Megújulás kint és bent: eredeti pompájában a Díszterem, videón a külső rekonstrukció eddigi eredményei
A mennyezeten eddig csupán archív fotókon rövidülésben látható, de immár teljes egészében feltárt és restaurált címer, valamint az ablakok feletti félköríves falmezők, a lunetták helyreállítása volt a két leglátványosabb eredménye annak a másfél év alatt elvégzett munkának, amelynek során a 19. század végi formájában újult meg a Magyar Tudományos Akadémia székházának Díszterme. A Lővei Pál és Mikó Árpád művészettörténész akadémikusok ellenőrzésével és egyetértő jóváhagyásával végzett helyreállításról Lővei Pál beszélt az mta.hu-nak.
Az MTA Székháza külső megújulásának eddigi eredményeit bemutató összeállítás az alábbi videóra kattintva nézhető meg.
„A Díszterem az MTA 1865-ben felavatott székházának legtagoltabb, legdíszesebb, építészetileg és képzőművészetileg is leggazdagabb része, amelyben
azóta nem volt minden részletre kiterjedő, egységes felújítás, hogy 1891-ben Lotz Károly befejezte a falfestmények második ütemét”
– mondta Lővei Pál.
Az MTA székházát a második világháborúban és az 1956-os forradalom idején is súlyos károk érték. Ezek után részleges helyreállítások ugyan történtek, de a nagy, egységes rekonstrukció eddig elmaradt. „Természetes, hogy ilyen esetben sok olyan dolog is előkerülhet, amire eredetileg nem is számítanak a munkát végzők. Most ilyen volt például az a magyar címer, amelyet a mennyezeten találtak meg” – mondta Lővei Pál.
A művészettörténész-akadémikus szerint néhány archív fotón látszott ugyan a címer, de csupán kis méretben. A második világháború után új festett díszítményekkel takarták el, és innen függött le az a nagy csillár, amelyet négy másik kisebbel együtt 1953 táján helyeztek el a háborút követő felújítás végső szakaszában a Díszterem mennyezetén.
A Díszterem mennyezetén előkerült címer Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás„Ezek klasszicizáló, de lényegében a szocreál korstílusnak megfelelő, finom kimunkálású csillárok voltak, amelyek jól illeszkedtek a teremhez. Egy műemléki helyreállításkor mindig az épület teljes történetét kell nézni, ezért kezdetben mi Mikó Árpáddal kifejezetten amellett érveltünk, hogy a csillárok maradjanak a helyükön. Ugyanakkor napjaink használati szempontjai, valamint a világítás korszerűsítésének igénye ez ellen a megközelítés ellen hatottak. Mi azt mondtuk, hogy abban az esetben tudjuk a csillárok eltávolítását elfogadni, ha ez a mozzanat az eredeti állapot helyreállítását segíti elő. Ehhez pedig meg kell nézni, hogy a fotókról valamennyire ismert címer ott van-e még most is” – mondta Lővei Pál.
A feltáró munka eredményeként a későbbi festékréteg alól előtűnt a jó állapotban lévő címer, amelynek közepén csupán azt a körülbelül 10 centiméteres lyukat kellett restaurálni, ahol a nagy csillárt rögzítették. Ezzel a boltozat eredeti egysége helyreállt.
A csillárok közül egy az MTA Művészeti Gyűjteményébe került, a többi méltó elhelyezése folyamatban van.
A Díszterem falfelületeinek helyreállítását eredetileg két részletben tervezték. Az oldalfalak Lotz-képeinek a helyreállítása csak a második ütemben, a bicentenáriumi ünnepségsorozat után kezdődött volna el.
„Az állványozás és egy sor technikai jellegű munka, például a gépészet vagy a padló felszedése miatt azonban felvetődött, hogy mégis egy ütemben kellene megvalósítani a Díszterem felújítását. A restaurátorcég ebben partner volt. Kiderült, hogy körülbelül 30, egyformán magas színvonalon dolgozó restaurátort rá tudnak állítani erre a munkára. Az ő vezetőjük, Verebes Dóra pedig képes volt az egész folyamatot átlátni és irányítani” – mondta Lővei Pál.
A teljes Díszteremre kiterjedő feltáró munka során sok apró részlet került napvilágra. Ennek köszönhetően a művészettörténészek és a restaurátorok átfogó képet kaptak a falfelületről. „A mennyezeten egyes háttereknél és egyes felületeken olyan szürke és barna színek voltak, amelyek valójában rontottak az egész terem képén. Kiderült, hogy ezek alatt sokkal élénkebb színek vannak.
Minden ilyen esetben az eredeti állapotot állítottuk vissza”
– mondta Lővei Pál.
A festéseket sok évtizedig nem is tisztították, ezért érte például az újdonság erejével a szakembereket az, hogy az aranyozott részek egy része matt, a másik viszont csiszolt felületű.
Az MTA Székházának megújult Díszterme Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás„Az egységes restaurátori szemlélet és munka új minőséget hozott létre” – méltatta az eredményt Lővei Pál, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bár eddig a művészettörténészek mindig Lotz Károly seccóinak jelentőségét hangsúlyozták, legalább ilyen fontos a Schickedanz Albert-féle díszítőfestés is.
Freskó és secco
Freskó: A még nedves vakolatra festi rá a képet a festő. Ahogy kiszárad a vakolat, egy mészréteg kristályosodik ki a festés felett és „összekövül” a vakolattal a festés. A festmény felett így egy nagyon kemény, átlátszó védőréteg alakul ki.
Secco: Száraz vakolatra készül. A festmény kapcsolata a vakolatréteggel sokkal gyengébb és nincsen felette óvó réteg. Emiatt sokkal könnyebben porlódik, vagy beázásnál könnyebben leválik.
„Maga Lotz Károly is nagyon tudatos volt abban a tekintetben, hogy nem lehet faliképeket festeni a többi részlet ismerete nélkül. Esetünkben is a Schickedanz-féle architektonikus díszítés és színezés készült el először, Lotz Károly pedig ehhez kapcsolódva alkotott. A két ember munkája tökéletes egységet képezett, és ez valójában számunkra, művészettörténészek számára is most vált világossá. Ehhez szükség volt a helyreállítási folyamatra, az egységes restaurátorvezetésre és a restaurátorok apró részletekre kiterjedő megfigyeléseire. Mindez így együtt nagyon szép új képet ad.”
Lővei Pál a felújítás jelentős eredményének nevezte azt is, hogy
ismét teljes pompájukban láthatóak az úgynevezett lunetták, tehát az ablakok feletti félköríves falmezők.
„Ezek eddig szinte élvezhetetlenek voltak, erősen besötétedve. Szerencsére, jól tisztíthatók voltak, és alattuk nagyon jó arányban került elő az eredeti festés.”
A lunetták azt az öt tudományágat ábrázolják, amelyek keletkezésük, tehát a 19. század második felében a tudomány széles körben elfogadott tudományos felosztását jelentették. Ezek szerint a lunettákon a természettudomány, a matematika, az irodalom, a történelem, valamint az állam- és jogtudomány jelenik meg. Alattuk pedig az ablak feletti kis ívmezőben két-két figura látható. Ezek már a nagyobb tudományterületekhez kapcsolódó konkrétabb tudományokat ábrázolják: a természettudományoknál a kémiát és a fizikát, a matematikánál a csillagászatot és a földrajzot, az irodalomnál a lírát és a drámát, a történelemnél az archeológiát és a filológiát, az állam- és jogtudománynál pedig az oklevéltant és a szónoklattant.
Az állam- és jogtudomány allegóriája az egyik lunettán(Képgaléria a címerről és a lunettákról a fotóra kattintva érhető el) Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
Az MTA székháza felújításának első, várhatóan nyáron lezáruló, a harmadik emeleti képtár felújítását is magában foglaló üteme 9 és fél milliárd forintba került. Ezt a Magyar Tudományos Akadémia teljes egészében a saját költségvetéséből állta, a tervezett keretösszeget nem túllépve. Lővei Pál kiemelte, hogy a munkákat mindvégig a műemlékvédelmi hatósági szakemberekkel együttműködésben végezték.
A bicentenáriumi ünnepségeket követően kezdődik majd a felújítás második üteme. Lővei Pál tájékoztatása szerint ebben az eddiginél sokkal kevesebb díszítőfestést és belső dekorációt tartalmazó munka lesz. A művészettörténészek és restaurátorok helyét inkább statikai-építészeti beavatkozásokat végző szakemberek veszik át.
