A stabil környezet a legfontosabb - először készült felmérés a 45 év alatti hazai kutatók helyzetéről

Az MTA 188. közgyűléséhez kapcsolódva, 2017-ben rendezték meg először a Magyar Tudományos Akadémián a Fiatal Kutatók Fórumát. Majd idén márciusban tették közzé azt az Önök által összeállított kérdőívet, amelyben felmérik a 45 évnél fiatalabb kutatók helyzetét és véleményét. Mi volt vele a céljuk, és kik töltötték ki a kérdőívet?

Neumann Eszter: A 2017. májusi MTA-közgyűléshez kapcsolódó Fiatal Kutatók Fórumát követően fogalmazódott meg a gondolat néhányunkban, hogy készítsünk egy felmérést a 45 évnél fiatalabb kutatók helyzetéről, szakmai kihívásaikról és a fiatalokat sújtó legfőbb strukturális és intézményi jellegű problémákról. Mi magunk is érintettek vagyunk. A A fiatal kutatók helyzetéről szóló jelentés itt olvashatófelmérést és az elemzést kilenc különböző tudományterületről érkező fiatal kutató végezte önkéntes munkában, nagyon pozitív tapasztalat volt a közös munka. Ez a helyzetfeltárás is része volt a Fiatalok Akadémiáját előkészítő munkánknak. Számunkra is meglepő módon az online kérdőívre nagyon sok válasz érkezett, közel 1800-an töltötték ki. Ez tehát nem egy reprezentatív mintavétellel készült felmérés, ugyanakkor a válaszadók magas száma lehetővé teszi megalapozott következtetések levonását. A válaszolók túlnyomó többsége az akadémiai intézményekben vagy a felsőoktatásban dolgozik. Az eredmények tehát nem szorítkoznak az akadémiai intézményekre, de a későbbiekben esetleg érdemes lehet külön is elemezni az itt dolgozó fiatal kutatók válaszait.

A válaszok alapján miért választja valaki manapság a kutatói pályát?

Toldi Gergely: Legnagyobb arányban az elhivatottság, a tudományos felfedezés izgalma vonzotta a fiatal kutatókat pályájukra. A kutatási eredmények hasznosíthatósága, a tudás továbbadásának lehetősége szintén fontos szempont volt.

És miért hagyja el?

Toldi Gergely: A pályaelhagyásban a legjelentősebb tényezőt az alacsony oktatói-kutatói fizetések, valamint a kutatási források és az infrastruktúra hiányosságai jelentették. Fontos volt emellett a túlzott adminisztrációs és oktatási terhelés is.

Jellemző-e, hogy kik között és mely tudományterületen a legnagyobb a pályaelhagyók aránya?

Toldi Gergely: Szomorú eredménye a kérdőívnek, hogy a pályakezdő, 35 év alatti kutatók látják a legbizonytalanabbnak a jövőjüket, és ők tervezik legkomolyabban a pálya elhagyását, illetve a kivándorlást. A pályakezdő kutatók támogatására, mentorálására tehát kiemelten figyelni kellene.

A többi tudományterülettel összehasonlítva az orvosi terület kutatói tartották a legvalószínűbbnek, hogy öt éven belül külföldre költöznek. Ebben szerepük lehet az egészségügyben, a klinikai munka során tapasztalt viszonyoknak is, bár erre a kérdőívben külön nem kérdeztünk rá.

Milyen intézményi lépések növelnék a pálya vonzerejét?

Neumann Eszter: A versenyképes fizetések mellett sokan jelezték, hogy a kutatói infrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése is elengedhetetlen volna. Emellett talán minden további fejlesztés alapja egy kiszámítható kutatói életpályamodell kidolgozása lenne, amely világosan és következetesen lefekteti az előmeneteli követelményeket, és perspektívát ad a szakmai előrelépésre. A fiatal kutatók jelentős része ugyanis pályázatról pályázatra él, és határozott idejű szerződésekkel van foglalkoztatva. Sokszor ez a bizonytalan helyzet vezet a pályaelhagyáshoz. A munkahelyi támogató programok közül a konferencia-részvételek fokozottabb támogatására, a pályázás és pályázatmegvalósítás professzionális segítésére, valamint a nemzetközi publikációkkal összefüggő anyagi és szakmai támogató programokra volna a legnagyobb igény.

Pósfai Mihály: A válaszokból kirajzolódó problémákat magamban két csoportra osztottam: vannak, amelyek „magunk között”, azaz a kutatói társadalmon, intézményeken belül megoldhatók, vagy legalábbis csökkenthető a jelentőségük, és vannak, amelyeket elsősorban külső tényezők okoznak. Az első csoportba tartozik, hogy milyen a munkahelyi légkör, hogy kihasználja-e a témavezető a doktoranduszt, hogy mennyire figyelünk oda a pályázati eredmények megfelelő kommunikációjára, és még lehetne sorolni – ezekre például egy jövendőbeli Fiatalok Akadémiája felhívhatja a figyelmet, és ezzel akár segíthet is a helyzet javításában. A másik csoportba tartoznak az alacsony bérek vagy az elképesztő mértékű bürokratikus teher (aminek forrása, feltételezem, a kutatókkal szembeni bizalmatlanság) – ilyesféle problémákra legfeljebb felhívhatjuk a döntéshozók figyelmét, de a megoldásuk kulcsa többnyire az intézményeken kívül keresendő. A válaszok alapján kijelenthető, hogy a fiatal kutatók kiszámítható kutatói pályaívet és stabil, megbízható intézményi környezetet szeretnének.

Kitértek a női kutatók helyzetére is. A válaszok alapján melyek a leggyakrabban említett problémák, nehézségek?

Neumann Eszter: Az Akadémia eddig is fontos lépéseket tett a kutatónők támogatására, azonban ezek elsősorban a pályájuk közepén járó kutatónőket támogatják, holott az életpálya teljes ívében szükség volna az egyes életszakaszoknak megfelelő támogató programokra. A kutatónők hátrányait jól jelzi, hogy a nem reprezentatív mintánkban a harmincas éveikben járó férfiak közül jóval többen töltenek be vezető pozíciót, többüknek van magasabb tudományos fokozatuk, mint a nőknek. A női válaszadók 28%-a mondta azt, hogy érte már hátrányos megkülönböztetés a tudományos pályafutása során.

Ugyan nem csupán a kutatónőket érinti, de idetartozik a család, a gyermekvállalás és az oktatói-kutatói munka összeegyeztetésének kérdésköre is. A gyermekes válaszadók 22%-a, többségében nők, jelezték, hogy érte őket a gyermekvállalás miatt negatív megkülönböztetés. A fizikai és műszaki tudományok területén a női válaszadók több mint fele élt meg ilyen típusú munkahelyi diszkriminációt. Ezen a területen tehát mindenképp van teendő, az egyes tudományterületeken érvényes ki nem mondott játékszabályokon, intézményi kultúrán kéne következetesen változtatni.

A családosok esetében fontos probléma a gyermekfelügyelet megoldása a gyerekek betegsége, a szünidő időszakában vagy az intenzív pályázatírás, konferenciák, külföldi utak esetén. A családosok támogatásának egyik fontos iránya a rugalmas munkaidő és munkavállalási formák bevezetése volna. Sokan kiemelték, hogy óriási segítség volna a gyermekfelügyelethez kapcsolódó infrastrukturális támogatás, például munkahelyi babaszoba, bölcsőde, óvoda. Talán az első fontos szimbolikus lépés a tudományos rendezvények baba- és gyermekbaráttá tétele lehetne.

Jelentésük végén több javaslatot is megfogalmaztak. Ezek közül melyeket tartják a legfontosabbnak?

Neumann Eszter: Nem beszéltünk még a pályázati rendszerrel kapcsolatban megfogalmazott kritikákról és javaslatokról. Például fontos lenne, hogy minden pályázati felhívás tartalmazza az értékelési szempontokat, hogy az egyes szempontok milyen súllyal esnek latba a bírálati folyamatban, továbbá az is, hogy minden pályázó kapjon konstruktív értékelést a benyújtott pályázatáról, akár nyert a pályázata, akár nem.

Mi az, ami a leginkább meglepte a felmérést végző kutatókat?

Toldi Gergely: Számomra meglepő volt, hogy a fiatal kutatók 60%-a nem volt hosszabb külföldi tanulmányúton. Szinte minden tudományterületen elengedhetetlen a külföldi tapasztalat a sikeres kutatáshoz. Ennek tükrében ez az arany sajnálatos módon nagyon magas.

Neumann Eszter: Őszintén meglepett, hogy milyen sokan kitöltötték a kérdőívet, noha az Akadémia közestületi levelezőlistáján kívül csak a saját levelezőlistáinkon terjesztettük a felhívást. Úgy tűnik, hogy hiánypótló ez a kezdeményezés, nagyon sok mondandójuk van a fiataloknak, a nyitott kérdésekre is bőségesen érkeztek sokszor indulatos, megrázó válaszok. Úgy tűnik, hogy ezekről a kérdésekről nemhogy nincsen közbeszéd, de nincsenek igazán olyan alkalmak, fórumok, ahol ezeket a problémákat felszínre lehetne hozni és meg lehetne vitatni.

Mi lesz a kutatási jelentés további sorsa?

Pósfai Mihály: Az MTA honlapján is olvasható teljes változat mellett a szerzők egy rövidített összefoglalója megjelenik a Magyar Tudományban. Felmerült az az ötlet is, hogy évente monitorozni kellene a változásokat, érdemes lenne rendszeresen felmérni a fiatal kutatók helyzetét – de erről még nem született döntés.

Több külföldi akadémia mellett működik „Fiatalok Akadémiája” vagy hasonló célokat szolgáló szervezet. Mikor alakulhat meg idehaza a Fiatalok Akadémiája?

Pósfai Mihály: Fontos megjegyezni, hogy bár jórészt ugyanazok a fiatalok szorgalmazzák a Fiatalok Akadémiája létrejöttét, akik a kérdőív elkészítésében és értékelésében is részt vettek, a Fiatalok Akadémiájának ügye alapvetően független a kérdőívtől. Ahogy említette, ilyen szervezet a legtöbb európai országban már működik. Máshol is gond az akadémikusi kör elöregedése. Manapság a kutatás feltételei, a kutatók munkáját meghatározó tényezők rendkívül gyorsan változnak, így nem csoda, ha az idősebb korosztály nem feltétlenül tájékozott a fiatal kollégák gondjaival kapcsolatban. Fontos tehát a „szenior” Akadémia számára is, hogy létrejöjjön egy kiváló fiatal kutatókból álló szervezet. A Fiatalok Akadémiája iránti igény tehát megvolt már a kérdőív szerkesztése előtt is; a felmérés legfeljebb felgyorsítja a folyamatokat, mivel az eredményei egyértelműen arra utalnak, hogy a fiatalok részéről is erős igény mutatkozik egy saját szervezet létrehozására. Jelenleg ott tartunk, hogy megalkottunk egy alapszabály-tervezetet, amit az MTA elnöke és jogi szakértői fognak véleményezni. A módosítások után ez az alapszabály a Közgyűlés elé kerülhet, és reméljük, hogy 2019 májusában hivatalosan is meg tud alakulni a Fiatalok Akadémiája.

Fiatal kutatók Magyarországon – a jelentés bemutatása a Magyar Tudomány Ünnepén

Időpont: november 13. 14.00 óra

Helyszín: MTA Székház, Felolvasóterem

14.00–14.45: Hol a határ? A fiatal kutatók helyzete Magyarországon (Dékány Éva)

14.45–16.00: Fórum a felmérés eredményeiről a felmérés készítőinek részvételével (moderátor: Pósfai Mihály, a Fiatal Kutatók Eseti Bizottság elnöke)