problémáink messze nem újak. Az Egyesült Államok alapító atyái ugyanis sokáig még konföderációban gondolkodtak. Ennek következményeként a 18. század végén nem volt egységes a vámrendszer, a frissen megalakult államok egymással szemben vámokat vetettek ki, és rövid időn belül már vámháborúk dúltak. Ennek hatására alakult ki az a belátás, hogy e problémák kezelésére alkalmasabb a föderáció, amely többek között a vámügyeket szövetségi szinten tudja rendezni.

„Arról is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy az USA 100-150 évvel ezelőtt jóval kevésbé volt egységes, mint mostanában, egyesek szerint kevésbé volt integrált, mint a mai Európa. Akkoriban a közvélemény és a döntéshozók is államközösségként tekintettek rá. A belső piac megszervezése során érdemes figyelnünk a korai Egyesült Államokban felvetődött dilemmákra. A mi kutatásunk ahhoz járul hozzá, hogy most, amikor annyira aktuális az Európai Unió újragondolása, az EU belső piacának működésmódját el lehessen helyezni a térképen a többi föderális piachoz képest. Az EU természetesen nem egy állam, de már nem is csupán egy nemzetközi szervezet, tehát az összehasonlítás nem túlzó” – mondja a kutató.

Új generációs szabadkereskedelmi egyezmények

Az összehasonlító nemzetközi jogi elemzés másik aktualitását az adja, hogy az utóbbi évtizedekben megjelentek az új generációs szabadkereskedelmi egyezmények. Ilyen új típusú egyezmény lenne (vagy lett volna) az USA és az EU közötti Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP), vagy ilyen a már megkötött EU-Japan Economic Partnership Agreement az Európai Unió és Japán között. A hagyományos szabadkereskedelmi egyezmények csak a vámok és az áruk export-import kvótáinak megszüntetéséről rendelkeztek. Az új típusú egyezmények már előírják, hogy a kereskedelem elősegítése érdekében egyeztetni kell például a szabványokat – előírják például, hogy a helyi szabványok ne legyenek túlzóak –, tartalmaznak munkaügyi és környezetvédelmi rendelkezéseket.

Ez azért is fontos, mert a világkereskedelemben forgó termékek nagyjából felén manapság már nincs is vám, 40%-án meg alig néhány százalék. Ilyen értelemben az új generációs szabadkereskedelmi egyezményeket kötő államok döntéshozói hasonló problémákkal szembesülnek, mint egy belső piacot kialakító szövetségi állam vezetői, noha persze a mozgásterük jóval nagyobb. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogával foglalkozó kutatót azért érdeklik az egyezmények által felvetett problémás kérdések, mert úgy látja, hogy egyre több jogi kompetencia csúszik fel a nemzetközi színtérre. „Nemcsak az EU belső piacának tesztelésével foglalkozunk, hanem e jogi összehasonlító kutatás során a nemzetköziesedés folyamatát is vizsgáljuk, sőt a nemzetköziesedéssel kapcsolatos ellenállást is elemezzük” – mondja a kutató.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előrejelzése szerint a nemzetközi árukereskedelem volumene 4,4%-kal nő 2018-ban. 2019-re 4,0%-os bővülést jelez előre a WTO, ami alacsonyabb, mint az 1990 óta mért 4,8%-os átlag, de magasabb, mint a 2007-2008-as válság utáni 3,0%-os átlag. (A fotón: konténerhajó Gibraltárnál) Fotó: unsplash.com/Vidar Nordli Mathisen

Ellenállás és morális címkézés

A társadalmi viták során a lobbisták, a különféle érdekcsoportok szeretik erkölcsi címkékkel ellátni a szabadkereskedelemmel szembeni ellenállást. A nemzetközi gazdasági szabályozás elméletében ezt a jelenséget hívják – amerikai minta alapján – „baptista–szeszcsempész koalíció”-nak. Az elnevezés az amerikai szesztilalom idejéből ered: akkoriban ugyanis egybeestek a szeszcsempészek és a tagjaik számára az alkoholfogyasztást teljesen tiltó baptista egyházak érdekei. A baptisták azt mondták, az állam tiltsa be az alkoholt, mert fogyasztása erkölcstelen. A maffiózók szintén egyértelműen a tiltás fenntartásában voltak érdekeltek, mert ha megszűnik a feketepiac, tönkremegy a boltjuk, hiszen már nem tudják a termékeiket olyan magas áron eladni.

„A morális címkézés és gazdasági érdekek összefonódása ma is jellemzi a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat – magyarázza a kutató –, például felmerülhet, hogy az amerikai halászati cégek nemcsak azért támogatták a mexikói tonhal forgalmazásának tilalmát vagy korlátozását, mert a mexikói halászhajók hálói a delfineket is elpusztítják; vagyis az állatvédők a morális szempontok, a cégek piacvédelmi szempontok miatt lobbiztak a szabadkereskedelem ellen. Ez a kettősség az élelmiszeriparra és -marketingre kifejezetten jellemző. Mindenki a másikra mutogat, hogy márpedig ne vedd meg az X országból származó tejet, sajtot vagy sonkát, mert a magyar/osztrák/német/brit termék a helyi, csak és kizárólag az a jó. A morális és az üzleti szempontoknak e koktélja nagyon izgalmas elemzésekre ad lehetőséget.”

Jogászszemmel az is érdekes kérdés, hogy a morális szempontok okán hogyan kerülnek be tipikusan alapjogi kitételek egy különben kizárólag gazdasági kérdésekkel foglalkozó egyezménybe. Ez történt az Európai Gazdasági Közösség 1957-es megalapításakor. A közösséget egy Rómában kötött szerződéssel alapította meg Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, az NSZK és Olaszország; a szövegbe pedig bekerült, hogy tilos a nemi alapú diszkrimináció, teljes férfi-női egyenjogúságot kell biztosítani, különösen a munkahelyeken, és egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Ennek hátterében az állt, hogy Franciaországban nagyon erős védelem járt a női munkavállalóknak, a többi tagállamban viszont nem – így a franciák attól féltek, hogy emiatt a német munkavállalók, következésképpen a német termékek olcsóbbak lesznek. Ezért amellett kardoskodtak – sikerrel –, hogy az új Gazdasági Közösség szabályai tiltsák a nemi alapú diszkriminációt.

Egy mai példa a jelenségre a kiküldetésben lévő munkavállalók uniós irányelve. Az irányelv arra próbálja kényszeríteni – többek között – a magyar munkaadókat, hogy a Németországban korlátozott ideig dolgozó munkavállalóiknak biztosítsanak a németországi dolgozókhoz hasonló mértékű fizetést és egyéb juttatásokat, vagyis a munkavállalóikra azon ország standardjait alkalmazzák, ahová kiküldik őket. „Egyfelől itt az összes EU-s munkavállaló érdekeinek védelméről van szó, másfelől pedig a gazdagabb tagállamok vállalkozóinak érdekeiről, akik természetesen nem kedvelik a szegényebb tagállamokból érkező, kisebb bérekkel operáló és nekik aláígérő konkurenciát” – mondja Nagy Csongor István.

Mire használják az EU Horizont 2020-as programjából elnyert támogatást?

A kutatócsoport nemrégiben sikeresen nyerte el az Európai Unió Horizont 2020-as programjának pályázati támogatását. A nyertes kutatási program eredeti címe: Cross-border litigation in Central-Europe: EU private international law before national courtsA Határokon átnyúló jogviták: az EU nemzetközi magánjoga a közép-európai bíróságok előtt című kutatási program megvalósítására a szegedi Lendület-kutatócsoport vezetésével 352 ezer eurót nyertek el. A 2020-szal záródó kutatásban a konzorciumvezető Szegedi Tudományegyetem mellett részt vesz a brnói Masaryk Egyetem (Csehország), a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem (Szlovákia), a katowicei Sziléziai Egyetem (Lengyelország), a kolozsvári Sapientia Tudományegyetem, a lettországi Riga Graduate School of Law, valamint a Zágrábi Egyetem. A jogtudomány területén ez az első, magyar konzorciumvezető irányításával megvalósuló Horizont 2020-as projekt.

A kutatás aktualitását az adja, hogy az EU-ban a A nemzetközi magánjog azzal foglalkozik, hogy amennyiben egy jogi kérdésnek van nemzetközi eleme – például: osztrák örökhagyó, magyar örökös, francia cég, magyar vevő –, akkor tisztázza, hogy jogvita esetén hol perelhetünk, mely ország jogát alkalmazzuk, és a külföldön meghozott ítéletet a másik tagállamban hogyan, milyen feltételek szerint hajtjuk végre.nemzetközi magánjog „európaizálódott”, vagyis a jelentős kérdések nagyjából 70%-a az integráció következményeként az európai szabályozás körébe került. „Van tehát egy európai joganyagunk, mi pedig azt szeretnénk megvizsgálni, hogy miként működik a gyakorlatban. Közép-Európában ilyen pillanatfelvételt még nem készítettek.

Ez szerintem azért érdekes, mert Közép-Európában léteznek közös hagyományok, Lengyelországot leszámítva kis országokról van szó, kevesebb az anyanyelvi jogi szakirodalom, más az információhoz való hozzáférés, mint Nyugat-Európában. Az is érdekes, hogy a nemzetközi magánjog alkalmazása során milyen szabályozási problémák merülnek fel, és miként lehet azokat korrigálni. Hozzáteszem, hogy mi nem csak a joggyakorlatra és az ítéletekre vagyunk kíváncsiak, hanem az érintettekkel is interjúk készülnek, többek között ügyvédekkel, ügyvédi irodák munkatársaival, bírákkal. Így lehet információkat kapni az élő jogról” – részletezi Nagy Csongor István. A strukturált, kérdőíves interjúk, az egyes országok joggyakorlatának feldolgozása és az egyes résztvevők által szervezett workshopok biztosítják azt a bemeneti adat- és információhalmazt, amelyből a kutatás második körében összegző mű készül.