„A srácok azt érezték, hogy ebben a versenyben van fantázia” – interjú az MTA középiskolai tanulmányi versenyének felkészítő tanárával

Társadalomföldrajzzal, azon belül falukutatással foglalkozik, egyetemen oktat. Hogyan lett egy középiskolás csapat felkészítő tanára?

Nagyné dr. Molnár Melinda: Valóban nem szokványos a történetem, hiszen főállásban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézetében dolgozom. A verseny témája tehát nem esik olyan messze a mindennapjaimtól, hiszen az egyetemi társadalmi-gazdasági kutatásaink is a fenntarthatóság körül forognak. Ez egy abszolút interdiszciplináris problémakör. A középiskolában, ahol óraadóként földrajzot tanítok a 10. évfolyamon hálás feladatom van: egy nagy globális szintézist kell fölépíteni a regionális és a tematikus gazdaság- és természetföldrajzi alapokból. A fenntarthatóság, klímavédelem nem csak szakmai szempontból vonz. Benne élek: édesapám, a bátyám, a férjem, azaz a családban hagyományosan sokan foglalkoznak ökológiai, élőhelyvédelmi, élőhely-rekonstrukciós kérdésekkel.

Nagyné dr. Molnár Melinda Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Hogyan találtak egymásra a csapattal?

Nagyné dr. Molnár Melinda: Alapvetően az a bevett szokás, hogy az iskolákban működik egy pályázatifigyelő-rendszer. Aki talál valami érdekeset, szól a kollégáknak. A kollégák kihirdetik az osztályokban, próbálják ösztönözni a diákokat, hogy jelentkezzenek. A mi esetünkben viszont ez egyáltalán nem így volt. Az egyik órám után egyszerűen odajöttek hozzám a fiúk.

Tóth Lázár: Anyukám a rádióban hallott először a versenyről, kicsit utánanézett, hogy mi is ez pontosan, és szólt nekem, hogy érdekel-e. Beszéltem Nándival, akivel öt-hat éve szorosabb barátságban vagyok, majd szóltunk Bálintnak is, akiről tudtuk, hogy elég széles érdeklődésű. Így állt össze a csapat.

Tóth Lázár Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

És egyértelmű volt, hogy a tanárnőt kéritek fel felkészítőnek?

Tóth Lázár: Igen. Tetszettek az órái, az előadásmódja. Egyértelmű volt a választás.

Hogyan dolgoztak együtt?

Nagyné dr. Molnár Melinda: Nem tudtuk, mire vállalkozunk, de a srácok azt érezték, hogy ebben a versenyben van fantázia.

Mert ez nem egy tantárgyismeretet ellenőrző projekt, ebben szükség van az alkotó fantáziára is.

Aztán elkezdődött az első forduló, és ugyan meglepődtünk, hogy tesztek vannak, de hamar rájöttünk, hogy ez nem olyan teszt, amelyben a helyes válaszokat itt és itt meg lehet találni a tankönyvben. Itt búvárkodni kell, böngészni. Ez aztán adott is egy lökést.

Felosztották egymás között a feladatokat a csapattagok?

Nagyné dr. Molnár Melinda: Nem egészen. A csapat nem három önálló kis lényből áll, akiket címkével csapattá teszünk, de egyébként egymástól függetlenül végzik a feladataikat. A csapatot a közös munka, az együttműködés teszi csapattá. Ezért nem is otthon folyt a munka. Pontosabban, nyilván voltak otthoni előkészületek, de aztán a határidők előtt – a határidő jó múzsa – összeültünk. Négy laptoppal és a hatékonyság szem előtt tartásával témacsoportok vagy feladatok szerinti bontásban elkezdtünk közösen gondolkodni. Mert ez tényleg közös gondolkodás volt. A Trifoliumban három olyan fiatal srác állt össze, akik olvasottak, hihetetlen tájékozottak a világ dolgairól, és tele voltak és vannak ötletekkel. Maradandó élmény volt, amikor a fiúk az egyik oldalamon valamit éppen értelmeztek, vagy moláris tömeget számoltak, mondván, hogy csak akkor lehet jó választ adni, ha az a számolás készen van. Így formálódott a csapat. Lényegében egy kis szellemi műhely alakult ki. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a felkészítés nem csak az én érdemem. Földrajzból a stabil alapokat a korábbi szaktanár, Kőrösiné dr. Molnár Andrea adta meg, kémiából Virágos Kis Ágnest illeti elismerés. Kiemelem a srácok idei fizika tanárát, dr. Seres Istvánt is, aki majd a franciaországi tanulmányúton a csapat kísérője lesz.

Nem okozott problémát a napi tanulás mellett még a felkészülésre is időt szakítani?

Icha Bálint: Nekem csak a vége felé, közvetlenül a döntő előtt, akkor kezdtünk el igazán intenzíven készülni.

Icha Bálint Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A verseny egyik fő témája a klímaváltozás volt. A középiskolás korosztályt, a társaitokat mennyire foglalkoztatja ez a téma?

Icha Bálint: Szerintem Magyarországon még nem annyira érezhető a hatása, hogy az emberek többségét ez foglalkoztatná, beleértve a kortársainkat is.

Horváth Nándor: Én azt látom, hogy időről időre felélénkül az érdeklődés, de annyi új dolog zúdul ránk, annyi minden éri a korosztályunkat, hogy ha nincsen újra meg újra szó róla, akkor valahogy elsikkad. Annyi mindennek kell megfelelni, olyan sok elvárásnak, sokan esetleg nem is tudják még, hogy mit akarnak csinálni, mivel akarnak foglalkozni. Ez azért lefoglalja az embert.

Horváth Nándor Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Hogy tudtok egyébként megbirkózni azzal az információáradattal, ami rátok zúdul naponta? A források szelektálása egy ilyen verseny esetében is nagyon fontos. Beszéltetek-e akár a tanárnővel, akár egymás között például a források kritikus vizsgálatáról?

Nagyné dr. Molnár Melinda: Erre azért is kitértünk, mert úgy látom, hogy a kritikus gondolkodás fejlesztése sokszor nagyon hiányzik. Általában a központi felvételiknél sem ezt díjazzák. Ezért is nagyon jó, hogy vannak olyan projektek, mint az Alumni-verseny.

Tóth Lázár: A kritikus gondolkodással kapcsolatban én a mi generációnkon a belefáradás jeleit látom. A közösségi média például hozzászoktatott minket a tíz másodperces videókhoz, ez pedig olyan mértékben csökkenti a figyelmet, és olyan gyorsan lesz túl az ember a befogadáson, hogy egy idő után már csak elfogadja a dolgokat, amikkel találkozik.

Megnézi és automatikusan rögzíti gondolkodás nélkül?

Tóth Lázár: Igen. Nekem sikerült ebből kiszakadnom valamilyen szinten.

Tudatosan próbálod távol tartani magad tőle?

Tóth Lázár: Igen. Persze teljesen nem megy, ugyanakkor azokból a témákból, amelyek érdekelnek – például a gazdaság – igyekszem a lehető legtöbb, különböző forrást felkutatni és levonni a lehető legjobb konklúziót.

Nagyné dr. Molnár Melinda: A mi generációnk és az ő generációjuk között persze nemcsak a médiafogyasztási szokásokban van különbség, hanem abban is, hogy miként tekintenek a fenntarthatóságra. Ők azért is reagálnak érzékenyebben, mert lényegében beleszülettek az ezzel kapcsolatos problémákba. Fontos a családi háttér is: úgy tapasztalom, hogy a családnak nagyon nagy szerepe van abban, ki hogyan áll hozzá a témához.

A szülői mintára, a szocializációra gondol?

Nagyné dr. Molnár Melinda: Igen, de akár a tágabb környezetre is. Gödöllőre utalok, városunkra, amelyben sokféleképp jelenik meg a „zöld” gondolat. Túl azon, hogy ez a budapesti agglomeráció egyik legparkosabb városa, itt minden tavasszal tartanak egy nagy természetfilmes rendezvényt, de vannak itt újrahasznosítással kapcsolatos programok, fásítási kezdeményezések is. A lényeg: minél több impulzus érkezik ezekről a kérdésekről mennél több helyről, annál inkább rögzül a jövő generációjában. Szerintem nem haladunk rosszul. Nem egyszerre teszünk a jó ügyért lépéseket, és nem is egyformán, és az is igaz, hogy mindenki más háttérrel indul, de az ügy halad.

A Tudományos Diákköri Konferencián is ért el első helyezést diákja. Hogy látja: a tehetséggondozás – hiszen lényegében az MTA középiskolai tanulmányi versenye és a Tudományos Diákköri Konferencia is része a tehetséggondozásnak – helyzetét: van-e a magyar középszintű oktatásban bármilyen intézményi garancia, ami a tanár saját motivációján túl arra sarkallja a pedagógust, hogy foglalkozzon a tehetséges gyerekekkel?

Nagyné dr. Molnár Melinda: Szerintem nincs. De megkockáztatom, hogy igazából nem is kell hozzá sokkal több, mint a tanár belső késztetése és a hitelessége.

A tehetséggondozás előszobája a tanításnak az a gyakorlata, amikor a tanár az órája jelentős részében nem kijelentő mondatokat használ, nem kinyilatkoztatásokból, tényközlésekből áll össze a tanóra, hanem kérdésekre ösztönöz.

Ösztönöz arra, hogy minél több szempontból láttassuk a dolgokat. Én mindig arra biztatom a diákokat, hogy tegyenek fel kérdéseket. Kérdezzenek, mert a világot csak úgy tudják megismerni. Teljesen mindegy, hogy a természet vagy az ember alkotta világról beszélünk. Én úgy gondoltam, és gondolom most is, hogy ami a felsőoktatásban működik, az a középiskolában is. Amikor a gyermekeim kisiskolások voltak, elég sokszor beszélgettem el az osztályfőnökeikkel, a szaktanárokkal, és sokszor céloztak arra, hogy nekem fogalmam sincs, milyenek a mai gyerekek, mert egyetemen tanítok, és ott persze teljesen mások a diákok.

Arra akartak utalni, hogy az egyetemen már eleve egy válogatott, motivált, nyílt, tanulni akaró közösséggel találkozik?

Nagyné dr. Molnár Melinda: Igen. Ezen én nagyon sokat tanakodtam is magamban, hogy tényleg akkor látnám, hogy mit lehet a középiskolában elérni, ha ott is tanítanék. Aztán úgy alakult, hogy meghívást kaptam a Gödöllői Református Líceumba. És azóta is ezzel a kísérletező szellemmel működöm. Egyetlenegy olyan osztályom sincs, amely ne igazolta volna vissza a reményeimet. Persze, nem állítom, hogy minden tanítványomnál ugyanúgy működött vagy működik a dolog, de azt igen, hogy lehet érdeklődést kelteni és fenntartani a közoktatásban is. A tehetséggondozás is nagyon fontos, de a tanári, pedagógiai munkának nem az az igazi értéke, amikor egy-két sikeres tanítvány első helyezett lesz valahol, hanem amikor a ránk bízott fiatalok magukkal visznek valamit abból, amit tőlünk tanultak meg. És ennek kapcsán nemcsak tantárgyi tudásról beszélek, hanem egy gondolkodásmódról, szemléletről is.

Ennek a versenynek is az volt az egyik legnagyobb értéke, hogy nemcsak a tudást mutatta meg, hanem magát az ügyet is.