Magyarország soros EU-elnöksége előestéjén Budapesten tartotta ülését az EASAC Tanácsa

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) június 6–7-én a Magyar Tudományos Akadémia meghívására az MTA-n tartotta Tanácsának soron következő ülését, amelyet hagyományosan az Európai Unió Tanácsának következő soros elnökségét ellátó EU-tagállamban rendeznek.

2024. június 26.

A napirend Freund Tamásnak, az MTA elnökének, majd Kosztolányi Györgynek, az MTA alelnökének, egyben az MTA delegált képviselőjének az EASAC Tanácsában köszöntőjével kezdődött, ezt követően Wim van Saarloos, az EASAC elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Freund Tamás
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
(Képgalérián a fotóra kattintva nézhető meg)

Ezután Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter tartott előadást a soros magyar EU-elnökség tudománypolitikai prioritásairól, majd a Tanács tagjai megvitatták az EASAC-nak a tagakadémiákkal közösen végzett munkáját.

Kosztolányi György Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az ülés első napján a tagakadémiák képviselői a „Mesterséges intelligencia a kutatásban és a tudományos tanácsadásban” témájában mutathatták be aktuális kezdeményezéseiket, továbbá az EASAC három szakmai programjának – Energia; Élettudományok és Közegészségügy; Környezettudomány – aktuális terveiről hangzottak el beszámolók. A második napon a résztvevők megvitatták az EASAC tevékenységének a tagállamokban tapasztalt hatásait, meghallgatták a 2024-ben Budapesten megrendezésre kerülő Tudományos Világfórum előkészületeinek és a tervezett SAPEA 3 projektnek az ismertetését. Az EASAC 2025 elején csatlakozik újra a SAPEA-hoz (Science Advice for Policy by European Academies) azáltal, hogy bekapcsolódik a SAPEA 3 „Mesterséges intelligencia használata a tudományos tanácsadási mechanizmusban (Scientific Advice Mechanism, SAM)” projektjébe. A SAPEA 3 hat európai akadémiai hálózatot foglal magába: Academia Europaea, ALLEA, Euro-CASE, EASAC, FEAM és YASAS, a koordinátor szerepét a müncheni Lajos–Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität, LMU Munich) látja majd el.

Az EASAC az EU döntéshozói számára tudományosan megalapozott tanácsadást nyújtó szervezet, amelynek célja a környezetvédelem, az energia, a közegészségügy és a mezőgazdaság területén az európai és nemzeti szakpolitikai döntéshozatal támogatása ajánlások, jelentések készítésével. Az EASAC jelenleg az EU 27 tagállamának 25 nemzeti tudományos akadémiájából, valamint Norvégia, Svájc és az Egyesült Királyság nemzeti tudományos akadémiáiból, továbbá az Academia Europaea és az ALLEA szervezetekből áll.

Az EASAC Tanácsának döntése értelmében a következő ülése online formában, Zoomon zajlik majd 2024. október 23-án. Az azt követő jelenléti ülésre 2025. június 12–13-án Varsóban kerül sor.