Mikroszerkezetek és Mohács: a Szigma – a holnap világa 2018. november 20-i adása

Milyen anyagszerkezeti sajátosságokat tanulhatunk a természettől? Erről is szó volt a tudományos magazin legutóbbi adásában. A Szigmából az is kiderült, melyek azok a történelmi tévedések, amelyek a mohácsi csatával és az azt követő Jagelló-korral kapcsolatban élnek a közvéleményben.

2018. november 21.

Gránásy László Széchenyi-díjas kutató, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója és számítógépes anyagtudományi kutatócsoportja német kutatókkal (Igor Zlotnyikov és csoportja, Drezdai Egyetem Molekuláris Biomérnöki Központ) együttműködve azt vizsgálja, hogy az anyagtudományban a kristályos megszilárdulásra kidolgozott matematikai módszerek mennyire alkalmazhatók a biológiai megszilárdulási folyamatok modellezésére. Eredményeikről Gránásy László számolt be a Szigmában.

A mohácsi csata az egyik legismertebb magyar történelmi esemény. Ennek ellenére sok mindent nem vagy tévesen tudtunk róla. Mostanáig még azt sem lehetett pontosan tudni, hogy hol is volt az ütközet pontos helyszíne. A történettudomány legutóbbi, szisztematikus kutatással elért eredményeiről Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója beszélt.

A Szigma 2018. november 20-i adása itt hallgatható meg.

A korábbi adásokról itt tudhat meg többet.