"Valódi űrt hagyott maga mögött" – emlékezés Zalai Ernő közgazdászra, az MTA rendes tagjára

Zalai Ernő (1943–2021) Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Zalai Ernő 1943. augusztus 5-én született Budapesten. 1961-ben érettségizett a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban, majd 1966-ban végzett az egykori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (MKKE), terv-matematika szakon. 1969-ben „Sub Auspiciis Rei Publicae popularis” kitüntetéssel, az Elnöki Tanács által adományozott aranygyűrűvel szerzett egyetemi doktorátust.

Kiemelkedő tanulmányi eredményei, kutatói kvalitásai egyenes utat kínáltak az akadémiai pálya irányában. 1966-tól az MKKE-n (jelenleg: Budapesti Corvinus Egyetem, BCE) volt egyetemi oktató, 1988-tól egyetemi tanár. Ebben az időszakban kerültek előtérbe itthon a közgazdaságtan területén alkalmazott matematikai módszerek. A matematikai programozási modellek, az ágazati kapcsolatok modelljei, illetve a legfejlettebb statisztikai módszerek és ökonometriai modellek – a számítástechnika fejlődésével párhuzamosan – az egyetemi oktatás szerves részévé váltak. Zalai Ernő munkássága a kezdetektől fogva elsősorban e modellezési eszközöknek az oktatására, kutatására, makrogazdasági felhasználására irányult.

Szakmai pályájában meghatározó szerepet töltöttek be külföldön folytatott kutatásai. Az 1971/72-es tanévet Ford-ösztöndíjjal Pittsburghben, a Carnegie Mellon Egyetemen töltötte. 1977–1978-ban a Duquesne Egyetemen (Pittsburgh) kutatott, majd 1981 és 1984 között a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézetben (IIASA) dolgozott az ausztriai Laxenburgban. 1991-ben a Texasi Egyetemen (Austin) kutatott. Az 1980-as évek végén ENSZ-, illetve Világbank-szakértőként dolgozott Ghánában, valamint Kínában.

Az egyetemen 1979-ben az egyik intézeti osztály vezetőjévé nevezték ki. Az 1980-as években a Makrotervezési és -modellezési Intézet igazgatója lett. Kiemelkedő szerepet játszott az akkor még ideológiai tekintetben is erősen kötött szemlélet megváltoztatásában, az új struktúrák létrehozásában. Mindezek megvalósítása érdekében fontos egyetemi tisztségeket vállalt. A rendszerváltás előtt (1986 és 1988 között) az oktatás és a kutatás teljes megújítására törekvő egyetemi reformbizottság szakmai vezetője volt. 1988 és 1991 között pedig a tantervi reformokért és a nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettesi tisztséget töltötte be. Ezekben az években került be az akkori Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, s szerzett hosszan tartó előnyt más hazai és régióbeli egyetemekkel szemben a rendszerváltás utáni évtizedben.

1992-től a Matematikai Közgazdaságtan és Ökonometria Tanszék (2003-tól Matematikai Közgazdaságtan és Gazdaságelemzés Tanszék) vezetője volt egészen 2013-ig. A 2000-es évek elején az új gazdaságelemzési-gazdaságmatematikai szakok fejlesztésében mester- és doktori szinten egyaránt meghatározó szerepet töltött be. 1992-től 2009-ig az Egyetemi Doktori Tanács alapító elnöke, majd több ciklusban elnöke volt.

A PhD-oktatás fejlesztésében országos szinten is jelentős szerepet játszott. 1996 és 2007 között az Országos Doktori és Habilitációs Tanács (ODHT), majd ODT elnökhelyettese, 2008-ban az ODT elnöke volt. A Bologna-típusú szakok bevezetése idején (2001–2003 között) a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) Közgazdaságtudományi Szakbizottságának társelnöke, 2004–2006 között elnöke, egyben a MAB Plénum tagja is volt.

Egyetemi pályája minden szakaszában szenvedélyesen érdeklődött a közgazdasági-gazdaságtudományi terület minőségi oktatásának problémái, a tudományos utánpótlás kinevelésének kérdései, a tudományos előrelépés publikációs feltételeinek mérése iránt. Mindezekről szívesen nyilatkozott meg különböző szakmai és egyéb, publikus fórumokon. Számos alkalommal nagy hatással fejtette ki álláspontját.

1990 utáni kutatásaiban az általános egyensúlyi modellek elméletét gyakorlati projektekkel, számításokkal kapcsolta össze. Számos hazai és nemzetközi kutatócsoport tagja, vezető szakértője volt. Évtizedeken keresztül foglalkozott a klasszikus közgazdaságtan kiemelkedő alkotóinak műveivel, azok jelentőségével, értelmezésével. Az egyensúly és az optimum izgalmas kérdésköre állt kutatói figyelmének előterében. Sokirányú mikro- és makrogazdasági műveltségének enciklopédikus összefoglalása a Matematikai közgazdaságtan I–II. (Akadémiai Kiadó, 2011–2012). A két kötet a közgazdasági doktori iskolákban kötelező alapműnek számít. A 70. születésnapja alkalmából összeállított ünnepi tanulmánykötet ékes bizonyítéka: törekvései nemzedékeken és politikai irányultságokon túlmutató, a szakmában szokatlan, egyhangú elismertséget hoztak számára.

Kiemelkedő szerepe volt az MTA-doktori rendszer megújításában, azon belül a Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya tudományterületein alkalmazott követelményrendszerek és eljárások kidolgozásában, az egységes gazdaságtudományi doktori testület (GMB) megteremtésében.

Mindig határozottan lépett fel a klikkszellem, a belterjesség és a nemzetközi teljesítmények mellőzése ellen, a nemzetközi jó gyakorlatok meghonosítása és kikényszerítése érdekében. Ugyanakkor óvott attól, hogy a tudománymérés olykor gyengén megalapozott, térben, időben bizonytalan adatbázisából önkényesen szemezgetve, az egyes kutatók eredményeinek tudományos és társadalmi jelentőségét mellőzve hozzanak megfellebbezhetetlen ítéleteket.

Az akadémiai közösség elkötelezett tagjaként nagy érzékenységgel fejtette ki álláspontját a tudományos közélet szélesebb problémaköreiben is. Szívén viselte a magyar nyelv, azon belül különösen a tudományos könyvkiadás és a szakfolyóiratok ügyét.

MTA-doktori értekezését 1990-ben védte meg. 1998-tól lett az MTA levelező, 2004-től pedig rendes tagja. 1996 és 2002 között az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága, 2001-től a Gazdaságtudományi Minősítő Bizottság elnöke, 2004-től az MTA Bolyai Kuratóriumának tagja volt. 2014–2017 között az MTA Doktori Tanácsának elnöki funkcióját töltötte be.

Oktatói és kutatói tevékenységét 1991-ben Apáczai Csere János-díjjal, 2003-ban Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el. 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Akadémiai Díjban részesítette. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta. 2012-ben a matematikai közgazdaságtan, a mikroökonómia, a gazdasági modellezés és elemzés terén végzett iskolateremtő tudományos kutatói és kutatásszervezői munkásságáért, a hazai közgazdászképzésnek a vegyes piacgazdaság igényeihez és nemzetközi követelményeihez igazításában játszott vezető szerepe és más szakmai tevékenységei elismeréseként Széchenyi-díjat kapott.

Szűkebb szakterületén túlmenően is nagy műveltségű, a magyar és az egyetemes történelem fordulatai iránt elkötelezetten érdeklődő, közvetlen, jó humorú személyiség volt. Kiemelkedő tanítványainak sorsát figyelemmel kísérte, útjukat egyengetni igyekezett. Utolsó éveit az akadémiai munka mellett még inkább a családjának szentelte.

Olyan ember távozott az akadémiai közösségből, akinek a minőség, a tudományos igényesség, a pártatlanság és a nemzetközi színvonal iránti elkötelezettségét ellenfelei sem vonták kétségbe. Valódi űrt hagyott maga mögött. Emlékét megőrizzük.

Halmai Péter, az MTA levelező tagja
Vörös József, az MTA rendes tagja