Mivel járhat a gazdasági csoda? Kína növekedési kilátásaival foglalkozott a Világgazdasági Tudományos Tanács

Galériánk az eseményen készült fotókkal itt érhető el.Az Akadémián 2017 novemberében újjáalakult Világgazdasági Tudományos Tanács (VTT) második ülésén a kínai növekedési kilátásokat elemezték a szakemberek. Az MTA Székház felolvasótermében március 28-án tartott tanácskozást Török Ádám, az MTA főtitkára, a VTT elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében a világgazdaság növekedési epicentrumának fogalmáról beszélt. Mint mondta, ez különféle gazdasági jellemzők alapján megmutatja, hogy területileg hova esik a világgazdaság aktuális középpontja. „A 80-as évek közepén ez az epicentrum valahol az Azori-szigetek környékén volt, Nyugat-Európa és Észak-Amerika között. Most Irán környékén lehet – Ázsia és a Nyugat között. Húsz év múlva pedig biztosan Ázsiában lesz, Kína, Japán és Dél-Korea környékén.”

Török Ádám, az MTA főtitkára, a VTT elnöke Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A VTT második üléséről hamarosan videót is közlünk az mta.hu-n.Erről a keletre tolódó epicentrumról, a kelet-ázsiai gazdasági modellek kilátásairól tartotta a tanácskozás vitaindító előadását Szunomár Ágnes, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa, a Fejlődés-gazdaságtani Kutatócsoport vezetője tartotta – összefoglalója alább olvasható. Az előadás felkért opponense Benczes István egyetemi tanár, intézetigazgató (Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Intézet) és Muraközy László, az MTA doktora, egyetemi tanár (Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar) volt. A vitában felkért hozzászólóként Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Hosszú Hortenzia egyetemi docens (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) vett részt.

Gazdasági csodák/gazdasági csapdák – kínai növekedési kilátások a japán és dél-koreai példa tükrében

Az ötvenes években Japán, majd a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években számos további, elsősorban ázsiai és latin-amerikai fejlődő ország produkált látványos és gyors gazdasági növekedést, részben az exportösztönző és – ezt kiegészítendő – az egyes iparágak védelmét és/vagy előmozdítását támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. Gazdasága fejlesztése érdekében ilyen természetű lépéseket tett, illetve bizonyos tekintetben tesz Kína ma is. Az említett, gyors fejlődést produkáló gazdaságok nagy része esetében azonban előbb-utóbb a növekedés kifulladt: stagnált, vagy a korábbiakhoz képest alacsonyabb szinten maradt, s az országok, ha bekerültek is a világbanki besorolás szerinti közepes jövedelmű országok valamelyik csoportjába, ott meg is rekedtek. E jelenség „hivatalos” elnevezése – a „közepes jövedelmű országok csapdája” (middle income trap) – csak a 21. században született meg.

Az összefoglalóban szereplő alcímeket az mta.hu szerkesztősége adtaBár Kína esetében stagnálásról távolról sem beszélhetünk, a növekedés kétségkívül lelassult, és már a kínai kormányzat sem prognosztizál újabb két számjegyű növekményt: deklaráltan a 6-6,5% körüli növekedés válik az új normává, miközben a közepes jövedelem csapdájának veszélye, illetve sokkal inkább annak elkerülése az elmúlt években a kínai gazdaságpolitikai diskurzus szerves részévé vált. A legtöbb latin-amerikai és ázsiai, közepes jövedelmi szintet elérő és a GDP növekedési ütemének csökkenését mutató ország – például Brazília, Mexikó, Peru, Indonézia, Thaiföld, Malajzia – jellemző módon nem tudta kezelni gazdasága strukturális problémáit, vagy nem volt képes fenntartani a termelékenység növekedését. Csak néhány gazdaság – például Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea, illetve Japán – volt még jóval korábban képes arra, hogy átlépjen a magas jövedelmű országok csoportjába. Kérdés tehát, hogy Kína a lassuló növekedés, a gazdaságban már évek óta jelen lévő problémák és a folyamatban lévő strukturális átalakulás mellett képes lesz-e egy szinttel feljebb lépni, vagy maga is megreked.

A japán, dél-koreai és kínai egy főre jutó GNI, 1960–2016 (ezer dollár; a magas jövedelmi sávba kerülés évét pont jelöli) Forrás: Világbank

A csapdán túli csapdahelyzet

Magas megtakarítási és beruházási ráta, a külső eladósodottság hiánya, exportorientált fejlődési modell, gyors tőkefelhalmozás s az így szerzett vagyon nyersanyagokra és energiahordozókra való fordítása, magas színvonalú oktatás vagy épp az elöregedő társadalom és a növekvő eladósodottság problematikája... – csak néhány a Japánt, Dél-Koreát és Kínát egy platformra hozó makrogazdasági hasonlóságok közül. Ennyi hasonlóság után a fentebb sikeres csapdaelkerülőként citált Japán vagy Dél-Korea pozitív példája talán kecsegtetőnek tűnhet Kína számára, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Japán és Dél-Korea is jelentős gazdasági problémákkal küzdött a múltban, és küzd ma is.

A három kelet-ázsiai ország – Kína, Japán és Dél-Korea – adott fejlettségi szint eléréséhez kapcsolódó fejlődési útja, gazdasági és társadalmi kihívásai sok szempontból valóban hasonló, ugyanakkor több különbség is megfigyelhető köztük. Valóban ugyanaz a fejlődési út, ugyanolyan típusú „gazdasági csoda” jellemzi a három kelet-ázsiai országot, vagy már a növekedés mozgatórugóiban is mutatkozik különbség? Valóban fennáll-e a közepes jövedelmi csapda lehetősége Kína esetében, vagy képes lesz elkerülni; s ha elkerüli, fennáll-e egy „közepes jövedelmi csapdán túli csapdahelyzet”, amelynek kapcsán ugyancsak idézhető a japán és koreai – de immár negatív – példa Kína számára?

A kutatás során három tényezőcsoport:

1. a strukturális átalakulás sajátosságai,
2. a demográfiai jellemzők, valamint
3. az oktatás és innováció szerepe

mentén, japán és dél-koreai fejlődési párhuzamok felhasználásával tekintettük át Kína felzárkózásának esélyeit és kilátásait a közepes jövedelmi csapda elkerülésére. A jelenlegi kínai adatokat lehetőség szerint az 1977-es japán és az 1995-ös dél-koreai adatokkal hasonlítottuk össze, tekintettel arra, hogy a két ország ezekben az években vált felső közepesből magas jövedelmű országgá.

Japán, Dél-Korea és Kína jövedelmi sávváltásai

	Az alsó közepes jövedelmű sávba lépés ideje	A felső közepes jövedelmű sávba lépés ideje	A magas jövedelmű sávba lépés ideje
Japán	1933	1968	1977
Dél-Korea	1969	1988	1995
Kína	1992	2009	(?)

A strukturális átalakulás sajátosságai kapcsán megállapítható, hogy míg Japán és Dél-Korea esetében adott időszakokban a folyamatos gazdasági növekedéshez szükséges termelékenységnövekedést elsősorban az innováció és az új technológiák szolgáltatták, addig a nagy növekedési hullámot, a kínai gazdasági csodát a strukturális átalakulás táplálta: a termelési tényezők és beruházások újraelosztása, például a munkaerő átirányítása az alacsony termelékenységű szektorokból a magas termelékenységűekbe, de strukturális átalakulás hivatott úrrá lenni a kínai gazdaság mai problémáin is.

Az elemzett adatok és folyamatok alapján ugyanakkor kijelenthető, hogy Kínában még folyamatban van – és előreláthatóan még jó darabig folyamatban is lesz – e strukturális átalakulás, amely tehát Japán és Dél-Korea esetében már nagyrészt lezárult, mire ezek az országok átléptek a magas jövedelmű tartományba. Megjegyzendő továbbá, hogy a japán és dél-koreai gazdaság a küszöbérték átlépését megelőző három évben gyorsuló ütemben nőtt, míg Kínát lassuló – igaz, az elmúlt években talán stabilizálódó – növekedési ütem jellemzi, amelyben nem mutatkozik különösebb kitörési potenciál.

A japán, dél-koreai és kínai GDP növekedési üteme, 1961–2016 (százalék; a magas jövedelmi sávba kerülés évét pont jelöli) Forrás: Világbank

Együttmozgás Dél-Koreával és Japánnal

A demográfiai jellemzők esetében arra jutottunk, hogy Kína – bár gazdasági fejlettségét tekintve még sok szempontból nincs velük azonos szinten – demográfiai értelemben a mai Dél-Koreával és Japánnal mozog együtt, bár igaz, számos különbség is mutatkozik. Közös probléma például mindhárom országban az elöregedés, de annak természete eltérő: Kínában mesterségesen idézték elő („egy család, egy gyermek” modell), míg Japánban és Dél-Koreában ez a fejlődés természetes velejárója volt. Az elöregedés szintje sem azonos: Kínában 2050 után áll csak elő az az állapot, hogy a társadalom negyedét a 65 felettiek adják, míg Japánban már ma is ez a helyzet, és rövidesen Dél-Korea is szembesül e problémával.

A munkaerő csökkenése is közös kihívás, Kínában emögött azonban nem minden esetben a népességcsökkenés áll, hanem a felsőoktatás bővülése és a gazdasági jólét terjedése is szerepet játszik benne. A kínai munkaerő mennyisége tehát távlatilag ugyan folyamatosan csökkeni fog, a termelékenysége viszont mindeközben gyors ütemben növekszik, tovább táplálva a kínai fejlődés motorját.

A japán, dél-koreai és kínai népesség éves növekedési üteme, 1961–2016 (százalék; a magas jövedelmi sávba kerülés évét pont jelöli) Forrás: Világbank

A japán, dél-koreai és kínai PISA-eredmények (2015)

A japán, dél-koreai és kínai teljes tényezőtermelékenység (TFP), 1960–2014 (a magas jövedelmi sávba kerülés évét pont jelöli) Forrás: University of Groningen, Penn World Table

Még hét-nyolc év

Összeségében megállapíthatjuk, hogy Kína – eddigi eredményei és a már megkezdett strukturális átalakulás révén – valószínűleg képes lesz elkerülni a közepes jövedelmű országok csapdáját, és várhatóan hét-nyolc éven belül átkerül a magas jövedelmű országok csoportjába. További kérdés azonban, hogy vajon képes lesz-e elkerülni azt a „csapda utáni csapdahelyzetet”, melybe Japán és Dél-Korea már magas jövedelmű országként került. A stagnálás, a negatív növekedés és a defláció, mely Japánt negyedszázada sújtja, s amely Koreát is egyre inkább fenyegeti, ugyanis valójában nem sokban különbözik a közepes jövedelmű országok alapproblémáitól: a növekedés e fejlett kelet-ázsiai országokban is kifulladt, a fejlődés megrekedt, s a probléma orvoslására hozott gazdaságpolitikai és intézményi reformok vagy hatástalannak bizonyultak, vagy csupán időlegesen és minimálisan adtak lendületet a gazdaságnak.

Az egyik legfőbb különbség talán az, hogy míg a közepes jövedelmi csapda elkerülésére pár pozitív példa és ezáltal néhány potenciális „recept” is kínálkozik, addig a „magas jövedelmű országok csapdahelyzete” sok szempontból feltáratlan terület, így nehéz megbecsülni, mely szektorok, milyen jellegű gazdaságpolitikai döntések játszhatnak fontos szerepet az elkerülésében vagy a belőle való kikerülésben. A magas jövedelmi csapdahelyzet kutatásaink alapján leginkább a lassuló növekedéssel, elöregedő társadalommal, növekvő egyenlőtlenségekkel és az innovációs potenciál visszaesésével jellemezhető, s a legtöbb esetben polarizált társadalmat, politikai feszültségeket eredményez, melyek feloldása komoly kihívás elé állítja az érintett kormányzatokat.

A fejlődés útja: innováció, összehangoltság, környezetvédelem, nyitottság

Kína azonban egyelőre haszonélvezője a fenti folyamatoknak, hiszen míg a magas jövedelmű országok lemaradnak például az innováció terén, addig ő a globális értékláncok mentén folyamatosan halad felfelé. A kínai gazdaság az elmúlt évek során valóban mélyreható változásokon ment keresztül, céljait és szerkezetét tekintve egyaránt. A Hszi Csin-ping (Xi Jinping) elnök által a 2016 és 2020 közötti fejlesztési célok kapcsán felvetett, „innovatív, összehangolt, zöld és nyitott” fejlődési út nem csupán a jelenlegi kínai gazdasági problémákra reflektál, hanem a hosszú távú fejlődéshez vezető utat is lefekteti. Bár az évek óta fokozatosan bevezetett strukturális reformok eredményeit nem látjuk azonnal, hatásuk távlatilag mindenképpen növeli az ország gazdasági fejlődésének minőségét. A konkrét gazdaságpolitikai intézkedések mellett az innovációvezérelt fejlődés, az adminisztratív eljárások egyszerűsítése vagy épp a korrupció elleni küzdelem és a jogállamiság érdekében tett lépések mind hozzájárulnak egy olyan rendszer létrehozásához, amely biztosíthatja Kína tartós és hosszú távon is fenntartható gazdasági fejlődését.

A kínai növekedés a világbanki várakozások szerint 2018-ban 6,4 százalékra csökken, és az azt követő években is ezen a szinten marad majd. Ezzel Kína fejlődése továbbra is a világátlag kétszerese és a fejlett országok várható növekedési ütemének többszöröse. A világbanki becslés nagyjából egybevág a kínai kormányzat elképzeléseivel is, hiszen az új növekedési normát hosszú távon 6-6,5 százalék körül határozták meg, s ez a szint jó eséllyel valóban tartható is lesz.

Legalábbis egy darabig. Kína ugyanis – bár jelenleg felső közepes jövedelmű ország, mely éppen csak kopogtat a magas jövedelmi szint ajtaján – sok szempontból már ma is osztozik a magas jövedelmi csapda fent sorolt attribútumaiban.

A VTT tanácskozásán készült felvétel