Megnyílt a World Science Forum 2024: Budapesten találkoznak a nemzetközi tudományos élet meghatározó szereplői – Videón a nyitóünnepség

A Magyar Tudományos Akadémia szervezésében megvalósuló konferencia fő témája a tudomány és a szakpolitikai döntéshozatal kapcsolata a globális átalakulások idején. Cikkünkben megtekinthető a nyitóünnepségről készített felvétel.

2024. november 20.

Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntőjével és Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke üdvözlő szavaival szerdán este ünnepélyesen megnyílt a 11. World Science Forum. A globális tudománydiplomácia legrangosabb eseményei közé sorolt konferencián a nemzetközi tudományos élet meghatározó szereplői a tudomány, a politika és a társadalom együttműködéséről tanácskoznak Budapesten.

A WSF-sorozat a tudomány és a társadalom közötti párbeszéd előmozdítása iránt elkötelezett legbefolyásosabb nemzetközi tudományos szervezetek hosszú távú partnerségének eredménye, amely kétévente – minden második alkalommal Budapesten – jóval több mint száz országból vonzza a tudomány magas szintű képviselőit.

„Mindannyiunk számára komoly veszélyt jelent, ha engedünk azoknak a törekvéseknek, amelyek a tudományba vetett bizalmat igyekeznek aláásni.

A tudomány nem tévedhetetlen, de nincs alternatívája sem az objektivitás, sem a tudományos módszerbe épített önkorrekciós mechanizmus terén

– mondta el üdvözlő beszédében Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a WSF2024 házigazdája és fő szervezője. – A félretájékoztatás, az áltudományok és a tényekkel egyenrangúnak tekintett vélemények ellenőrizetlen terjedése miatt sürgősen szükség van egy új szövetségre, amely a politikai döntéshozók, a tudomány és a társadalom közös felelősségén, bizalmon alapuló szövetségén nyugszik.”

Képgalériánk a fotóra kattintva tekinthető meg Fotó: mta.hu

„A tudományos élet és a politikum közötti kapcsolat egyik legjelentősebb terepe a tudományos tanácsadás, ami a mostani fórum témája – mondta köszöntőjében Sulyok Tamás köztársasági elnök. – E kapcsolat minősége meghatározó szereppel bír arra nézve, miként adódhatnak össze a politikai döntéshozói hatalom és tudományos élet erői. A két fél eltérően közelíthet meg egyes kérdéseket, más-más fontossági rangsort állíthat fel. Nyilvánvalóan azért is, mert különböző szemszögből közelítenek egyes témák felé, eltérő időtávban gondolkoznak, és mások a prioritásaik. De ez semmit nem változtat azon, hogy a felelősség közös. Felelősek vagyunk az emberi civilizációért. Felelősek vagyunk a környezetünkért. Felelősek vagyunk a gyermekeinkért és unokáinkért. Felelősek vagyunk meghozott döntéseinkért.”

Sulyok Tamás Fotó: mta.hu

Ezután Xing Qu, az UNESCO főigazgató-helyettese, Sir Peter Gluckman, az International Science Council (ISC) elnöke és Sudip Parikh, az American Association for the Advancement of Science (AAAS) vezérigazgatója köszöntötte a nyitóünnepség résztvevőit.

Az idei World Science Forum az UNESCO, az ISC, az AAAS, az InterAcademy Partnership (IAP), a The World Academy of Sciences (TWAS), a European Academies’ Science Advisory Council (EASAC), a Global Young Academy (GYA) és házigazdaként a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében valósul meg.

A World Science Forum Irányító Testülete (Steering Committee) Fotó: mta.hu

A konferencia

122 országból több mint 1100 résztvevő, tudományos szervezetek vezetői és képviselői, szakpolitikai szakértők, kiemelkedő tudósok és kutatók

részvételével zajlik, fő témája idén a tudomány és a szakpolitika kapcsolata lesz a globális átalakulások idején. A résztvevők arról egyeztetnek majd, hogyan tudják elősegíteni a tudomány vívmányainak minél erősebb érvényesülését a szakpolitikai intézkedésekben szerte a világon.

A WSF2024

19 plenáris és tematikus ülésén három nap alatt összesen közel száz előadás

keretében számos nemzetközi tudományos szervezet, nemzeti akadémia, kutatói hálózatok képviselői és kiemelkedő tudósok szólalnak fel – többek közt az afrikai, amerikai, brazil, indiai és kínai tudományos akadémiák képviselői, kormányzati döntéshozók a világ minden tájáról, az európai tudományfinanszírozó szervezeteket tömörítő Science Europe képviselői, az OECD tudományos, technológiai és innovációs igazgatója, a Fehér Ház tudomány- és technológiapolitikai igazgatóhelyettese, az Egyesült Államok külügyminisztériumának tudományos és technológiai főtanácsadója és további számos kiemelkedő tudós és kutató.

A World Science Forumról

A World Science Forum konferenciasorozatot az 1999-ben Budapesten megrendezett „Világkonferencia a XXI. század tudományáról: új elkötelezettség” című rangos találkozó sikere inspirálta.

A tudományos közösség és a társadalom közötti vitafórum iránti igénytől vezérelve a Magyar Tudományos Akadémia az UNESCO-val, a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal (ISC) és az Amerikai Tudományos Fejlesztési Tanáccsal (AAAS) közösen létrehozta a kétévente megrendezett, World Science Forum elnevezésű eseménysorozatot, amelynek négyévente Budapest ad otthont.

A World Science Forum sikere bizonyítja, hogy a kezdeményezés mögött álló eredeti elképzelés és szándék mára kezd megvalósulni. Tudósok, politikusok, döntéshozók és a civil társadalom képviselői egyszerre folytatnak előremutató párbeszédet a tudományos világot és a társadalmat érintő égető kérdésekről, és összegezték az emberiség előtt álló feladatokat. A World Science Forum mára a globális tudománypolitika vezető eseményévé vált.

A WSF2024 programját online követheti minden érdeklődő ezen a linken, és izgalmas, mélyreható tartalmak, inspiráló viták várják a plenáris üléseken és a tematikus szekciókban, valamint a politikaorientált miniszteri kerekasztal-beszélgetéseken is.