World Science Forum 2024: Ismét Budapesten a nemzetközi tudományos élet meghatározó szereplői
November 20-23. között a Magyar Tudományos Akadémia meghívására Budapesten tanácskoznak a nemzetközi tudományos élet meghatározó szereplői a tudomány, a politika és a társadalom együttműködéséről.
A WSF2024 programját online követheti minden érdeklődő ezen a linken, és izgalmas, mélyreható tartalmak, inspiráló viták várják a plenáris üléseken és a tematikus szekciókban, valamint a politikaorientált miniszteri kerekasztal-beszélgetéseken.
A Magyar Tudományos Akadémia szervezésében ismét Budapest lesz a helyszíne a World Science Forum immár 11. konferenciájának. A WSF2024 közel ötszáz miniszteri szintű küldött, tudományos szervezetek vezetői és képviselői, szakpolitikai szakértők, kiemelkedő tudósok és kutatók részvételével zajlik majd, fő témája idén a tudomány és a szakpolitika kapcsolata lesz a globális átalakulások idején.
A globális tudománydiplomácia legrangosabb eseményei közé sorolt WSF-sorozat a tudomány és a társadalom közötti párbeszéd előmozdítása iránt elkötelezett legbefolyásosabb nemzetközi tudományos szervezetek hosszú távú partnerségének eredménye, amely kétévente jóval több mint száz országból vonzza a tudomány magas szintű képviselőit.
A résztvevők 19 plenáris és tematikus ülésen összesen közel száz előadás keretében arról egyeztetnek majd, hogyan tudják elősegíteni a tudomány vívmányainak minél erősebb érvényesülését a szakpolitikai intézkedésekben szerte a világon. A november 20-23. között szervezett konferencia fővédnöke Sulyok Tamás köztársasági elnök, házigazdája és főszervezője Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
„Az idei esemény különleges lehetőséget kapott arra, hogy a tudomány, a politika és a társdalom közötti őszinte párbeszédet elősegítse, mivel egybeesik Magyarország soros uniós elnökségével. Megtiszteltetés, hogy ebben az időszakban ismét mi lehetünk a házigazdái a több mint húsz éve az MTA kezdeményezésére Budapestről indult kiemelkedő nemzetközi tudományos konferenciának – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. – Hiszünk a párbeszéd erejében. A WSF2024 célja, hogy
elősegítse a szemléletváltást és világszerte erősítse az együttműködést a kormányzati és tudományos szervezetek, az ipar, a tudományos média, civilszervezetek és a társadalom egészének tagjai és képviselői között.”
A megnyitó ünnepségen Freund Tamás üdvözlő szavai után Sulyok Tamás államfő mond köszöntőt. Hozzájuk csatlakozik Xing Qu, az UNESCO főigazgató-helyettese, Sir Peter Gluckman, az International Science Council (ISC) elnöke és Sudip Parikh, az American Association for the Advancement of Science (AAAS) vezérigazgatója. A WSF2024 további főelőadója Lidia Brito, az UNESCO főigazgató-helyettese. Mellettük számos nemzetközi tudományos szervezet, nemzeti akadémia, kutatói hálózatok képviselői és kiemelkedő tudósok szólalnak fel a háromnapos konferencia keretében.
Az idei World Science Forum az UNESCO, az ISC, az AAAS, az InterAcademy Partnership (IAP), a The World Academy of Sciences (TWAS), a European Academies Science Advisory Council (EASAC), a Global Young Academy (GYA) és házigazdaként a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében valósul meg. Felszólalók lesznek még többek között az afrikai, amerikai, brazil, indiai és kínai tudományos akadémiák képviselői, kormányzati döntéshozók a világ minden tájáról, az európai tudományfinanszírozó szervezetek tömörítő Science Europe képviselői, az OECD tudomány, technológiai és innovációs igazgatója, a Fehér Ház tudomány- és technológiapolitikai igazgatóhelyettese, az Egyesült Államok külügyminisztériumának tudományos és technológiai főtanácsadója és további számos kiemelkedő tudós és kutató.
A WSF2024 témája „A tudomány és a szakpolitkai döntéshozatal kapcsolata a globális átalakulások idején.”
Ennek a kapcsolatnak az eredményességét javítandó az idei fórum azokkal a fontosabb kihívásokkal foglalkozik, amelyek a tudomány, a politika és a társadalom közötti hatékony párbeszédet és együttműködést hátráltatják. A fórum fő témáját négy pillérre bontva vizsgálják és vitatják meg a résztvevők. Ezek a tudományba vetett bizalomra és a kockázatértékelésre összpontosítanak a politikai döntéshozatal során, és az ENSZ szeptemberi Summit of the Future elnevezésű jövőkonferenciáján meghatározottak szerint a tudományos tanácsadás kiemelkedő szerepét szorgalmazzák a főbb globális kihívások kezelésében.
A fenntarthatóság globális kérdései, a békét és a biztonságot veszélyeztető háborúk világszerte, az új technológiák mesterséges intelligencia által tovább gyorsított előretörése – csak néhány példa a korunkat meghatározó átalakulásokra és kihívásokra. Mindezek negatív hatásait csökkentenünk kell és a folyamatosan bővülő emberi tudás befogadását és hasznosítását elő kell segítenünk ahhoz, hogy elkerüljük, kezeljük és megoldjuk a 21. század polikríziseit. Az emberiség képessége a kihívások kezelésére nagyban függ a tudomány és a politika párbeszédének hatékonyságától. A tudományos ismeretek és ezek technikai, környezeti és társadalmi alkalmazása sosem volt még ennyire széles körben elérhető. Mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy visszafordítsa a riasztó fenntarthatósági válságot, vagy legyőzze a társadalmi, gazdasági és kulturális feszültségeket, amelyek a fegyveres konfliktusok kirobbanásához vezetnek.
„A tudományos közösségnek és a döntéshozóknak világszerte át kell alakítaniuk, ki kell bővíteniük és meg kell újítaniuk eddigi gyakorlataikat, továbbá meg kell többszörözni erőfeszítéseiket ahhoz, hogy tudományos alapú megoldásokkal javíthassuk a globális életminőséget, miközben megőrizzük a bolygót a későbbi generációk számára” – mondta Freund Tamás.
A WSF2024 részeként rendezik meg idén a Science Expót is a Szépművészeti Múzeumban november 21-23. között. Az interaktív kiállítás Magyarország vezető egyetemeinek, kutatóintézeteinek és a gazdasági szektor szereplőinek közös eredményeit mutatja be. Az érdeklődők megismerhetik a magyar tudomány vívmányait, valamint azokat a szakterületeket, amelyek hazánkat a nemzetközi tudományos élet élvonalába helyezik.
A World Science Forumról
A World Science Forum konferenciasorozatot az 1999-ben Budapesten megrendezett „Világkonferencia a XXI. század tudományáról: új elkötelezettség” című rangos találkozó sikere inspirálta.
A tudományos közösség és a társadalom közötti vitafórum iránti igénytől vezérelve a Magyar Tudományos Akadémia az UNESCO-val, a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal (ISC) és az Amerikai Tudományos Fejlesztési Tanáccsal (AAAS) közösen létrehozta a kétévente megrendezett World Science Forum elnevezésű, eseménysorozatot, amelynek négyévente Budapest ad otthont.
A World Science Forum sikere bizonyítja, hogy a kezdeményezés mögött álló eredeti elképzelés és szándék mára kezd megvalósulni. Tudósok, politikusok, döntéshozók és a civil társadalom képviselői egyszerre folytattak előremutató párbeszédet a tudományos világot és a társadalmat érintő égető kérdésekről, és összegezték az emberiség előtt álló feladatokat. A World Science Forum mára a globális tudománypolitika vezető eseményévé vált.