Az innováció által hajtott gazdasági növekedés vizsgálatáért ítélték oda az idei közgazdasági Nobel-díjat

A Nobel-bizottság értékelése szerint az elmúlt kétszáz évben elérhetővé vált a fenntartható gazdasági növekedés, amely emberek tömegeit emelte ki a szegénységből, és megteremtette az egyenletes gyarapodás alapfeltételeit. A további hasonló növekedéshez ugyanakkor elengedhetetlen az innováció. Az idei díjazottak e folyamat szerepét tárták fel. A technológiai fejlődés adja jelenlegi életmódunk alapját, enélkül elképzelhetetlen a jelenlegi életminőségünk jövőbeli fenntartása. Csak az innováció biztosíthatja, hogy tovább javuljon világszerte egyre több ember egészsége és jólléte.

Joel Mokyr, Phillipe Aghion és Peter Howitt Ill. Niklas Elmehed © Nobel Prize Outreach

A növekedés olyan megszokottá vált az utóbbi évszázadban, hogy gyakran már természetesnek vesszük. Holott az emberi történelem nagy részét nem a növekedés, hanem a stagnálás jellemezte. Még ha ritkán előfordultak is olyan felfedezések, és kifejlesztettek is olyan találmányokat, amelyek valamelyest jobbították az emberek életminőségét, e növekedés nem tartott sokáig, vagyis hosszú távon nem volt fenntartható. Az emberek életkörülményei, jövedelme, lakhatási feltételei összességében nem javultak évszázadokon keresztül.

Joel Mokyr történelmi adatok segítségével tárta fel, hogy miért változtak meg a világgazdaság trendjei, és miért lett a fenntartható növekedés az új norma. Kimutatta, hogy az innovációk egymást követik, és egymást erősítik. Ha megfelelőek a körülmények, akkor ez önerősítő folyamatot indíthat be, ami lehetővé teszi a fenntartható növekedést. E növekedés azonban csak akkor lehetséges, ha tudományosan bizonyítható módon feltárjuk, hogy bizonyos innovációk miért lesznek sikeresek, míg más fejlesztések miért buknak el.

Az ipari forradalom előtt e bizonyítékokon alapuló magyarázatok rendszerint hiányoztak, és ez vezetett oda, hogy az új találmányok az esetek többségében nem voltak képesek innovációs trendet indítani, és így végeredményben az életminőség-javító hatásuk is jelentéktelen maradt. Emellett Mokyr azt is kimutatta, hogy az innováció növekedésserkentő hatásához az is szükséges, hogy a társadalom nyitott legyen az új ötletekre, és ne akadályozza a változást.

A másik két kitüntetett közgazdász, Philippe Aghion és Peter Howitt ugyancsak a fenntartható növekedés hátterében húzódó folyamatokat elemezte, de teljesen más aspektusból. Egy 1992-es tanulmányukban matematikai modellt alkottak, amelyet „kreatív rombolásnak” neveztek el. E rombolás akkor következik be, amikor egy új és innovatívabb termék lép a piacra. Ennek hatására a régebbi, immár elavultnak tekinthető termékeket áruló cégek lemaradnak, és esetenként el is tűnnek a piacról. Vagyis az innováció kettős hatást gyakorol a piacra. Egyrészt kreatív folyamatnak tekinthető, amely valami újat, valami jobbat alkot, és ezáltal elősegíti az adott szektor fejlődését. Ugyanakkor a hatása a piac korábbi szereplői számára destruktív is lehet, hiszen ők piacot veszíthetnek miatta, ami végső soron akár az összeomlásukat is okozhatja.

E kreatív rombolás szükségszerűen konfliktusokat szít, amit kezelni kell a fejlődés fenntarthatóságának biztosítása érdekében. Ha e konfliktusra a szereplők nem találnak konstruktív megoldásokat, akkor a régi technológiák birtokosai sikeresen hátráltathatják az innovációt, a saját piaci pozíciójuk védelmében. Az ellehetetlenülő innováció azonban szinte mindenki másnak árt.

„A díjazottak munkássága megmutatta, hogy a gazdasági növekedést nem tekinthetjük magától értetődőnek – mondta John Hassler, a közgazdasági Nobel-bizottság elnöke. – Ezért fenn kell tartanunk mindazokat a mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik a kreatív rombolást. Csak így kerülhetjük el, hogy a stagnálás csapdájába essünk.”