Válasz a miniszternek – Vizi E. Szilveszter írása

Válasz a miniszternek címmel rövid publikáció jelent meg a csütörtöki Magyar Hírlapban. A szerző, Vizi E. Szilveszter orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki az írást az mta.hu-nak is elküldte. Vizi E. Szilveszter válaszát változtatás nélkül közöljük.

2018. július 12.

A Magyar Hírlap 2018. július 6-i számában Palkovics László miniszter, a kormány Akadémiával kapcsolatos jelenlegi költségvetési és koncepcionális terveivel kapcsolatban megemlékezik a 2005–2006-ban az akkori kormány által indított durva támadásról az Akadémiával szemben, s nehezményezi a jelenlegi határozott szembenállást: „Az MTA reakciója azonban jelentősen eltér a 2005-ben tapasztalttól. Annak idején az Akadémia elnöke a miniszterrel leült a Friderikusz Mostban, hogy elbeszélgessenek ezekről a kérdésekről, most tüntetések szerveződnek, és fenyegető nyilatkozatok hangzanak el.”

Én nem értesültem sem az MTA által szervezett tüntetésekről, sem onnan elhangzó fenyegető nyilatkozatokról, de emlékszem arra, hogy mi történt 2005–2006-ban, minthogy én voltam akkor a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Ezért is szeretném miniszter úr nyilatkozatát pontosítani, aki „elbeszélgetés”-sé szelídíti az akkori nagyon éles konfliktust (HVG.hu 2006. június 8-i híradása: „Parázs vita Kóka és Vizi E. között”).

A korabeli sajtó az Akadémiát „ostromlott vár”-hoz hasonlította. Amikor a Magyar Tudományos Akadémia teljesítményének és a magyar kultúrában betöltött szerepének semmibevételéről volt szó, csekély lehetőség volt az elbeszélgetésre. Sokan mások is megszólaltak akkor az Akadémia értékteremtő munkáját lebecsmérlő és az azt veszélyeztető szándékok ellen.

Álljon itt egy részlet Freund Tamás 2006. augusztus 9-én a Magyar Nemzetben megjelent írásából: „A kreatív tevékenység, a valódi, eredeti alkotás azonban sem a művészetben, sem a tudományban nem megrendelhető, és kilóra nem mérhető. Egyet lehet csak tenni érdekében: optimális körülményeket biztosítani számára, és akkor már a puszta létével megszolgálta a befektetést. Ugyanakkor joggal reménykedhetünk abban, hogy ezekből az agyakból előbb-utóbb valami kipattan, amire világszerte büszkék lehetünk, és ami a kulturális-gazdasági felemelkedésünkhöz is hosszú távon hozzájárul. Ez nem luxus vagy arisztokrata hobbi, hanem az egyetlen módja, hogy rajta tartsuk Magyarországot a világ tudományos, kulturális térképén.”

Ezek a gondolatok aktuálisak ma is.

Vizi E. Szilveszter

a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke