Lendületesek: Lendák-Kabók Karolina
Lendák-Kabók Karolina, az ELTE Kisebbségszociológia Tanszék oktatója már évek óta kutatja a Vajdaságban élő nemzetiségeket és a vegyes házasságokat. A témát korábban Marie Skłodowska-Curie posztdoktori ösztöndíjasként vizsgálta, majd regionális perspektívába helyezte: a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával a magyarországi magyar–szerb, valamint a szerbiai magyar–szerb vegyes családokat elemezte. A Lendület Program által támogatott jelenlegi kutatásában a témát történeti távlatba helyezi.
TOVÁBB
A Könyvtárhoz kerül a Magyar Tudomány, mentőöv a Liszt- és Erkel-életműkutatásnak: újjáalakult az MTA Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsága
Összefoglalónk a Bizottság alakuló üléséről.
TOVÁBB
Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások - Videón az első akadémiai témanap
A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök. A tanácskozásról készített videó cikkünkben megnézhető.
TOVÁBB
Kosáry Domokos-díjat kapott Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója
A kora újkori könyv- és olvasmánytörténet, valamint a magyar művelődéstörténet kutatásában elért hazai és nemzetközi eredményeiért, továbbá oktatói, szerkesztői, tudományszervezői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa a Kosáry Kuratórium javaslatára 2026-ban Monok Istvánnak adományozta a Kosáry Domokos-díjat.
TOVÁBB
Elhunyt Nász István orvos, az MTA rendes tagja
2026. június 16-án, életének 100. évében elhunyt Nász István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa, a hazai orvosi mikrobiológia és víruskutatás kiemelkedő egyénisége. Szabó Dóra, az Orvosi Mikrobiológiai Intézet igazgatója idézi fel életútját.
TOVÁBB
Lovász Lászlót Helmholtz-éremmel tüntették ki
A Helmholtz-érem a Berlin–Brandenburgi Tudományos Akadémia legmagasabb tudományos kitüntetése, amelyet kifejezetten életművek és kivételes tudományos teljesítmények elismerésére tartanak fenn a humán tudományoktól a matematikán és a természettudományokon át a műszaki tudományokig.
TOVÁBB
Az MTA mint brand értéket jelent – Interjú Kamarás Katalinnal
Az MTA doktora cím a magyar tudományosság egyik legfontosabb minőségi mércéje. A megszerzésére vonatkozó eljárás szakmai, ügyrendi és tudományetikai felügyeletét ellátó Doktori Tanács leköszönő elnöke szerint az elmúlt időszak eredménye, hogy az eljárási idő rövidebb, mint korábban. Kamarás Katalin akadémikus az mta.hu-nak adott interjújában beszélt a tudományterületek különbségéből adódó eltérésekről is.
TOVÁBB
A 2026-ban Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert kutatók névsora
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma 2026. június 3-ai ülésén döntött az idei MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj-pályázatokról a szakértői értékelések és a kollégiumok javaslatai alapján. Cikkünkben ismertetjük a támogatást elnyert kutatók névsorát.
TOVÁBB
Megkezdődött a kutatóhálózat jövőjéről való egyeztetés az Akadémián
Pósfai Mihály, az MTA elnöke és Tanács Zoltán tudományos-technológiai miniszter június 11-ére hívta össze azt a kerekasztalt, amelynek résztvevői az Akadémiától 2019-ben elcsatolt kutatóhálózat (HUN-REN) jövőjéről egyeztettek.
TOVÁBB
- 1592 találat