Nem felelős az aszályért, de nem is hatékony a jégesők ellen a JÉGER nevű rendszer az MTA vizsgálata szerint Nem felelős az aszályért, de nem is hatékony a jégesők ellen a JÉGER nevű rendszer az MTA vizsgálata szerint

Nem felelős az aszályért, de nem is hatékony a jégesők ellen a JÉGER nevű rendszer az MTA vizsgálata szerint

Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium kérésére az MTA által felállított, Bozó László meteorológus, akadémikus által vezetett bizottság megvizsgálta, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszernek (JÉGER) van-e bármilyen hatása a felszínre hulló csapadék mennyiségére. A november 6-án a minisztérium által közzétett jelentés szerint egyértelműen kijelenthető, hogy a JÉGER üzemeltetése nem tehető felelőssé az elmúlt évek aszályos időjárásáért. A JÉGER működésének nincs jelentős (10%-ot meghaladó) hatása sem a jégeső okozta károk mértékére, sem a lehulló csapadék mennyiségére. Az az alábbiakban a vezetői összefoglaló olvasható, és a cikk végén a teljes tanulmány is elérhető.

TOVÁBB
Az ideinél lényegesen nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat az MTA 2027-ben Az ideinél lényegesen nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat az MTA 2027-ben

Az ideinél lényegesen nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat az MTA 2027-ben

A 2027-es költségvetési törvény tervezete szerint a Magyar Tudományos Akadémia állami támogatása 5,2 milliárd forinttal emelkedik (ez közel 25% százalékos növekedést jelent). Pósfai Mihály, az MTA elnöke szerint ez lehetőséget kínál az Akadémia tudománytámogató tevékenységének megerősítésére, különösen a kiválósági kutatási pályázatok és a fiatal kutatók támogatása terén.

TOVÁBB
Elveszett Széchenyi-zárszavak és Kodály titkos zenei diagramjai – Videón az MTA 200 éves jubileumára készült kötetek bemutatója Elveszett Széchenyi-zárszavak és Kodály titkos zenei diagramjai – Videón az MTA 200 éves jubileumára készült kötetek bemutatója

Elveszett Széchenyi-zárszavak és Kodály titkos zenei diagramjai – Videón az MTA 200 éves jubileumára készült kötetek bemutatója

Mit őriznek Kodály Zoltán hátrahagyott feljegyzései? Hogyan formálódott gróf Széchenyi István Hunniája? Október 21-én mutatták be az Akadémián az MTA200 jubileumi sorozatának két új kötetét, Tallián Tibor Tudós, tanár, tanú című, Kodály hátrahagyott írásait közreadó gyűjteményét, valamint Czinege Szilvia és Velkey Ferenc gondozásában Széchenyi Hunniájának kritikai kiadását, két olyan forráskiadványt tárva a nagyközönség elé, amelyek alapjaiban írják újra mindazt, amit a 19. századi magyar eszmetörténetről és a 20. század egyik legnagyobb zenei géniuszának gondolkodásmódjáról eddig tudni véltünk.

TOVÁBB

Hova lesz az eső, mi lesz veled, Balaton? – Videón a Műszaki Tudományok Osztályának tanácskozása

Milyen jövő vár a Balatonra, és miért változott meg a Hévízi-tó jellegzetes, kénes szaga? Milyen megoldásokkal ellensúlyozhatjuk az egyre forróbb és aszályosabb nyarak káros következményeit, és milyen modellek segíthetnek előre jelezni a folyóink vízszintjének alakulását? A Műszaki Tudományok Osztályának osztályhónapjának keretében tartott konferencián ezeket az országos jelentőségű kérdéseket tekintették át a szakemberek.

TOVÁBB
  • 1672 találat
  • További