Lovász László levele az Akadémia kutatóinak és munkatársainak

Az Akadémia Közgyűlése és Elnöksége Széchenyi örökségének megfelelően továbbra is felelősséget visel az egész magyar tudományosságért.

2019. augusztus 6.

Kedves Kutatótársam! Kedves Munkatársam!

Az MTA kutatóhálózata – az Ön áldozatos munkájának is köszönhetően – eddig kiválóan teljesített. Köszönöm, hogy az elmúlt esztendő sokszor méltatlan támadásai ellenére is tette a dolgát. Nincs okunk a szégyenkezésre: az Akadémiát ért vádakkal szemben egy nagyon jó állapotban lévő, átláthatóan működő, az adófizetők évi 20 milliárd forintját felelősen elköltő kutatóhálózatot adunk át. Egy olyan hálózatot, amelynek felépítése hosszú évtizedekig tartott, és amely ezekben az évtizedekben nemzetközi elismertséget szerzett.

Az új jogszabály nyomán megváltoznak azok a keretek, amelyek között eddig a munkánkat végeztük. De még ha ezek a keretek mások lesznek is, a tudomány világának belső törvényszerűségei, a kíváncsiság és tudásvágy által motivált kutatói elkötelezettség olyan marad, mint amilyen ma is, és amilyen mindig is volt. Akkor teremt nagy dolgokat, ha a felfedezés izgalma hajtja. Az új kutatóhálózat irányítói többségükben maguk is kutatók, tudományterületük nemzetközi hírű tudósai. Ez a tény reményre jogosít fel: hiszem, hogy ők is pontosan tudják, milyen feltételek szükségesek a kiemelkedő eredményekhez, és ezeket a feltételeket megpróbálják megtartani és javítani.

Az Akadémia és a kutatóintézet-hálózat szoros kapcsolatának azonban nem szabad megszakadnia. Számos olyan kötelezettségünk van, amelynek az Akadémia, a kutatóhálózat és az egyetemek csak együtt tudnak sikeresen eleget tenni: az utánpótlás nevelése, a fiatal kutatók hangjának meghallgatása, a határon túli magyar kutatókkal való kapcsolattartás, a magyar tudomány képviselete nemzetközi fórumokon, a tudomány népszerűsítése és még igen sok más. A kutatói társadalom mindehhez elengedhetetlen egységét az elmúlt év viharai sem tudták megbontani, sőt a korábbinál is jobban összekovácsolták közösségünket.

Az Akadémia Elnöksége legutóbbi, rendkívüli ülésén döntött az „MTA Kiválósági Intézet” cím megalapításáról. E cím elnyerésének feltételeit most dolgozzuk ki, de ebben is az a szándék vezérel bennünket, hogy az Akadémia és a legkiválóbb magyar kutatóhelyek kapcsolata továbbra is szoros legyen. Az Elnökség egy másik döntése alapján elindult annak tervezése is, hogy az új helyzetben az Akadémia, több száz tagjára, több ezer doktorára és mintegy 17 000 köztestületi tagjára építve, hogyan tud a magyar tudomány haladásához a legjobban hozzájárulni.

Az Akadémia Közgyűlése és Elnöksége Széchenyi örökségének megfelelően továbbra is felelősséget visel az egész magyar tudományosságért. Mindannyiunk közös célja kell hogy legyen az egymást követő kutatónemzedékek munkájával létrehozott tudáskincs megőrzése és alapítónk szellemiségének ápolása.

Budapest, 2019. augusztus 5.

Üdvözlettel

Lovász László