A kereskedelmi űrhajózás jövője; a dohányzási tilalom csecsemőkre gyakorolt hatása; bűncselekmény-e a hálapénz: a Szigma – a holnap világa 2019. március 5-i adása
Hogyan segíti a versenyhelyzet a kereskedelmi űrhajózás fejlődését? Hogyan hat a dohányzási tilalom bevezetése az újszülöttek egészségére? Bűncselekménynek számít-e a hálapénz elfogadása? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaptak a tudományos magazin hallgatói.
Sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson, majd rendben visszatért a Földre a SpaceX Dragon űrhajója, amelyet Elon Musk vállalata emberes űrutazásra fejlesztett ki. „Hatalmas mérföldkő az amerikai űrhajózásban” – értékelte az akciót Zsombok Gábor, a Galileo Webcast szakkommentátora. Mint elmondta: az amerikai űrrepülőgépek 2011-es „nyugdíjba vonulása” óta először csatlakozott olyan egyesült államokbeli jármű az űrállomáshoz, melynek feladata emberek szállítása lesz.
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont és az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársai azt vizsgálták, hogyan hatott a dohányzás korlátozása a vendéglátóiparban dolgozó nők gyermekeinek születéskori egészségére. Hajdu Gábor, az MTA TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa számolt be a kutatás részleteiről.
A kutatási eredmények szerint a legtöbben (71%) helyesen tudják, hogy Magyarországon nem bűncselekmény a hálapénz elfogadása például műtét után. Ám azzal a válaszadók egyharmada volt csak tisztában, hogy műtét előtti elfogadása már törvénybe ütközik. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének eredményeiről Hollán Miklós, az intézet tudományos főmunkatársa számolt be.
A Szigma 2019. március 5-i adása itt hallgatható meg.
A korábbi adásokról itt tudhat meg többet.