Átélhetőbbé tenni az Árpád-kort – beszélgetés Az Árpádok országa című kötet szerkesztőivel

Bedekkerhez, egyfajta útikönyvhöz hasonlította előszavában Zsoldos Attila akadémikus Az Árpádok országát. A tanulmánykötet nem az Árpád-ház története, hanem inkább az uralmuk alatt álló terület társadalmi, gazdasági, pénzügyi, kulturális-szellemi és településföldrajzi látképe. A kötet tanulmányainak témáit alapvetően a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című, Székesfehérváron rendezett kiállítás határozta meg, vagy más szerkesztési szempontok is felmerültek?

Ritoók Ágnes: A tárlat volt a meghatározó, hiszen ez a kötet eredetileg kiállítási katalógusnak készült. A kiállított tárgyak, az ott bemutatott témakörök voltak a mérvadók, ezek adták az alapját az egész kötetnek. Mivel azonban egy országról és annak egy korszakáról van szó, azt el kellett helyezni történetileg, kultúrtörténetileg és eseménytörténetileg is. Ezért aztán bekerültek a kötetbe olyan tanulmányok is, amelyek tágabb keretbe helyezik a tartalmat, de mindenképpen a kiállítás volt a kiindulópont.

Ritoók Ágnes és Simonyi Erika Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Tekinthető az Árpád-korról eddig felhalmozott tudásunk egyfajta esszenciájának a kötet?

Ritoók Ágnes: Igen, azzal a pontosítással, hogy elsősorban azokra a témákra fókuszál, amelyeket tárgyi emlékanyaggal is alá lehet támasztani. Ezért nem a politikatörténet adja a fő vonulatát, hanem a szellemi és tárgyi kultúra. Azt persze be kellett mutatni, hogy ez milyen körülmények között jött létre, és hogyan fejlődött, de nem volt célunk a történettudomány új eredményeinek a bemutatása. No nem azért, mintha a rendszerváltás óta ne lett volna e tekintetben egy nagyon izgalmas és eredményekben gazdag három évtizedünk, amelynek nyomán változott az Árpád-korról alkotott képünk is, de az egy külön kötetet érdemelne.

A tárgyi emlékanyag válogatásának mi volt a fő szempontja?

Simonyi Erika: Mi régészek vagyunk, ezért a legfontosabb törekvésünk az volt, hogy minél frissebb régészeti leletanyagot mutassunk be, ezek révén pedig a maga teljességében adjunk minél átfogóbb képet az Árpádok országáról – a kunyhótól a palotáig.

Az esztergomi várhegy a 13. század közepén (rekonstrukció: Buzás G. – Pazirik Informatikai Kft.) Forrás: Az Árpádok országa

Szerettünk volna reagálni az új feltárások eredményeire és ezzel párhuzamosan arra is, ahogyan a történettudomány fejlődött. Nagyon sok új régészeti eredmény született ugyanis az elmúlt időszakban, amelyek nyomán változott például a tatárjárással kapcsolatos képünk is.

Hogyan?

Ritoók Ágnes: Az ország egyes korabeli források szerint lényegében szinte megsemmisült. Ezt a képet azonban árnyalják a régészeti leletek. A pusztulás mértékét ugyanis nagyban meghatározta, hogy mely helyeket érintett az 1241. áprilisától 1242. márciusáig tartó invázió. Az is a régészet által sokszor feltett kérdések közé tartozik, hogy a pusztítás nyomán mely települések éledhettek újjá, és melyek nem. De az sem mindig egyértelmű, hogy egy adott település megsemmisítése kinek a műve, hiszen tudjuk például, hogy a IV. Béla által letelepíteni kívánt kunok 1241 tavaszán ugyanúgy pusztítva hagyják el a Duna–Tisza közét, mint nem sokkal később a tatárok. Ott ezért nem is lehet eldönteni, hogy ki a felelős egy-egy település megsemmisüléséért. Ráadásul a kunok visszatelepítése kicsit később éppen azokra a területekre koncentrálódott, ahol olyan mértékű volt a lakosság pusztulása, hogy a nomád nép újbóli letelepítése már nem járt különösebb konfliktusokkal.

Simonyi Erika: Egyébként pont ezért sokkal tovább őrizték az önállóságot a Magyar Királyságon belül, mint mondjuk, a szintén az Árpád-korban betelepített besenyők, akik nagyon gyorsan asszimilálódtak.

Részlet a könyvből. A képre kattintva az oldal nagyítható

Minek köszönhetően?

Simonyi Erika: Alapvetően annak, hogy ők egy olyan területre jöttek be, amelyet a magyarok már megszálltak, és a besenyőket a magyarlakta falvak közé telepítették mozaikszerűen. Például a Mezőföldre, ahol a régészeti leletek szerint évtizedeken belül jószerivel beolvadtak a magyarságba. Ezért nagyon nehéz régészeti módszerekkel sajátos besenyő jegyeket kimutatni, míg a kunok esetében hosszú ideig fennmaradtak a különbségek. Sőt mi több, akár még a hatásuk is felfedezhető. Vannak források, amelyek szerint a magyarok elkezdtek kun módi szerint öltözködni, és a hajukat is a kunokhoz hasonlóan hordták. A kunok tehát egy korabeli divathullámot indítottak el.

Melyek a fő irányai napjainkban az Árpád-korral kapcsolatos régészeti kutatásoknak?

Simonyi Erika: Két fő vonulat van, az egyik a nagy beruházásokhoz kapcsolódik.

Tehát mondjuk, egy autópálya vagy egy nagy bevásárlóközpont építése előtti feltárás? Ez nem a szükséges rohammunka kategóriája?

Simonyi Erika: Rohammunka és zsákbamacska, mert nem tudjuk, hogy mire számíthatunk. Sok esetben viszont jelentős leletanyag kerül elő, mint például Hejőkeresztúrnál az autópálya építését megelőző feltárás során a muhi csatával kapcsolatban. Az ásatások másik részét azok a tervszerű feltárások adják, amikor hosszas kutatás és terepbejárások után döntik el a régészek, hogy hol folytatnak munkát. Ilyen volt például Buzás Gergely ásatása Visegrádon, amelynek eredményei a kiállításba és a könyvbe is bekerültek, vagy például a Székesfehérváron frissen feltárt városfal szerkezetének a meghatározása.

Ritoók Ágnes: Tervezett ásatások nyomán folytatták a régészek az ispáni váraknak a múlt század hetvenes–nyolcvanas éveiben megkezdett kutatását is. Ezeknek a feltárása korábban nagyjából annyiban merült ki, hogy a védműveknél átvágták a földsáncot, és így-úgy elemezték a sávszerkezetet, de magukról a várbelsőkről gyakorlatilag semmit nem tudtunk.

Vagyis például arról sem, hogyan folyt ott az élet?

Ritoók Ágnes: Így van. Van egy írásos forráscsoport, amely a megyeszervezésre és a korai megye működésére vonatkozik, de hogy ennek a fizikai körülményei milyenek voltak, arról sok esetben semmit nem lehetett tudni.

Önöknek mint a korral foglalkozó régészeknek, illetve a kiadvány szerkesztőinek jelentett igazán újat és izgalmasat valamely, a kiadványban publikált tanulmány vagy bemutatott tárgy, amire azt mondták, hogy igen, ez érdemes a továbbgondolásra, mert módosítja az eddigi tudásunkat?

Ritoók Ágnes: Eleve ilyeneket kerestünk és válogattunk, hogy minél szélesebb körnek mutathassuk be őket. A minél szélesebb kör elérése érdekében pedig a szerzőket is arra kértük, hogy az átlagos olvasó számára is könnyen „emészthető” stílusban, lehetőleg 20 ezer karaktert meg nem haladó terjedelemben foglalják össze mondandójukat.

Szent Erzsébet officiuma életének jeleneteivel

Sevilla, 1280 körül, pergamen, H: 23,5 cm, Sz: 17,7 cm, Paris, Bibliothèque Nationale de France, Ms. N.a.l. 868. Elisabeth 2007, kat. 207; Blume-Joneitis 2007.

A Szent Erzsébet életét 29 miniatúrán bemutató kézirat a szent liturgikus szolgálatát tartalmazza latin nyelven, spanyol összefoglalókkal, az akkoriban elterjedt ferences breviárium nyomán, azonban jelentősen bővített tartalommal. Egy laikus női megrendelő részére készülhetett, de egy része hiányzik, és miniatúráinak kifestését sem fejezték be teljesen. Kasztíliai X. Alfonz udvarának a késői kéziratait díszítő műhelyből származik, amely Sevillában tevékenykedett az 1280-as években. X. (Bölcs) Alfonz felesége, Aragóniai Violante anyja Árpád-házi Jolán aragón királyné, II. András leánya volt, s így a kasztíliai királynénak Szent Erzsébet unokahúgaként minden oka meglehetett a díszes kézirat elkészíttetésére, azonban a kéziratban nincs egyértelmű utalás a megrendelőre. A miniatúrák Erzsébet rendkívüli emberszeretetét, odaadását és csodás gyógyításait mutatják be, valamint a ferencesek lelki anyjaként való megjelenését, de családi életét egyedül házassága képviseli, szemben a marburgi ikonográfiai ciklusokkal vagy az altenbergi textíliával, ahol az fontos szerepet játszik.
Kiss Etele

Simonyi Erika: Ami a szerkesztést megelőző gyűjtőmunkát illeti: amikor kitaláltuk, hogy nagyjából milyen koncepció mentén szeretnénk dolgozni, akkor első lépésként megkerestünk egy sor múzeumot. Megyei múzeumokat, kis múzeumokat is. Olyanokat, amelyekről tudtuk, hogy jelentősebb vagy friss leletanyaggal rendelkeznek. Ilyen volt például az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum, ahol egy Árpád-kori, muszlimok által lakott település feltárása nyomán előkerült leletanyagot őriznek. De nemcsak olyan anyagokat kértünk a múzeumoktól, amelyekről tudomásunk volt, hanem arra is biztattuk őket, hogy ők maguk javasoljanak témákat és általuk fontosnak tartott tárgyakat. Persze magunk is mentünk volna sok helyre, ha nem jön közbe a koronavírus-járvány. Egy-két helyre azért még így is eljutottunk.

Például?

Simonyi Erika: Például Esztergomba, ahol olyan dolgokat találtunk, amelyek még soha nem voltak korábban kiállítva. Közülük az egyikhez személyes kötődésem is van. Egy tiszabői leletanyagon most is dolgozom, abban található egy olyan, külföldről származó mázas edény, amelyhez nagyon sokáig nem találtam kapcsolatot. Aztán az Esztergomi Balassa Múzeum raktárában leemeltek nekem a polcról egy ugyanolyat, amely szinte pontos mása a tiszabőinek. Tehát ugyanarról a területről származik. A részletek még tisztázásra várnak, de ez az eset is jól jellemzi azt az aprólékos munkát, amelynek során ehhez hasonló mozaikdarabokból próbáljuk kirakni a teljes képet. A kötet szerkesztésénél is arra törekedtünk, hogy ne egy iskolás, lineárisan építkező tartalom legyen, hanem sok-sok apró történetből álljon össze a kép. Ebben a kötetben minden egyes tárgynak története van, amelyet megpróbáltunk úgy elmesélni, hogy az olvasók számára érthetőbbé és átélhetőbbé tegyük az Árpád-kort.

Az előbb az ásatások kapcsán említették, hogy egyrészt vannak az úgynevezett „tűzoltó” munkák, amikor valamilyen építkezés miatt gyorsan kell egy feltárást elvégezni, és vannak a célirányos, jól felépített ásatások. Ez utóbbiakon belül meghatározhatók azok a fehér foltok, amelyeket kevésbé ismernek a régész vagy történész szakemberek, és ezért prioritást élveznek?

Ritoók Ágnes: A prioritás a teljességre törekvő feltárás. Tehát nem elégszünk meg azzal, hogy egy településről feltárunk három házat, mert azzal nem jutottunk sokkal előbbre. Az 1950-es évek óta végeznek például középkori falurészlet-feltárásokat a régészek. De ma már a cél a minél teljesebb, minden részletre kiterjedő kutatás. Ezért olyan helyszíneket kell kiválasztani, ahol van erre lehetőség.

Az extenzív, tehát a minél nagyobb területre kiterjedő kutatások helyett a nagyon intenzív, hosszú ideig, akár évtizedekig is tartó kutatómunka került előtérbe. Olyan, ahol mindenre odafigyelnek, és mindent megvizsgálnak. Akár egy földrög is egyfajta adatbázisként működhet. Hiszen lehet benne virágpor, ásványok, állati maradványok, sok minden.

Ezért lett a régészet mára interdiszciplináris tudomány.

Ritoók Ágnes: Igen.

Ilyenkor jönnek a fizikusok, a kémikusok meg a genetikusok, és a terepmunka után megkezdődnek a laboratóriumi vizsgálatok.

Simonyi Erika: Így van. Rengeteg új lehetőség nyílt meg a régészek előtt.

Lehet, hogy inkább történészeknek szóló kérdés, de azért megpróbálkozom régészeknek is feltenni: Önök szerint vannak-e – akár még az iskolai tananyag részét is képező – tévhitek az Árpád-korral kapcsolatban, és ha igen, melyek azok?

Ritoók Ágnes: Nem konkrét tévhitet említenék, hanem inkább azt, hogy az Árpád-kori magyar társadalom sokkal mobilisabb, sokkal színesebb volt, mint ahogyan az a köztudatban ma él.

Mit értenek sokszínűségen?

Ritoók Ágnes: Etnikai, kulturális, társadalmi sokszínűséget. Egyetlen példa: az, hogy valaki nem volt szabad, nagyon sok mindent jelenthetett. Számtalan státusz létezett a rabszolgától kezdve a félszabadig a szabadság meghatározott elemeivel.

Nehéz különböző sémákba belegyömöszölni a korabeli társadalmat?

Ritoók Ágnes: A forrásokból egy nagyon színes társadalom tűnik elő, amelynek a régészeti lenyomatát azért nem tudjuk még visszaadni, mert nem történt még elég teljes településfeltárás, és azokat is ritkán tudjuk összekötni korai forrásokkal. A XI. és XII. századból még nagyon szegényesek a források ahhoz, hogy egy-egy települést vagy településrészletet össze tudjunk kapcsolni a megfelelő forrásadatokkal egészen olyan részletekig, hogy kik laktak ott. A XIII. századdal kapcsolatban azonban már van erre lehetőség.

A kötetet lapozgatva felfigyeltem arra, hogy teret adtak a tudományos vitának vagy inkább a véleménykülönbségnek is. Gondolok itt például arra, hogy az egyik tanulmány szerzője a kettős vagy egy hosszabb távú honfoglalás mellett foglal állást, míg a másiké egyértelműen egy rövidebb, csupán néhány éves mellett. Ez tudatos volt az Önök részéről?

Ritoók Ágnes: Tudatos. A honfoglalás például egy örökzöld, a nagyközönség által is kedvelt és lezáratlan téma. Különböző elméletek vannak vele kapcsolatban, és én úgy gondolom, hogy ezeknek a vitáknak vagy nézetkülönbségeknek meg kell jelenniük egy ilyen kötetben.

Részlet a könyvből. A képre kattintva az oldal nagyítható

Mert ez az olvasók számára is azt az üzenetet hordozza, hogy egyrészt érdemes a történetet kutatni, nincsenek lezárt kérdések, és hogy ezekről a kérdésekről lehet vitatkozni. Tehát itt nincs egyedül üdvözítő vélemény, hanem igenis mindenki képviselheti a saját gondolatait, a saját kutatási eredményeit, amelyeknek az ütköztetése viszi majd előre a tudományt.