Búcsú Csíkszentmihályi Mihálytól, az emberi örömök prófétájától

A modern közgazdasági elméletek kezdeteitől, a haszonelvűség első bátor kifejtőitől velünk él az a modern hit, hogy az e világi emberi élet célja az örömök keresése és a fájdalmak kerülése, a jó társadalomszervezés kulcsa pedig az, ha minél többen minél boldogabbak. Nem sokkal ennek kifejtése után Bentham követője, John Stuart Mill észrevette, hogy a puszta haszonelv mellett is vannak az embernek nem zéró összegű mozgatóerői. Az öröm további forrásai a másra vissza nem vezethető érzelmi kötődések, illetve a tudás és hozzáértés.

Ennek a sajátos hagyománynak a folytatója s kiteljesítője az ezredforduló pszichológiájában Csíkszentmihályi Mihály,

Csíkszentmihályi Mihály (1934-2021) Fotó: MTI / Veres Nándor

a 2021. október 20-án kaliforniai otthonában elhunyt tudós, az MTA külső tagja, sokunk közeli kollégája és személyes barátja. Miközben Csíkszentmihályi a gondolkodás és érzésvilág természeti értelmezésére törekedett, az emberi boldogságkeresés jellemzőjének tartotta a mindig többet akarást, és előtérbe állította a látszólag haszon nélküli dolgok hasznát.

A 2011-ben Széchenyi-díjjal, 2014-ben a Magyar Érdemrend nagykeresztjével, 2015-ben Prima Primissima-díjjal kitüntetett és jutalmazott Csíkszentmihályi nem csak a tudománypolitika és a nagyközönség kedvence. Kollégái szemében is a mai társadalomtudomány megkerülhetetlen vezető szereplője. Tudományos hivatkozásainak száma kétszázezer felett van, ebből egyedül az áramlatelméletét kifejtő könyvére negyvenezer hivatkozást kapott. Az 1934. szeptember 29-én Fiuméből, magyar diplomatacsaládból indult tudományos szupersztár az örök vándorló életét élve lett a tudományos sikerteremtés mellett a mai ember életmód-alakításának is megkerülhetetlen támpontja. Az áramlat mestere Fiume, Róma, Milánó, Chicago és Kalifornia között áramló életet élt. Négy-öt kultúra és nyelv közegében mozgott részben váltakozva, részben párhuzamosan. Saját életében is képviselte azt, amit a modern kreativitáskutatásban Simonton (2004) és ő maga is (Csíkszentmihályi, 2006) hangsúlyozott: az alkotásnak kedvez a kultúrák, nyelvek, nemzetiségek, vallások érintkezése. A területek közötti fogalmi átlépéseket támogatja a kulturális határátlépés. Csíkszentmihályi a sok kulturális határátlépés közben mindig magyar identitású maradt, még e-mail neve is „miska” volt. Az alkotásról szóló könyvei tele vannak magyar esetekkel, és a magyarországi kollégákat nem csupán ismerte, hanem fel is karolta és támogatta, bekapcsolva őket a mai pozitív pszichológiai mozgalom vérkeringésébe.

Csíkszentmihályi Mihály nagy szakmai sikere az emberi viselkedés megértésében három különleges hozzájárulásához kapcsolódik. Az első az élménymintavételi módszer a köznapi élet hangulatainak valóban életközbeni tanulmányozására. A másik, a legismertebb az áramlat elmélete, a hangulat feladatfüggő ingadozása és a feloldódás a feladatban. Végül a harmadik az emberi boldogságkeresés új felfogása, a pozitív pszichológia elmélete és mozgalommá váló gyakorlati programja.

Az élményelemzés módszere, az Experience Sampling Method (ESM), vagyis az élménymintavétel eljárása segítségével az internetes és okostelefonos technikák megjelenése előtt felfedezte, hogy a modern mindennapi életben a különböző élethelyszínek és feladatok (vacsorafőzés a konyhában, csókolózás a moziban, jegyzetelés az órán) labirintusában mozgó emberek hangulatáról menet közben, a való életből is lehet adatokat szerezni. A Larson és Csíkszentmihályi (1983) kialakította módszer alkalmazása során váratlan időpontokban megkérdezik a személyt – például egy óra vagy egy csipogó aktiválása révén –, hogy éppen mit csinál, s közben hogyan érzi magát. A módszert használva egy nemzedék alatt természetesen kialakultak annak mobileszközös változatai is, s számos variációja van a reagálás kötött vagy szabad jellegétől függően. De a lényeg mindig ugyanaz marad:

érzéseidre annak függvényében vagyunk kíváncsiak, hogy éppen mit csinálsz, s nem utólagos kérdőívezéssel.

Mint jó módszerhez illik, már digitális tankönyve is van a technikai kérdések összefoglalására (Hektner, Schmidt és Csíkszentmihalyi, 2007), az okostelefonos eljárásokra, beleértve gondjaikat is (Shevchenko, Kuhlmann és Reips, 2021).

A módszer sokfelé ágazott, ahol a sok ágnak már nem is Csíkszentmihályi mindenütt az ura. Számára azonban a módszer annak eszköze volt, hogy a köznapi cselekvés és élmény világából mit tudhatunk meg hangulataink meghatározóiról. Serdülők hangulatait elemezve például bebizonyosodott, hogy a jó közérzethez jellegzetesen önálló kezdeményezés, önirányított tevékenység illeszkedik a kritikus életkorokban (Csíkszentmihályi, 2004).

Csíkszentmihályi a hasonló helyzetek/hangulatok megfeleléseinek elemzéseiből talált rá a flow (áramlat) fogalmára. A 20. század eleje óta élt a pszichológiában az a gondolat, hogy a teljesítmény és a feszültségek között úgynevezett fordított U alakú összefüggés van. A feszültség egy ideig növelve javítja, egy szint felett viszont már rontja a teljesítményt. A 20. század közepén a pszichológiai hagyományban, a kanadai Donald Hebb és a magyar Grastyán Endre aktivációskontinuum-felfogásában az optimális működésmód a közepes feszültségi szinthez kapcsolódik. Csíkszentmihályi (1997, Csíkszentmihályi és Nakamura, 2003) ezt a felfogást összekapcsolja egy valójában az alaklélektanból, Kurt Lewin örökségéből származó gondolattal: a siker és a kudarc, a feladat felett érzett öröm vagy csalódás a magunkhoz, saját elvárásainkhoz és képességünkhöz való viszonyítás függvénye. Ezzel a két hagyomány közötti átlépéssel Csíkszentmihályi a viselkedés aktivációs dimenzióját összekapcsolja a viselkedés mögötti élményvilág értelmezésével. Az aktivációs kontinuumot nem pusztán feszültség és teljesítmény összefüggésében értelmezi, hanem ezt kiegészíti a személyes megméretés dimenziójával. Ennek megfelelően ami nekem túl könnyű, ott uralkodóvá válik az unalom, ami pedig túl nehéz, ott megjelenik a szorongás. A kettő közti szűk mezsgyén fordul elő az, hogy a kompetenciánknak megfelelő helyzetben feloldódunk a feladatban, s átéljük az áramlat, a flow élményét.

Csíkszentmihályi Mihály a szorongás és az eksztázis feladat- és képességfüggését tükröző többdimenziós modellt hirdet. Eszerint a személy átélt élményei az unalom-szorongás-áramlat háromszögben annak függvényei, hogy a feladat nehézségi foka és saját képességei között milyen viszony van. Az optimális élmény akkor jelenik meg, amikor a feladat nagy kihívást ad, és ezzel összhangban vannak a képességeink.

A mai világban az ember a látszólag céltalan dolgoknak a rabja (például szenvedélybetegségekben) és az ura (például a játékban). Eközben a haszontalan tevékenységek egy része hasznot teremt, mert kialakítja a magát formáló, úgynevezett autotelikus személyiséget (Csíkszentmihályi, 1997, 1998). Az autotelikus kifejezés Csíkszentmihályi szóhasználatában a csupán a tevékenység öröméért végzett tevékenységet jelenti. „Az autotelikus embernek nincs igazán szüksége anyagi javakra, szórakozásra, kényelemre, hatalomra vagy hírnévre, hiszen jutalma tevékenységéből származik. Miután az ilyen emberek munkájuk során, a családjukon belül, társas helyzetben, evés közben, sőt még egyedüllétük idején is képesek áramlathoz jutni, kevésbé vannak kiszolgáltatva rapszodikus külső jutalmaknak, mint azok, akik üres és értelmetlen lépésekből álló életüket csakis külső megerősítések segítségével képesek fenntartani. Mivel kevésbé befolyásolhatók kívülről jövő fenyegetésekkel és jutalmazásokkal, az autotelikus emberek érdeklődési köre tágabb, jóval önállóbbak és függetlenebbek az átlagnál, és szenvedélyesebben képesek magukat belevetni az élet színes forgatagába” (Csíkszentmihályi, 2004: 467). Ezzel megnövelik az örömforrások repertoárját és a kognitív választási palettát. Ebben a célkijelölési értelemben rokonítható az autotelikus tevékenység fogalma a humanisztikus pszichológusok önmegvalósítási programjával.

Autotelikus helyzetek akkor lépnek fel, amikor a stresszek, a kihívások és a saját képességek közötti összhang megteremtődik. Kölcsönhatás van a személyre jellemző készségek szintje s aközött, mikor képes a személy valóban feloldódni a feladatban, s átélni az önmagáért cselekvés örömét és az önmagáról megfeledkezést, ami olyan jellemző vágya a pedagógiának is (Csíkszentmihályi és Nakamura, 2003).

A sikerszó, az áramlat (flow) és az autotelikus tevékenység keresése számos területen vezeti sikerre Csíkszentmihályit, mint egy új, az elméletet és alkalmazást integráló pszichológia szintetizátorát. A kreativitás, a fejlődési út, a sport, az üzleti élet mind az áramlat keresésének területévé váltak. Közben azonban

Csíkszentmihályi kiszélesítette elméletét a pozitív pszichológiai mozgalom elindításával.

Mint a 2000-ben tartott második pozitív pszichológiai zászlóbontás Washingtonban (ide egyébként Csíkszentmihályi sok magyar kollégát is meghívott) magyarul is megjelent kötete (Csíkszentmihályi és Selega, 2011) és Oláh Attila (2012) hazai munkákat felvonultató és nemzetközi áttekintést adó gyűjteményes kötetei mutatják, ez a kiszélesítés két értelemben ment végbe. Az autotelikus tevékenységek koncepciója beilleszkedett az emberi boldogságkeresés átfogóbb elméletébe, s Csíkszentmihályi elhelyezte a mai pszichológiai alkalmazásokat feszítő vélt vagy valós pesszimizmus bírálatának keretébe.

Az embert mozgató tényezők alternatív, nem pusztán a hiányelven és a haszonelven alapuló értelmezése többször megfogalmazódott a 20. század közepén. Ilyen volt Adam Maslow motivációs piramisa, ahol a hiánytól a kötődésen keresztül jutunk el a piramis csúcsáig, az önmegvalósításig, ami a humanisztikus pszichológiai mozgalom kulcsfogalma. Ezek az elgondolások mind az emberi motivációs rendszer valamiféle hierarchikus képében keresik a boldogság problémáját. A boldogságot sosem pusztán a hiányszükségletek kielégítésében találják meg. A pozitív pszichológia állandóan előreható, önmagát megváltoztató törekvései ebbe a többletmotivációs rendszerbe illeszkednek, amelyet a 20. század közepén Kurt Lewintől (dinamikus pszichológia) McClellandig (teljesítménymotiváció-elmélet) sokan fémjeleznek.

A Csíkszentmihályi képviselte pozitív pszichológiai program sokat örökölt ezekből az embert mozgató tényezők újrarendszerezését célzó törekvésekből. Ennek fontos emberképi mozzanata a tudás örömének újrafelfedezése. A pozitív pszichológia a motivációs önalakító mozzanatok mellett azoknak az emberképeknek a folytatása is, melyek a tudás örömét hangsúlyozzák, s a tudást (kompetenciát) önmaga jutalmaként jelenítik meg A motivációs összetevőket illetően ennek a hagyománynak a máig érvényes látszólagos paradoxona annak felismerése, hogy még a látszólag haszontalan szellemi tevékenységek is hasznosak, mivel elűzik az unalmat, és csiszolják az értelmet.

Mint a megemlékezés elején említett John Stuart Mill hirdette motivációs kép is felvetette már, a pozitív pszichológiai programban önmagunk tökéletesítése önálló életcélnak tekintendő. Az ember nem pusztán örömszerzésre és a fájdalom kerülésére törekszik, hanem saját magán is próbál javítani.

Az emberi életnek ennek megfelelően van egy sajátos, nem haszonelvű, romantikus távlata.

A pozitív pszichológiai program sikerének egy része szinte szómágiaszerűen kapcsolódik a társadalmi élet és a közhangulat alakulásához. Már évtizedekkel a mozgalom megjelenése előtt felmerült elsősorban amerikai közegben, hogy az emberek világában a jólét (wealth) mellett a jóllét (well being) is fontos közérzeti elem, s a pszichológiának is foglalkoznia kellene ezzel a „hangulati” mozzanattal. Másrészt az amerikai közbeszédben az utóbbi évtizedekben szintén bevetté vált pozitív gondolkodásról beszélni, abban az értelemben, hogy az elakadás kiemelése s a problémán való tehetetlen rágódás helyett az új célokat, a konkrét lépéseket érdemes előtérbe állítani. Ezek a társadalmi hangulati tényezők sokat segítettek a pozitív pszichológia sikeressé válásában. Olyan tudományos irányzattá (s egyben mozgalommá) vált, amely az egyéni sors feszültségeiben a múlt helyett a jövőt, a traumák helyett a célokat állítja előtérbe (így reagál a pszichoanalitikus hagyományra is), és sikereit az örök amerikai pragmatizmusnak, a „változás életfilozófiájának” új változataként éri el. Ennek gyakorlati céltételezése szerint a pszichológia feladata, hogy szemben a klasszikus pszichoterápia múlt- és feszültséghangsúlyaival, jövő-, önalakítás- és örömhangsúlyú legyen. Ugyanakkor a pozitív pszichológia és Csíkszentmihályi üzenetét nem passzív örömelvnek, valamiféle neohippizmusnak kell elképzelnünk. A pozitív pszichológia az örömöket az erőfeszítéseken keresztül elnyerő ember képet állítja előtérbe.

Álljon itt zárásként a mozgalomindító és -szervező hitvallása erről, ami elárulja sikerének titkát is: „Magam, munkatársaimmal egyetemben, mindent megteszek annak érdekében, hogy a pszichológiát a betegségek tudományából az értelmes kiteljesedés tudományává alakítsam át. Ne pusztán az legyen a feladata, hogy az »elromlott« embereket megszerelve »normális« emberekként bocsássa őket útjukra, hanem hogy az egyébként normális embereket olyan élményekhez juttassa, amelyeknek köszönhetően még többek lesznek, mint korábban voltak. Martin Seligman kollégámmal, a University of Pennsylvania professzorával elindítottunk egy »pozitív pszichológiának« nevezett – nem szeretek ugyan mozgalomként hivatkozni rá, de mindenki azt teszi – mozgalmat. Lényegét tekintve megpróbáljuk felhívni a figyelmet az emberi viselkedés bátorságot, reménységet, optimizmust és kreativitást sugárzó oldalára, és megpróbáljuk megtalálni ezek előcsalogatásának és megerősítésének módjait. A másik, több szálon is futó téma, amin csaknem tizenöt éve dolgozunk harvardi és stanfordi munkatársaimmal, »jó munka« néven foglalható össze. A számos különböző területről érkező embereknek, akik között újságírók, genetikusok ugyanúgy voltak, mint művészek vagy egyetemi oktatók, olyan kérdéseket tettünk fel, mint: Hogyan lehet jó munkát végezni saját szakterületén? Mi akadályozhatja azt, hogy valaki jól végezze a munkáját? Illetve azt szerettük volna megtudni, hogy mivel lehet az embereket rávenni arra, hogy ne csapják össze munkájukat, ne hordják haza apránként a »gyárat«, hanem valóban komolyan vegyék azt a tágabb célt, amit foglalkozásukon belül szolgálniuk kell. A két fenti mozgalom ugyan a pszichológia berkeiből indult ki, de a társadalomtudományok egyéb területein is vannak olyan kezdeményezések, amelyek arra utalnak, hogy a dialektika szabályait követve az inga az emberi nem ádáz kritizálásának oldaláról lassan átlendül egy optimistább szemlélet felé” (Csíkszentmihályi, 2004: 476, Boross Ottilia fordítása).

Az értékirányító és mozgalomszervező Csíkszentmihályi mellett emlékszünk a magyar közegben boldogan feloldódó Miskára, vagy ahogy a háta mögött neveztük, Csíkra is, aki már az 1999. januári székfoglalója után lakásunkon rendezett kis bulin is megmutatta, s azóta két évtizeden át hazai tanítványok és követők tucatjaival éreztette, hogy számára személyesség és emberi minőség együtt mozog. Ugyanakkor közelről nézve mindig volt benne egy paradoxon: az örömök prófétája szomorú szemekkel járt a világban. Erre a rejtélyre most már nem tudunk rákérdezni.

Pléh Csaba akadémikus

Hivatkozások

Csíkszentmihályi Mihály (1997): Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Csíkszentmihályi Mihály (1998): És addig éltek, amíg meg nem haltak. Budapest: Kulturtrade.

Csíkszentmihályi Mihály (2004): Az autotelikus személyiség. In: Pléh Csaba és Boross Ottilia (szerk.): Bevezetés a pszichológiába. Budapest: Osiris Kiadó, 466–477.

Csíkszentmihályi Mihály (2008): Kreativitás. A flow és a felfedezés, avagy a találékonyság pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Csíkszentmihályi Mihály (2009): Jó üzlet. Győr: Lexecon Kiadó.

Csíkszentmihályi Mihály (2011): A fejlődés útjai. Budapest: Nyitott Könyvműhely.

Csíkszentmihályi Mihály és Selega Isabella (2011, szerk): Élni jó! Tanulmányok a pozitív pszichológiáról. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Csíkszentmihályi Mihály – Nakamura, Jeanne (2003): Az áramlat (flow). In: Pléh Csaba – Gulyás Balázs – Kovács Gyula (szerk.): Kognitív idegtudomány, Budapest: Osiris Kiadó, 650–671.

Hektner, J. M. – Schmidt, J. A. – Csikszentmihalyi, M. (2007): Experience sampling method: measuring the quality of everyday life. Csikszentmihalyi. M. (2007). London: SAGE. Ebook

Larson, R. és Csikszentmihalyi, M. (1983): The experience sampling method. New Directions for Methodology of Social and Behavioral Science, 15: 41–56.

Oláh, Attila (2012, szerk.): A pozitív pszichológia világa. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Shevchenko, Y. – Kuhlmann, T. – Reips, U. D. (2021): Samply: A user-friendly smartphone app and web-based means of scheduling and sending mobile notifications for experience-sampling research. Behavior Research Methods, 53, 1710–1730.

Simonton, D. (2004): Creativity in science: Chance, logic, genius, and Zeitgeist. Cambridge, UK: Cambridge University Press.