Erősödő presztízs – Benkő Elek, az MTA Doktori Tanácsának leköszönő elnöke az MTA doktora címről

Amikor három évvel ezelőtt átvette a Doktori Tanács elnökségét, a testület első ülése után megfogalmazott célok között egyebek mellett az is szerepelt, hogy az újjáalakult Tanács őrizze meg az MTA doktora cím tekintélyét és színvonalát, valamint az Akadémia küldetéséhez igazodva igyekezzen fenntartani a cím iránti érdeklődést és növelni a cím elismertségét nemcsak a tudós közösségben, hanem a társadalom szélesebb körében is. Mit sikerült e célkitűzésekből megvalósítani? Maradt-e Önben némi hiányérzet?

Alapjában véve elégedett vagyok. Persze egy nagyon jól működő rendszert vettem át elődömtől, Kovács L. Gábor akadémikustól. Az MTA doktora cím iránti érdeklődés fennmaradni látszik, az egy éven belül benyújtott pályázatok száma 90 fölött maradt. A számok nem mutatnak visszaesést, az értekezések minősége és a mögöttük álló tudományos eredmények súlya növekszik. Vélhetően a pályázók is érzékelik a Doktori Tanács és az MTA osztályai részéről megfogalmazott tudományos elvárásokat.

Én azt látom, hogy ez a rendszer lényegében folyamatos korrekció alatt áll, folyamatosan finomítják.

Igen, ez így van. Nekem a Doktori Tanács új elnökeként az első feladatom az volt, hogy közreműködjem abban, hogy a Doktori Tanács Titkárságának (DTT) élén a korábbi főosztályvezető helyét betöltsük. Az új főosztályvezető, Kozári Monika mellé – aki egyébként a DTT régi, hatalmas gyakorlattal rendelkező munkatársa – azóta mások is érkeztek. Az adminisztratív feladatokat hatékonyan, pontosan ellátó hátteret így viszonylag gyorsan sikerült kialakítani. Fontos volt az MTA tudományos osztályaival való folyamatos és konstruktív együttműködés is. Az Akadémia sok tudományterület művelőiből áll, és az egyes tudományos osztályokon belül is nagyon változatos diszciplínák találhatók.

És minden tudományos osztály megfogalmazza a maga doktori minimumkövetelményeit. Milyen gyakran kerül sor ezeknek a felülvizsgálatára, frissítésére?

Ez változó. Nincsen konkrét időhatára, de a pályázók érdekében nem szerencsés a túl gyakori változtatás. Ugyanakkor az elmúlt években a minőségi tartalmi kérdések megtárgyalására törekedtünk.

Ez mit jelent?

Azt, hogy a minimumkövetelmények valójában csak ahhoz legyenek elegendőek, hogy elindulhasson a doktori habituseljárás. De aki az MTA doktora akar lenni, annak kiválóságát ne csak az mutassa, hogy hány hivatkozás van a cikkeire, hány tanulmányt vagy könyvet publikált. Hanem nézzük meg azt is, hogy a számok mögött milyen teljesítmény húzódik meg. Egy fizikust vagy egy bölcsészt például az adott tudományterületek eltérő publikálási gyakorlata miatt pusztán a számok alapján nehéz lenne összehasonlítani.

Hogyan lehet a teljesítményt értékelni a puszta számokon és adatokon túl?

Benkő Elek Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Úgy, hogy el kell olvasni az adott kutató munkáit. Vagy legalábbis minél többet belőlük. Tehát egy bírálónak vagy egy bizottságban a referáló kollégának tudnia kell, hogy az illető mit írt, és hogy ezek között vannak-e valóban fontos munkák. Meg kell nézni a műveit. Most már szerencsére rengeteg anyag elérhető a világhálón is.

Sokszor elhangzik, hogy az MTA doktora cím súlyát és presztízsét alapvetően az adja, hogy 80 vagy akár 100 ember is részt vesz a bírálati folyamatban: az érintett tudományos bizottság és osztály tagjai – interdiszciplináris pályázat esetében ez a szám duplázódhat –, a hivatalos bírálók és a bírálóbizottság tagjai, de említhetők a Doktori Tanács tagjai, akik felkészülnek a pályázat anyagából, referálnak és szavaznak, valamint a Titkárság munkatársai is, akik előkészítik az anyagokat, és szervezik a védéseket. Hogyan zajlik pontosan ez az összetett és rendkívül időigényes feladat?

Valóban hosszú folyamatról van szó. Az illető feltölti egy webes felületre a pályázatát, és benyújtja a Doktori Tanács Titkárságán. Az illetékes tudományos osztály kiadja a szakterület szerint illetékes tudományos bizottságnak, amely elvégzi a habitusvizsgálatot, vagyis értékelik a pályázó eddigi tudományos tevékenységét: a művet többen elolvassák, két szakember pedig készít róla egy részletes referátumot. Ők azok, akik nem csupán a doktori művet ismerik, hanem a pályázó egyéb munkáit is, hiszen e vizsgálat fő célja a pályázó tudományos teljesítményének az átfogó értékelése. Szakmailag ez a szakasz az egész folyamat legfontosabb része, mert ebben valóban a téma közvetlen szakértői vesznek részt. A tudományos osztályok ezzel szemben több tudományágat is felölelnek, tagjaik szakértelme ennek megfelelően megosztottabb. Még inkább így van ez a Doktori Tanácsban, ahol a 11 osztályt képviselő 22 tag a tudományok szinte teljes spektrumát képviseli. Rendkívül változatos összetételű testületről van szó, a tagjainak meg kell bízniuk egymásban. El kell fogadniuk, hogy aki egy-egy pályázatot értékel, az megalapozottan beszél, ráadásul ott van mögötte egy tudományos osztály és egy tudományos bizottság véleménye. A Doktori Tanács döntését, azaz az eljárásra bocsátást követően felkérünk három hivatalos bírálót, akik már az illető tudományág és problémakör legjobb szakemberei közül kerülnek ki. Ugyanezt mondhatjuk el a bírálóbizottságról is. Minden esetben gondosan próbáljuk elkerülni a felmerülő összeférhetetlenségeket, hogy a döntési folyamatot erkölcsi vagy ügyrendi szempontból se lehessen megkérdőjelezni.

A beadástól számítva általában mennyi idő telik el, mire megtörténik magának a műnek a védése?

Körülbelül egy-másfél év.

És hány eljárás folyik évente?

Nagyjából 130-150 eljárás van egyszerre folyamatban.

Ezek közül hány nem jut el a védésig?

Csupán néhány olyan pályázat van, amelyet a Doktori Tanács elutasít. De ha a pályázó azt látja, hogy gond van a pályázatával, akkor általában inkább visszavonja, és így két év múlva újra beadhatja. Ha a Doktori Tanács utasítja el, akkor csak három év elteltével pályázhat újra.

Az MTA doktora cím nem tudományos fokozat. Nincsen nemzetközi megfelelője. Arról is lehetett olvasni és hallani, hogy a professzori kinevezéseknél is csökkenőben a jelentősége. Ennek ellenére Ön szerint megőrizte idehaza a presztízsét a tudományos közéletben?

Sőt, szerintem erősítette is. A pályázók száma például lassan emelkedik. Az MTA kutatóhálózatát átvevő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat is fenntartotta azt a gyakorlatot, amelynek keretében az MTA doktora címet elnyerő kutató besorolása és honoráriuma is emelkedik. Ez egy professzori szintet jelent. A Magyar Akkreditációs Bizottság habitusvizsgálatában nagyon komoly előnyt jelent a cím az egyetemi tanári pályázatok elbírálásánál. Szerencsére így látja ezt a rektorok döntő többsége is. És azzal is vitatkoznék, hogy nincs nemzetközi megfelelője. A volt szocialista országok közül néhányan megtartották a tudomány doktora fokozatot, és vannak olyan híres egyetemek a világban, amelyeknek van a PhD-fokozat fölötti, magasabb doktori címük, mint például az Oxfordi Egyetemnek, a Calcuttai Egyetemnek vagy az Új-zélandi Egyetemnek. Valójában egy a szokásos egyetemi habilitációnál magasabb követelményeket támasztó akadémiai habilitációról van szó, a Magyar Tudományos Akadémiának az egyéni tudományos kiválóságot értékelő és igazoló minőségbiztosításáról.

Az MTA doktora cím az akadémiai tagság felé is komoly lépés. Milyen tendenciák láthatók: nő az MTA doktora címet megszerző kutatónők aránya, akikből azután akadémikusok lehetnek?

A tendencia lassan, de folyamatosan erősödik. Magyarországon mintegy 2600 kutató birtokosa a tudomány doktora, illetve az MTA doktora címnek. A nők aránya köztük 16-17 százalék, de a legutóbb címet szerzők között már például 32 százalék volt az arányuk. Ahhoz, hogy ez a tendencia folytatódjon, szükség van arra, hogy a tudományos életpálya különböző szakaszaiban külön segítséget kapjanak a gyermeket nevelő kutatónők, miközben a teljesítmény elbírálásánál természetesen ugyanazt a mércét kell alkalmazni. Az Akadémia az életkorhoz vagy a tudományos fokozat megszerzésének időpontjához kötött pályázatoknál a tíz éven aluli gyermeket nevelő kutatónők esetében már jó ideje azt a gyakorlatot követi, hogy gyermekenként két évvel kitolja a korhatárt. Ez persze csak egy lépés, de a többi, hasonló célú intézkedéssel együtt nemcsak az MTA doktorai, hanem az akadémikusok között is emelkedni fog a nők aránya.

A doktori művet idegen nyelven is meg lehet írni. Ugyanakkor tavaly decemberben jelent meg a Magyar Tudomány című folyóiratnak az a különszáma, amelyben magyarul olvashatók az új doktorokat és doktori pályázatukat bemutató összefoglalók. Miért tartották ezt fontosnak akkor, amikor egyes tudományterületeken már szinte minden új közlemény angolul jelenik meg?

A Magyar Tudományos Akadémiát annak idején Széchenyi István társaival együtt a magyar nyelvű tudomány ápolásának céljából („a’ honni nyelvnek … minden tudományok ’s mesterségek nemeiben lehető kimíveltetésére”) alapította. Az Akadémia megújult küldetése is kimondja, hogy az MTA „a tudomány eszközeivel feltárja és gondozza, ápolja a magyar kulturális örökséget és nemzeti identitást. Az MTA feladata a magyar tudományos szaknyelv kialakításának segítése és gondozása.” E feladat teljesítésének egyik eszköze a Magyar Tudomány évenként megjelenő különszáma. Fontos kihangsúlyozni, hogy a doktori szabályzat alapján a tudományos osztályok engedélyezhetik az értekezés idegen nyelven való benyújtását (vagy nem magyar anyanyelvű pályázó esetén akár az idegen nyelvű védést is), ugyanakkor az a törekvésünk – összhangban Freund Tamás elnök és az Elnökség egészének véleményével –, hogy az oktatásban és a tudományos diskurzusban, továbbá a közbeszédben is erősítsük a magyar nyelv és a magyar szakkifejezések használatát.

Hogyan látja, milyen feladatok várnak az utódjára ősztől?

A Doktori Tanács működtetése, a napi ügyek vitele mellett biztosan szembesül majd a kellő lektorálás nélkül, pénzért publikáló „predator”-folyóiratok kérdésével vagy azzal a problémával, amelyre korábban még nem gondolhattunk: mi történik akkor, ha a disszertációt vagy egyes részeit mesterséges intelligenciával íratják meg.

Ön szerint ez valós veszély?

Igen. A probléma valós, és egészen biztos, hogy a következő években fejtörést fog okozni nemcsak a Doktori Tanácsnak, hanem az egész kutatói közösségnek is. Hiszen külön munkával kell majd eldönteni, hogy egy-egy kérdés feltűnően óvatos, távolságtartó körüljárása és az idekapcsolódó (néha problémás) adatok sora a kutatás valós állapotát és új eredményeit tükrözi-e, vagy csak az MI fejlesztésének és működésmódjának jelen stádiumát. Biztos vagyok azonban abban, hogy nem ez lesz a jellemző, hanem – miként a mi ciklusunkban is – a kiválóan képzett, meggyőző teljesítményt nyújtó kutatók lesznek erős többségben.