Nyelven túli nyelveken – Művészeti estek az Akadémián IX.
A zeneművészet, a képzőművészet és a bor művészetének nyelven túli nyelvét, összetett élményvilágát hozták el a „Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián” című rendezvénysorozat 9. alkalmának művész vendégei a Vigadó és az MTA Székház falai közé 2023. november 20-án. Balázs János zongoraművész és Baráti Kristóf hegedűművész közös koncertje, Szakács Imre festőművész kiállításának megnyitója és Tiffán Ede pincészetének borai egy világszínvonalú esemény rangját adták az estének.
„A zene olyan nyelven szól hozzánk, amit a szívünkkel mindnyájan értünk” – mondta Haydn gondolatát alapul véve Freund Tamás, az MTA elnöke a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián kilencedik alkalmán elhangzott köszöntőbeszédében. Vizi E. Szilveszter, az Akadémiai Klub Egyesület elnöke köszöntőjében pedig kiemelte:
Az emberiség a bábeli torony építése – a hivalkodás, a kivagyiság – következtében azt szenvedi el, hogy nem tudjuk egymást megérteni. Ám a kottafejekbe zárt hangok előhívásával a zeneművészek gondolatokat, érzelmeket tudnak kelteni úgy, hogy azokat mindenki azonnal megérti.
A Magyar Tudományos Akadémia és az Akadémiai Klub Egyesület rendezésében megvalósuló akadémiai művészeti estek évadról évadra ennek a megtapasztalását teszik lehetővé a zene, a képzőművészet és a bor művészete által.
(A rendezvényről készült képek galériája a fotóra kattintva tekinthető meg.) Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
„Az emberiség kultúrtörténetének korai szakasza óta tudomány és művészet elválaszthatatlanok voltak egymástól. (…) A tudós egyben művész is volt, a művész pedig tudós. Mivel a korunkat jellemző szakosodás általában elkülöníti a művészt és a tudóst, egyik sincsen teljesen tudatában annak, hogy a másik milyen mélyreható munkát végez.
Mindkettő a felszíni jelenségek mögé hatol, hogy alapvető természeti formákat, folyamatokat, törvényszerűségeket fedezzen fel”
– hangsúlyozta Freund Tamás, majd Kodály Zoltánt idézve így folytatta: – „A tudomány és a művészet sem lehet el egymás nélkül. A tudós annál különb, minél több van benne a művészből, és viszont. Intuíció, fantázia nélkül a tudós legfeljebb téglahordója lehet tudományának. A művész pedig szoros belső rend, szerkesztő logika nélkül megreked a művészet peremén.” Az Akadémia elnöke azt is hozzátette, hogy az érzelemgazdagságunkat, belső világunkat építő katartikus élmények akár a tudományos kutatói kreativitást is növelhetik.
Freund Tamás köszönetet mondott a Magyar Művészeti Akadémiának – kiemelten Vashegyi Györgynek és Turi Attilának, az MMA volt és jelenlegi elnökének – azért, hogy a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója kapcsán zajló felújítás idejére a pesti Vigadóban otthont adnak az akadémiai művészeti estek hangversenyeinek.
Vizi E. Szilveszter, az Akadémiai Klub Egyesület elnöke köszöntőjében „csodálatos lehetőségnek” nevezte, hogy a több mint 150 éves Vigadó épülete lehet a színtere az akadémiai művészeti estek zenei programjának. Egy olyan épület, ahol az elmúlt másfél évszázadban „Bartók és Kodály lépett fel, akik a magyar népzenéből merítve műveikkel egyszerre tudtak igazi magyarok és európaiak lenni, ahol Beniamino Gigli, Fjodor Saljapin énekelt, Fischer Annie adott hangversenyt, vagy ahol bemutatták a szerző vezényletével Liszt Ferenc Koronázási miséjét”.
Az elnöki köszöntőket követően Domián Emese, a művészeti estek háziasszonya mutatta be a hangversenyt adó művészeket. Baráti Kristóf hegedűművész egyik interjúját idézve Domián Emese kiemelte: „Akkor beszélhetünk talán igazán nagy művészről, ha saját hangzása, hangképzése vagy zenei megoldásai felismerhetők. Rubinstein, Cziffra György, David Ojsztrah játékát például ezek miatt lehet könnyen azonosítani. A művészi szint eléréséhez mindenképpen szükséges az, hogy az előadás ne csak a hagyományos előadási formákat kövesse.” A Művészeti estek az Akadémián kilencedik alkalmán két ilyen művész előadását hallgathatták meg a jelenlévők „sémák nélkül, egyedi művészi hangzással”.
„Balázs János és Baráti Kristóf életrajzában sok közös vonás van. Mindketten csodagyerekek voltak, és nagy művészek lettek. Megkapták a Kossuth- és a Liszt Ferenc-díjat is. Balázs János a Cziffra-fesztivál megálmodója és művészeti vezetője, Baráti Kristóf pedig a KaposFesté. Mindketten keresett és sikeres zenészek, a világ neves koncerttermeinek állandó szereplői. Azon művészek közé tartoznak, akiket a közönség szeretete és a szakma elismerése egyaránt körülvesz” – fogalmazott az est háziasszonya.
Az est zenei részében nem csupán a fellépő művészek voltak világhírűek, hanem az egyik hangszer is. A chicagói Stradivarius Society jóvoltából Baráti Kristóf ugyanis az 1703-ban készült, „Lady Harmsworth” nevű Stradivariuson játszott.
A koncerten elsőként Saint-Saëns-tól A hattyú, majd Ponce-tól az Estrellita hangzott fel zongorán, mindkettő Balázs János egyzongorás átiratában és a művész virtuóz előadásában. A két zongoraművet Brahms d-moll hegedű-zongora szonátája követte, amelynek magyar vonatkozása is van: 1888 decemberében itt, a Vigadóban Hubay Jenő, a Zeneakadémia örökös elnöke, világhírű hegedűművész és zeneszerző mutatta be a darabot Brahms zongorakíséretével. A koncert következő zeneszáma Saint-Saëns Bevezetés és rondo capricciosója volt, egy perfekt technikai tudást feltételező, virtuóz mű. Végül Ravel Tzigane című koncertrapszódiája zárta az est zenei részét.
A művészeti est második felvonására az MTA Székház Vörösmarty-termében került sor, ahol először a festészeté – vagy ahogy antik hagyományok nyomán a kiállításmegnyitón is nevezték: „a néma költészet nyelvéé” – volt a főszerep. Szakács Imre festőművész kiállítását Sipos Endre művészetfilozófus nyitotta meg, a kiállítás kurátora Varga Edina textil- és festőművész volt.
„Minden kép utal a képmezőn túli világra – mondta megnyitóbeszédében Sipos Endre. –
Szakács Imre képei absztrakt kompozíciók szimbolikus tartalmakkal. Festményeit a fény belülről kifelé szövi át.”
A kiállított képeket is elemző elmélkedésében a művészetfilozófus hangsúlyozta, hogy „izzás és hullámzás” kavarog e festményeken: a négy őselem ereje, a transzcendens fénye és a legmélyebb sorsérzések egy időben. Szakács Imre festőművész pedig így fogalmazott: „A festészet transzcendenciáját nehéz elmondani, mert nem látni, csak ráérezhet a fényörvényben az ember.”
Az MTA Székház Vörösmarty- és Kodály-termében az adventi időszakban látható kiállítás a szakralitás, az adventi idő és a fény szimbolikájába is illeszkedik. Szakács Imre művészete is nyelven túli nyelven: a festészet nyelvén közvetíti a transzcendencia fényeit. Az alkotó kifejezte afelett érzett örömét, hogy a most megnyitott kiállítás is valamiképp része annak az útnak, amelyet a tavaly a Párbeszéd Házában rendezett, Ha megdobnak kővel… című és az idén az Egri Érseki Palotában megnyitott Jöjjön el a te országod… című tárlatai alkotnak.
A kiállításmegnyitót a bor művészete követte, hiszen ahogy az esten elhangzott: „a bor is művészeti alkotás”. Az est vendége Tiffán Ede villányi borász volt, akit Domián Emese ezekkel a szavakkal mutatott be: „Tiffán Ede neve úgy cseng a magyar bor történetében, mint egyetlen más borászé sem, annak ellenére, hogy szerény, visszahúzódó természete okán sosem ő jelenik meg a borújságok címlapján. De minden hozzáértő borivó tudja, hogy ő volt az, aki a rendszerváltás után bátran kezdett prémium minőségű borokat készíteni, ezzel utat mutatott a magángazdaságot akkoriban kezdő többi borásznak. Mondhatjuk, hogy minden magyar vörösbortermelő – különösen a villányi borászok – Tiffán Ede „hordójából bújt elő”. Tiffán Ede fantasztikus életutat tudhat maga mögött annak ellenére, hogy sohasem hagyta el szülőfaluját, mindig ott élt és alkotott, ezzel is példát mutatva a következő generációknak. Ez a kitartó, szorgalmas munka tükröződik vissza minden Tiffán-borban.”
A számtalan méltó elismerése között a Magyar Bor Akadémia Életműdíját is elnyert Tiffán Ede előadása közel hozta a hallgatósághoz a bor művészetét, miközben pincészetének borai közül a Villányi Rosét, a 2021-es Kadarkát, a 2019-es Elysiumot, a 2018-as Carissimaet és a 2015-ös Grande Selectiont is megkóstolhatták a jelenlévők.
A Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián 9. alkalma az eseménysorozat idei évadának egyúttal adventi, karácsonyi rendezvénye is volt. Transzcendens fényükkel a karácsony ragyogását is jelenvalóvá tették Szakács Imre festményei, és az ünnepre utalt Vizi E. Szilveszter is köszöntőbeszédében Nagy Gáspár Jegyezvén szalmaszállal című versét idézve: „a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a jászolból való”.
Hogy ebben a szalmaszálban megkapaszkodhassunk, abban is segíthetnek a művészetek.