A szerénység segít visszanyerni a bizalmat – Sir Peter Gluckman üzenete a tudósoknak

A World Science Forum (WSF) nem hagyományos, szűk témaköröket érintő tudományos konferencia, sokkal inkább egy olyan platform, amely lehetőséget nyújt arra, „hogy átgondoljuk, miként halad előre a tudomány, és hogyan kezeli a világ kihívásait, a fenntarthatósági céloktól kezdve a békén át a szegénységig”. Ez különösen fontos most, hogy a korábban domináns multilaterális politikai rendszer nyilvánvalóan szétesni látszik, és a nemzetközi együttműködés zavarai éppen akkor jelentkeznek, amikor kollektív cselekvésre volna szükség a növekvő globális kihívások kezelésére.

Sir Peter Gluckman Fotó: mta.hu

A tudományos közösség egyik legsürgetőbb problémája a közbizalom csökkenése. Sir Peter Gluckman azt mondta, hogy „az intézményekbe vetett bizalom az elmúlt években csökkent, és ha ez a bizalom más intézményekben csökken, akkor egyúttal a tudomány iránti bizalom is megfogyatkozik”. Ez a bizalomvesztés alapvető kihívást jelent a tudomány számára, hogy érdemben hozzájáruljon a globális problémák megoldásához.

A kutató szerint a COVID-19-világjárvány jól példázza ezt a bonyolult dinamikát. Bár a tudomány példátlan sebességgel szállította a vakcinákat és a kezelési módokat, ez egyben bizalmatlanságot is szült, hozzájárulva a társadalmi kohézió problémáihoz és a populizmus növekedéséhez. Ez nem teljesen a tudomány hibája volt, inkább abból fakadt, ahogyan „a tudomány és a politika kölcsönhatásba lépett, és ahogyan a politikusok hivatkoztak arra, hogy a tudományt követik más célok elérése érdekében”.

A világjárvány számos gyengeséget tárt fel a tudomány, a politika és a társadalom közötti kapcsolatokban. Sir Peter Gluckman kritikusan szemléli a tudomány által adott válaszok szűk fókuszát. Mint mondta, ezek főként az epidemiológiára és a virológiára összpontosítottak, és nem vették figyelembe időben a gazdasági, oktatási és társadalomtudományi szempontokat. A COVID-19 „klasszikus összetett, egymásra épülő folyamatokból előálló válság volt, és egyetlen tudományág sem tudta egyedül kezelni szűk tudományos szempontból”.

A politika és a döntéshozatal diszfunkciója sok tudóst arra késztetett, hogy fontolóra vegye az aktívabb jelenlétet a közéletben. A tudósok politikai szerepvállalásával kapcsolatban az új-zélandi kutató árnyaltan fogalmaz. Bár úgy véli, hogy „sokkal több tudományos képzettségű emberre van szükség a politikában”, ugyanakkor a tudósoknak meg kell érteniük szerepüket a szélesebb politikai kontextusban. Míg a tudomány egyetemes nyelv, a tudósoknak „el kell ismerniük, hogy minden kormány és közösség más szempontokat is figyelembe vesz a döntéshozatal során: pénzügyi és ideológiai megfontolásokat, a közvélekedést és a választási szerződést a demokráciákban”.

Az egyik alapvető kihívás, amellyel most szembesülünk, az emberiség hajlama a rövid távú gondolkodásra. Mint Sir Peter Gluckman elmondta, fajként úgy fejlődtünk, hogy a rövid távú gondolkodás az alapértelmezett pozíciónk. Ezt a természetes hajlamot tovább fokozta a politikai élet és a kommunikáció, éppen akkor erősítve meg a rövid távú gondolkodást, amikor hosszú távú gondolkodásra lenne szükség. Ez a rövid távú fókusz komoly következményekkel jár a globális kihívások, például a klímaváltozás kezelésében. Ahogy Sir Peter Gluckman megjegyzi, újra és újra láthatjuk, hogy a gazdaság közvetlen hatásai mindig felülírják az éghajlatváltozással és a fenntarthatósággal kapcsolatos megfontolásokat.

Miközben egyesek szerint a tudomány iránti bizalom helyreállításához elsősorban a tudományban tapasztalható reprodukálhatósági válságot kellene kezelni, a kutató ennél árnyaltabb, filozofikusabb nézőpontot képvisel. „A tudomány önkorrekcióra képes diszciplína.” Ritkán rendelkezik abszolút tudással, azonban támaszkodhat a nyilvános, szakmai lektorálási folyamatra, amelynek során más szakértők megvizsgálják és kijavítják az eredményeket.

Ugyanakkor világos, hogy a jelenlegi publikációs nyomás és finanszírozási rendszerek problémás ösztönzőket hoztak létre, amelyek túlzottan sok tudományos igényességet nélkülöző kéziratot eredményeztek. Sir Peter Gluckman a tudománykommunikáció szerényebb megközelítését is szorgalmazza. „A legfontosabb, amit a tudományban meg kell tennünk, hogy megszabaduljunk a gőgünktől” – érvel, mivel a gőg a bizalmatlanságot táplálja.

A jövőbe tekintve Sir Peter Gluckman jelentős hiányosságokra mutatott rá a tudósok képzésében. Úgy véli, hogy „minden tudósnak alapvető képzésre van szüksége a tudomány közéleti szerepéről és etikájáról”, és megjegyzi, hogy „sok tudós úgy végez az egyetemen, hogy soha nem kapott képzést a tudományos etikából”. Javasolja, hogy a tudósok ismerjék meg a tudomány filozófiáját és történetét, valamint értsék meg, hogyan kapcsolódik a tudomány más tudásrendszerekhez. „Arrogáns az, aki azt hiszi, hogy többet tud, mint amennyit valójában tud.” Véleménye szerint a tudósoknak figyelembe kell venniük más tudásformákat is, például a helyi, illetve őshonos lakosság ismereteit, vagy a szakmai tapasztalatot, hozzátéve, hogy „a szerénység segít visszanyerni a bizalmat”.

A jövőbeli tudományos képzés másik kulcsfontosságú eleme az interdiszciplináris megközelítés szükségessége. Miközben a szakterületi szakértelem továbbra is fontos, „a legtöbb területen össze kell hoznunk a különböző tudományágak szakembereit, és meg kell találnunk a módját annak, hogy a tudósok üzleti vagy politikai közösségekkel működjenek együtt különböző módokon annak érdekében, hogy hasznosítható tudást hozzanak létre”.

Sir Peter Gluckman üzenete egyértelmű: a tudományos közösségnek változnia kell, hogy megfeleljen a jelenlegi kihívásoknak. Ez a változás nemcsak új technikai ismeretek kifejlesztését igényli, hanem alapvető szemléletváltást is abban, hogy a tudomány miként közelíti meg szerepét a társadalomban. A tudósoknak el kell fogadniuk a hasznosítható tudás izgalmát, amely képes változást hozni a világban. A jelenlegi globális helyzet megköveteli, hogy ez a változás a lehető leggyorsabban végbemenjen. Egy olyan világban, amelyben több konfliktus van, mint bármikor a hidegháború vége óta, a tudománynak új utakat kell találnia a megoldásokhoz való hozzájáruláshoz, miközben megőrzi integritását, és építi a közvélemény bizalmát.

Az előttünk álló kihívás jelentős, de nem leküzdhetetlen. Együttes erőfeszítést igényel a tudományos szigor megőrzésére, valamint a tudomány társadalmi, politikai és gazdasági kontextusainak kezelésére. Végtére is, ahogy Sir Gluckman fogalmazott, ez az átalakulás elengedhetetlen ahhoz, hogy a tudomány kiteljesíthesse potenciálját a világ legsürgetőbb problémáinak megoldásában.