Elhunyt Garas Klára művészettörténész, az MTA rendes tagja

Garas Klára 1919. június 19-én született Rákosszentmihályon, mérnök családban. Gyermekkora óta művészettörténésznek készült, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1937 és 1941 között művészettörténetet és régészetet hallgatott, 1941-ben művészettörténetből szerzett egyetemi doktori oklevelet.

Garas Klára (1919 - 2017) Forrás: Szépművészeti Múzeum

1945-től a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának munkatársa, 1947-től a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja. 1955-ben lett a művészettörténet-tudományok kandidátusa, 1961-ben a művészettörténet-tudományok doktora. 1964-től 1984-ig a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

1973-ban az Akadémia II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya akadémiai levelező taggá választotta, székfoglalóját 1974-ben tartotta (Képmás és képlet – az ifjú Raffael és az agg Tizian). 1985 májusától az Akadémia rendes tagja, székfoglalójára 1986-ban került sor (Művész és megrendelő, közönség és kritika: változások a XVIII. század második felének művészeti életében).

Számos kitüntetése közül az Ipolyi Arnold-emlékérem (1972), a Móra-díj (1977) és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2006) a legkiemelkedőbbek.

Garas Klára hatalmas bibliográfiája 44 önálló kötetet és több száz tanulmányt, könyvrészletet, recenziót számlál. Egyetemi doktori disszertációja jelent meg elsőként könyvalakban: Kracker János Lukács 1717–1779. Adalék a magyarországi barokk festészet történetéhez (Budapest, 1941). Kandidátusi védésének tárgya a Magyarországi festészet a XVIII. században című korpusz volt (Budapest, 1955), amelyet megelőzött a Magyarországi festészet a XVII. században című feldolgozás (Budapest, 1953). A kétkötetes munka, amely összefoglaló tanulmányok mellett topográfiai és művésznevek szerinti adattárakat tartalmaz, mindmáig alapvető kézikönyv, minden további kutatás kiindulópontja.

Akadémiai doktori vitáját a Maulbertsch-monográfiáról tartották; a könyv német nyelven látott napvilágot egyidejűleg Budapesten és Bécsben (Franz Anton Maulbertsch 1724–1796, 1960) – utóbbi kiadáshoz a barokk festőzseni 20. századi örököse, Oskar Kokoschka írt előszót. Ez Garas Klára legtöbbet idézett műve, nemzetközi hírnevének megalapozója, a tudományos művészmonográfiák Európa-szerte követett mintája.

Múzeumi munkájához kapcsolódóan elsősorban az itáliai és német-osztrák festészetet és rajzművészetet kutatta, a 16.-tól a 18. századig: Giorgione és Correggio, Carlo Carlone műveinek felfedezője és szakértője, ahogyan teljes rálátása volt a régi Magyarországon működött valamennyi hazai, vendég- vagy betelepülő művész munkásságára is.

Meglátásait saját forráskutatásokra és a stíluskritikára alapozta, ám korán megjelentek írásaiban a művészetszociológia, a képkutatás és a gyűjtéstörténet akkor még úttörő szempontjai is. Gyűjtéstörténeti kutatásainak leginkább hasznosuló eredményeit a budai királyi palota műgyűjteményeinek sorsáról publikálta (in: Tanulmányok Budapest Múltjából, 2001), de foglalkozott az Esterházy- és a Jankovich-gyűjteménnyel is, egyik legutolsó tanulmánya is e tárgyból jelent meg (in: The Burlington Magazine, 2009).

Garas Klára részt vállalt a szakterület fontos kollektív vállalkozásaiból: kézikönyvek fejezetei, lexikonszócikkek írása mellett 1993-ban egyik fő szervezője volt „Az európai barokk éve” kiállítássorozatának, vezető szerzője a katalógusoknak. Kései fő műve is szerzőtársakkal, a Szépművészeti Múzeum sommás katalógusainak harmadik kötetében látott napvilágot, ahol korszerű bibliográfia segítségével összegezte tudását a Régi Képtár német, osztrák és cseh barokk festményeiről a további hazai, illetve külföldi kutatások számára (Éva Benkő, Klára Garas, Zsuzsa Urbach: Museum of Fine Arts, Budapest. Old Master’s Gallery. Summary Catalogue. Vol. 3. German, Austrian, Bohemian and British Paintings. Budapest, 2003).

Utolsó, visszavonult éveiben is dolgozott: kapott és adott magának megoldandó művészettörténeti feladatokat, miközben rendre megosztotta adatait, tapasztalatait az arra érdemesekkel.