In memoriam Risto Kalervo Näätänen (1939-2023)

„A teóriák megkötik az alkotó kezét, ezért kerülöm a teóriákat.”
(Alvar Aalto, finn építész, formatervező, várostervező)

Risto Kalervo Näätänen (1939-2023) Fotó: Achetron.com

Risto Näätänen tudományos munkásságának kezdete egybeesett a pszichológiai jelenségeknek a viselkedésre leegyszerűsítő szemléletét váltó új irányzat, a kognitív pszichológia felemelkedésével. A Helsinki Egyetemen kezdett pszichológiát tanulni 1958-ban. Egy oly korban, amelyben Magyarországon a burzsoá tudományok közé sorolt szakon tanulni Magyarországon tiltva volt. 26 évesen már a Kaliforniai Egyetem Los Angeles (UCLA) Donald Benjamin Lindsley által vezetett laboratóriumában kutatott, s sajátította el 1965 és 1966 között azokat az elektrofiziológiai módszereket, amelyeket a kognitív folyamatokra vonatkozó kérdésekre adandó experimentális válaszok megtalálására alkalmazott, s amelyek megalapozták későbbi nemzetközi hírnevét. Lindsley a pszichofiziológia úttörője volt, s az éberséget szabályozó agyi struktúra, a retikuláris aktiváló rendszer felfedezéséért kollégáival, H.W. Magounnal és G. Moruzzival együtt a fiziológiai Nobel-díj várományosának tartották. Näätänen a Helsinki Egyetemen Lindsley témavezetésével védte meg 1967-ben doktori disszertációját a szelektív figyelem agyi mechanizmusairól. Munkáját már ekkor a tudományt művelők alapszemlélete, azaz a bizonyítást igénylő, újfajta megoldásokat inspiráló kételkedés hatotta át. Doktori téziseiben egy akkor jól ismert kísérleti paradigma alkalmazásával nyert adatok értelmezését és következtetéseit cáfolta meg, s az új, általa kidolgozott kísérleti eljárással nyert eredmények újdonsága vitathatatlan volt, s előtte erről publikáció nem született.

1975-ben, 36 évesen lett az általános pszichológia professzora a Helsinki Egyetemen, s nyolc évvel később már a Finn Akadémia akadémiai professzoraként végezte kutatásait, majd irányította több évtizedig a személye körül kialakuló és egyre bővülő, kiteljesedő nemzetközi hálózatban működő teamet. 1991-ben alapítója volt a Helsinki Egyetem Kognitív Agykutatási Egységének (Cognitive Brain Research Unit), amelyet 2006-ig annak igazgatójaként vezetett. Nyugdíjba vonulását követően, azaz 2007 után is töretlen lendülettel folytatta kutatásait Helsinki, Tartu és Aarhus egyetemein. Fáradhatatlan volt. Ugyanúgy, mint korábban, folyóiratszerkesztői feladatokat vállalt, rengeteg társzerzőt megmozgatva publikált, kéziratokat bírált, fiatal kutatókat látott el szakmai tanácsokkal. Näätänen életművét az agyi eseményhez kötött válaszok (az agy egy adott ingerhez, ingeregyütteshez szinkronizált válasza) egy jellegzetes összetevőjének, az eltérési negativitásnak (mismatch negativity, MMN) felfedezése, első leírása (társzerzők Anthony W.K. Gaillard és Sirkka Mäntysalo) majd alap- és alkalmazott kutatásokban való értő, kreatív használata határozta meg. A korai szelektív figyelmi hatás korábbi eredményeinek friss, sokak számára eretnek értelmezéséről megjelent publikációt sok vita, nem egyszer értetlenség övezte.

Az MMN publikációs kezdetei szerények voltak, az elismerés, a módszert alkalmazók és a megalapozó elmélet fejlődését követők tudományos közössége csak a 2000-es években nőtt meg jelentősen, a siker tehát sokáig váratott magára. Az MMN diadalútja Näätänen kitartásának, elszántságának, az MMN biológiai jelentőségéről alkotott határozott elképzelésének, s tudományos érvelésének köszönhető. Számunkra, az akkor pszichofiziológiának nevezett területen dolgozó kutatóknak a Finn-magyar Tudományos Napok jelentették a mérföldkövet; Näätänen a Finn Akadémia alelnökeként vezette 1982-ben majd 1985-ben azt a delegációt, amelynektagjaitól itt halottunk először a hallási környezet pásztázása során detektált eltérés agyi korrelátumáról, s arról a szupravezető technikáról, amely az agyi elektromos aktivitás által létrehozott kicsiny, néhányszáz femtotesla (fT) nagyságú mágneses aktivitást tette mérhetővé. MMN és MEG (magneto-enkefalográfia). Az MMN-t mérni kezdtük, a MEG-et csak külföldön használtuk, s ma is többnyire Finnországban mérünk, mert nekünk nincs ilyen. Näätänen előadása a hallási teret pásztázó agyi folyamatokról, annak mérhetőségéről és biológiai jelentőségéről vezetett bennünket az MMN állatkísérletes modelljének kidolgozásához az MTA Pszichológiai Intézetében. Ez volt az első, amely a valódi agyi mechanizmusokat kereste, jóval az agyi képalkotó eljárások megjelenése és térhódítása előtt. Az első magyar publikáció 1987-es megjelenése óta sok kutatótársunk lépett be az „MMN klubba”, s ez vezetett a zene-, a beszéd- , az összetett hangsorok észlelésének, fejlődésének megértéshez és patológiához kötött eltéréseinek feltárásához. Kiderült, hogy a hallásin kívül a vizuális modalitásban is vannak hasonló folyamatok.

Mi, magyar kutatók, sokat köszönhetünk Risto Näätänennek, aki a kutatás egy addig ismeretlen útját nyitotta meg előttünk, s sokunkat személyesen is közel engedett magához. Konferenciákon, vacsorákon, kirándulásokon, a finn tavak közelében megélt szauna együttlétek világmegváltó beszélgetéseiben. Tudományos apánk, atyai jóbarátunk volt. A legidézettebb pszichológus volt, tudománymetriai mutatóit tekintve a világ kutatóinak legjobb 3 %-ához tartozott. Eredményeivel soha nem kérkedett, a megszerzett tudást igyekezett továbbadni, s tapasztalt kutatóként bölcsességét tanítványaival, követőivel megosztani. A kognitív pszichológia és idegtudomány kutatóinak több generációját nevelte fel, hazájában és szerte a világon. A tudományba vetett hite mindennél erősebb volt, s példát mutatott arra, hogy a kutatói léttel járó kudarcokat és sikereket miként lehet a szakmai és emberi tartás birtokában elviselni. Visszafogott, csendes, szerény, a természetet szerető és tisztelő ember volt. Egy valódi finn. Mi, magyar kutatók, akik tudásunkat, szemléletünket jelentős részben neki köszönhetjük, hálásak vagyunk azért, amit kaptunk tőle. Abban a hitben búcsúzunk, hogy ő is kapott tőlünk valamit, ami tudományosan és emberileg értékes. Drága Risto, nyugodj békében!

Csépe Valéria
az MTA rendes tagja
MKH TTK Agyi Képalkotó Központ