Elhunyt Lempert Károly kémikus, az MTA rendes tagja

Életének 95. évében, 2019. augusztus 27-én elhunyt Lempert Károly Széchenyi-díjas akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, a szerves kémia nemzetközi hírű tudósa és az egyetem kiemelkedő oktatója.

2019. augusztus 28.
Lempert Károly (1924–2019)

Lempert Károly 1924-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsész-vegyész diplomát 1948-ban.

1948-tól 1949-ig a Chinoin Gyógyszergyárban, majd 1949-től 1951-ig a Szerves Vegyipari Kutatóintézetben dolgozott. 1951-től 1954-ig a BME Szerves Kémiai Tanszékén volt aspiráns, 1954-től 1961-ig pedig az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa volt. Lempert Károly 1961-ben került a BME Szerves Kémia Tanszékre, ahol 1964-ig docensként, 1994-ig egyetemi tanárként, majd 1994-től professor emeritusként dolgozott.

Közben 1962-től 1994-ig az MTA-BME Alkaloidkémiai Kutatócsoportot is vezette. 1962-től 1978-ig a BME Szerves Kémia Tanszék tanszékvezetője volt. Lempert Károly a szerves kémia számos területén ért el nemzetközileg kimagasló eredményeket, melyek közül kiemelendő a heterociklusos vegyületek kutatása, a fotokémiai vizsgálatok, a triarilmetil-halogenidek nukleofilekkel kiváltott reakciói és a biológialag aktív vegyületek szintézise.

Tagja volt az MTA Szerves és Biomolekuláris Kémiai Bizottságának, az Acta Chimica Hungaricae szerkesztőbizottságának, a TMB-nek és a Magyar Kémikusok Egyesülete Szerves- és Gyógyszerkémiai Szakosztálya elnökségének.

1970-től 1982-ig az MTA levelező, 1982-től az MTA rendes tagja volt. Kiemelkedő kutató- és oktatómunkájáért 1989-ben Apáczai Csere János-díjat, 1994-ben pedig Széchenyi-díjat kapott.

Lempert Károly személyében egy nemzetközileg kimagasló, iskolateremtő tudóstól és kiváló oktatótól búcsúzunk. Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük.

Huszthy Péter, az MTA rendes tagja

Lempert Károly unokájának, Bede Mártonnak az írása nagyapjáról ide kattintva olvasható.