Az elmaradó rendes közgyűlést a lehető leghamarabb meg kell tartani – az Elnökség április 7-ei határozatai

A járványhelyzetre és a kormányzati intézkedésekre tekintettel a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége megismerte és tudomásul vette azt az elnöki tájékoztatást, amely szerint elhalasztják az MTA 2020. május 4–5-re összehívott, 193., rendes közgyűlését. Az Elnökség az Akadémia elektronikus választási rendszerén keresztül hozott döntésében arról is határozott, hogy a jelenlegi vezetők meghosszabbított megbízással – legkésőbb 2020. szeptember 30-ig – lássák el a vezetői feladatokat.

2020. április 8.

Az akadémiai hagyomány szerint a Magyar Tudományos Akadémia éves rendes közgyűlését minden év május hónap első teljes hetének első napjain tartja. Az eredeti tervek szerint idén is a közgyűlés első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, valamint aznap hangzottak volna el a kötelező beszámolók is, amelyekről ezt követően szavaztak volna. Mivel a 2020. évi közgyűlés egyben tisztújító közgyűlés is, a második napon került volna sor a tisztújításra – benne az Akadémia új elnökének megválasztására –, a Külső Tagok Fórumára, majd az ezutáni napon a közgyűléshez kapcsolódó Fiatal Kutatók Fórumára.

Az MTA Elnöksége 2020. április 7-ei, elektronikus formában megtartott ülésén megismerte és tudomásul vette azt az elnöki tájékoztatást, amely szerint az új típusú koronavírus terjedése miatt kialakult járványhelyzetre tekintettel és figyelemmel a kormányzati intézkedésekre is a 2020. május 4–5-re összehívott, 193., rendes közgyűlést elhalasztják. A testület határozata szerint azonban a Közgyűlést a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül meg kell tartani.

Az MTA Elnöksége az Akadémia elektronikus választási rendszerén keresztül hozott döntésében egyhangúlag támogatta azt is, hogy a jelenlegi vezetők, közgyűlési állandó bizottsági elnökök és tagok, valamint póttagok az elhalasztott Közgyűlés által megválasztandó vezetők, közgyűlési állandó bizottsági elnökök és tagok, valamint póttagok hivatalba lépéséig, de legkésőbb 2020. szeptember 30-ig meghosszabbított megbízással lássák el feladataikat.

Az Elnökség támogatta a tudományos osztályok elnökei megbízásának meghosszabbítását az akadémiai tisztújítást követő legközelebbi osztályülésekig terjedő időszakra.

Az Elnökség határozata szerint a 193. közgyűlés tárgysorozatának azon napirendi pontjai esetében, amelyek az akadémiai törvény és az MTA Alapszabálya értelmében nem tartoznak a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe, az Elnökség az Akadémia elektronikus választási rendszerén (e-választás) keresztül, elektronikus szavazás útján hoz döntést.

Az Elnökség egyhangúlag felkérte az Akadémia elnökét, hogy kezdeményezzen soron kívüli jogszabálymódosítást, miszerint a vészhelyzet megszűnéséig a köztestület döntéshozó szerve, a Közgyűlés legyen jogosult távjelenlét útján döntéseket hozni, és ennek eljárásrendjét az Elnökség legyen jogosult meghatározni.

Ha az MTA soron következő közgyűlésének megrendezése a hagyományos formában túlságosan hosszú ideig nem lenne lehetséges, akkor az MTA elnöke szorgalmazni fogja a közgyűlés elektronikus formában való megtartását.

Az Elnökség arról is határozott, hogy a 193. közgyűlésen adományozandó díjakról 2020. május 4-én jelenjen meg tájékoztatás az Akadémia honlapján, az mta.hu-n, a díjakat pedig a következő közgyűlésen adják át a hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között.