Magyar akadémikus az UNESCO tudományos tanácsában
Az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO nemzetközi alapkutatási programja (IBSP) tudományos tanácsának tagjai közé választotta Szathmáry Eörs evolúcióbiológust, az MTA rendes tagját, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) kutatóprofesszorát. Az akadémikus a harminctagú tanács tagjaival együtt a következő három évben javaslatokat fog tenni az UNESCO főtitkárának a nemzetközi alapkutatások összehangolása érdekében. Interjúnkban Szathmáry Eörs elmondta, hogy az alapkutatás megerősítésére talán még sosem volt akkora szükség, mint a jelenlegi és a közelgő világjárványok idején.
FRISSÍTÉS: Időközben Szathmáry Eörsöt megválasztották az alapkutatási (basic science) bizottság két tagjának egyikévé.
Hogyan került kapcsolatba az UNESCO IBSP tudományos bizottságával?
Engem Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke ajánlott az UNESCO illetékeseinek figyelmébe. A tudományos tanács harminctagú, és a legkülönfélébb tudományterületeket képviselik benne
a kutató tagok. A tanács tagjainak mandátuma három évre szól. Háromévente lecserélődik a tagok fele, és egy tag legfeljebb két terminus folyamán láthatja el a tagságot. Szeptember 23–24-én lesz az első ülés, amelyen részt fogok venni. Itt majd minden új tagnak tízperces bemutatkozó előadást kell tartania a saját szakterületéről.
Mivel foglalkozik az UNESCO nemzetközi alapkutatási programja?
Az IBSP rendkívül fontos szerepet tölt be a határokon átívelő alapkutatási együttműködések előmozdításában. Támogatja az alapkutatási eredmények térnyerését az oktatásban, illetve segíti az új felfedezések alkalmazását az általános emberi fejlődés érdekében. Négy fő tudományterületen működik
a program: a fizikában, a kémiában, a matematikában és a biológiában, illetve természetesen ezek interdiszciplináris határterületein. Az IBSP az egyetlen olyan testület, amely alapkutatási kérdésekben tanácsokkal és ajánlásokkal látja el az UNESCO főtitkárát. Ahogy az UNESCO vezetői is kiemelik,
a tudományos tanács jelenlegi fontosságát nem is lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a világjárvány idején emberéletek múlnak azon, hogy a döntéshozatal
a bizonyítékokon alapuló tudományos ismeretek alapján történjen.
Ön mit vár magától a testület tagjaként?
Én mindig is egyik legfontosabb feladatomnak tekintettem, hogy mindent megtegyek az alaptudományok presztízsének növeléséért, és segítsem
a felfedező kutatás támogatásának folyamatosságát. Jól tudjuk, hogy
az alapkutatásokat sok oldalról támadják manapság.
A bizonyítékokon alapuló tudományos ismeretek a közösségi média világában semmivel sem tűnnek értékesebbnek
a kóklerek áltudományos állításainál.
Ez borzasztó, és ha még sokáig folytatódik, akkor a civilizáció össze fog omlani. A szakértelem az emberi történelem során azért jelent meg a társadalomban, mert az emberek felfogták, hogy a döntéseket jobb azokhoz delegálni, akik tudják, hogy mitől nem szakad le a híd, mitől nem hal meg a beteg. Persze nekik sincs mindig igazuk, de sokkal többször igazuk van, mint a laikusoknak.
Az alapkutatás egy másik fronton is háborút vív. Sokan azzal érvelnek, hogy az emberek számára hasznos termékek nem az elméleti vizsgálódás, hanem az alkalmazott tudomány révén születnek.
Átmenetileg ugyan igaz lehet, hogy a művelői, illetve az őket alkalmazók számára az alkalmazott kutatás gyorsabban termel profitot, csakhogy minden egyes alkalmazott kutatási eredmény korábbi alapkutatáson alapul. Előre nem mindig lehet megjósolni, hogy mely alapkutatás fog később a gyakorlatban is hasznosulni (hasonlóan az evolúció vagy az emberi történelem eseményeihez), de utólag mindig vissza lehet fejteni, hogy egy-egy terméket mely felfedezés tett lehetővé. A relativitáselmélet téziseit kevesen értik, és ők sem feltétlenül gondolják, hogy a mindennapi életben bármi szerepe lenne. Csakhogy például a GPS sokkal pontatlanabb lenne, ha nem korrigálnák az adatait az általános relativitáselméletből fakadó tényezőkkel. Einsteinnek fogalma sem volt a globális helyzetmeghatározó rendszerről, mégis szükség volt a felfedezésére a jövőbeli működéséhez. Általánosan igaz, hogy minél többet tudunk meg a világ működéséről, annál több alkalmazáshoz tudjuk ezeket az ismereteket felhasználni. 2018-ban Frances H. Arnold nyerte el
a kémiai Nobel-díjat az enzimek irányított evolúciójának kifejlesztéséért, amelyekkel aztán a legkülönfélébb molekulákat, akár bioüzemanyagokat vagy gyógyszereket lehet termeltetni. Arnold kezdeti ötletét a nagy elméleti evolúcióbiológus, John Maynard Smith teoretikus kutatásaiból nyerte. Aki nem veszi figyelembe ezeket az összefüggéseket, az semmit sem ért a tudomány működéséből.
A magyar tudományosság számára mit jelent az, hogy önt az UNSECO IBSP tudományos tanácsa tagjává választották?
A tanácsnak csupán harminc tagja van, vagyis az ENSZ tagállamainak csak nagyon kis hányada tudja képviseltetni magát a testületben. Tehát az, hogy egy magyar kutatót is a tagjaik közé választottak, egyértelmű elismerés a magyar tudományos közösség számára. Számos delegált tag arra panaszkodik, hogy
a munkájuk során felmerülő egyik legnagyobb probléma, hogy nem kap támogatást az anyaországi intézményektől. Nálam ez természetes módon adott, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság vezetője vagyok. Minthogy az MTA-ban minden tudományterület képviselteti magát, az Akadémia e megbízatásban is a legtermészetesebb partner a számomra, és támaszkodni is fogok rá. Természetesen a munkám során meg fogom keresni azokat a kutatókat, akik
az adott kérdésben a legnagyobb szakértelemmel bírnak. Magasra kell emelni
a magyar alapkutatás fáklyáját, és hiszek benne, hogy a magyar alapkutatás csak profitálhat az én UNESCO-beli jelenlétemből.
Miről fog szót ejteni a bemutatkozó előadásában?
Ott mindenkitől azt kérik, hogy a saját szakterülete bemutatása mellett arról is beszéljen, hogy a szakterület eredményei hogyan válnak az emberiség javára. Sajnos a COVID-járvány tökéletes példát szolgáltat erre. Ez nem az első és nem is az utolsó pandémia az emberiség történetében. Ennek ellenére az emberiség hozzáállása jottányit sem változott a jövőbeli, de prediktálható bajokkal kapcsolatban. Mi hosszú ideje beszélünk arról, hogy az emberi tevékenység révén a kórokozók olyan evolúciós lehetőségekhez jutnak,
ami bármikor potenciális járványokat indíthat útjára. Ezért vizsgálni kell
a kórokozók fejlődését, és fel kell készülni a járványokra. Mindeddig azonban
ez a szemlélet az epidemiológusi gyakorlatban nem igazán jelent meg. Pedig minden orvosi probléma biológiai folyamatokkal kezdődik. Például azzal, hogy egy terjedő invazív faj hogyan képes új élőhelyeken, új gazdaszervezetekben megtelepedni. Ezek nyomon követése érdekében monitoringrendszert kell felépíteni. Az ellenérv mindig az, hogy mindez nagyon drága. Pedig a megelőzés sokkal olcsóbb, mint ha bekövetkezne (és amint látjuk, időnként be is következik) a járvány.