Fiatal innovátorok az Akadémián

A daganatok szűrését támogató eszköz, a környezetszennyezés okozta károk mérséklését segítő robot, a nagy felbontású mikroszkópos technikákat fejlesztő eljárás – ízelítőül három a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjnyertes pályázatai közül. A díjakat a Magyar Tudományos Akadémia Székházában adták át.

2022. június 14.

„Az eredményes kutatás-fejlesztés gyökerei nem a tudományos műhelyekben, még csak nem is az egyetemi padsorokban, hanem még korábban,
a középiskolákban erednek. Azokban az alma materekben, ahol nem a puszta információközlést tartják a legfontosabbnak, hanem a képességfejlesztést. Amelyekből nyitott, versengő szellemű, a megszokott gondolkodási sémákon túllépni és a vitákban saját álláspontjuk mellett érvelni képes fiatalok kerülnek ki” – mondta Kollár László Péter, az MTA főtitkára az ünnepségen.

Hozzátette, a kutatók és tudományszervezők felelőssége is, hogy ezek
a fiatalok milyen irányban indulnak el az érettségi után. Nekik is tenniük kell azért, hogy minél többen válasszanak közülük műszaki és természettudományos pályát. Egyebek mellett ezért is indította el
az Akadémia a Középiskolai MTA Alumni Programot, amelynek keretében
az évek során kutatóvá érett diákok segítségével viszi közelebb a fiatalokhoz
a tudományos gondolkodás értékeit, hozza testközelbe a kutatás világát tudomány-népszerűsítő előadások és az azokatt követő beszélgetések formájában.

Kollár László köszöntője ide kattintva olvasható.

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter arról beszélt, hogy Magyarország a jelenlegi GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat.

A Magyar Innovációs Szövetség tájékoztatása szerint a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre 122 pályázat érkezett, ebből 10 határon túli magyar fiataloktól. A zsűri 63 pályázatot fogadott el és javasolt kidolgozásra, határidőre 53 pályamunkát dolgoztak ki.

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenye díjazott és kiemelkedő pályamunkáinak bemutatója a Magyar Tudományos Akadémián Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A versenyen első díjat kapott Kovács Viktória és Tóth Regina, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulóinak új rákdiagnosztikai eszközfejlesztése, Barna Benedek László, a Budapesti Szent István Gimnázium diákjának élettani és gyógyszertudományi kutatása, valamint Kovács Nóra Anna, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjának Rusty névre keresztelt robotja. Kovács Nóra Anna a Magyar Innovációs Szövetség legjobb határon túli fiatal pályázónak járó ösztöndíját is elnyerte.

Az első helyezettek képviselik Magyarországot a 2022. szeptember 13–18. között Leidenben megrendezendő 33. EU Contest for Young Scientists európai döntőben.