Az MTA Pécsi Területi Bizottságának tagjai és a Pécsi Tudományegyetem professzorai is szolidaritást vállaltak az Akadémiával

A pécsi tudósok kérik a döntéshozókat, hogy a törvényjavaslatot vegyék le a napirendről és induljon egy széleskörű társadalmi egyeztetés a kutatói közösség valamennyi résztvevőjének bevonásával. Korábban a Debreceni Egyetem számos professzora, és az ELTE Természettudományi Karának több egyetemi tanára csatlakozott ahhoz az állásfoglaláshoz, amelyet a Szegedi Tudományegyetem hozott nyilvánosságra az MTA átszervezése ügyében. Később már a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzorai is kérték, hogy az Országgyűlés ne fogadja el az MTA-t érintő előterjesztést.

2019. június 19.

A pécsi akadémikusok és professzorok nyilatkozata rögzíti, hogy a technikai fejlődés és az innováció csak az alapkutatásnak meghatározó jelentőséget garantáló szervezeti keretben valósulhat meg. Ezért kérik a döntéshozókat, hogy a törvényjavaslatot vegyék le a napirendről és induljon egy széleskörű társadalmi egyeztetés a kutatói közösség valamennyi résztvevőjének bevonásával, különösképpen a kiemelkedően tehetséges fiatal kutatókkal, akik jövőnk zálogát jelentik.


Néhány napja a Szegedi Tudományegyetem csaknem 80 professzora szólította fel „az ország sorsáért felelősséggel tartozó kormányt és a parlamenti képviselőket, hogy ne támogassák a törvénytervezetet, ne engedjék, hogy a nemzetközi szinten is kiválóan teljesítő, az ország jövője és fejlődése szempontjából kulcsfontosságú akadémiai kutatórendszert ilyen nagy kár érje”.

Ezt a kiállást a BME professzorainak nyilatkozata követte. „A BME az elmúlt évtizedekben kiváló kapcsolatokat épített ki az MTA szinte valamennyi kutatóintézetével, számos hazai és nemzetközi pályázat megvalósításában vettünk közösen részt, így az MTA-kutatóintézetek jövőjének bizonytalansága a jövőbeni technológiai fejlődés gátja lehet” – olvasható a BME 95 professzora által aláírt nyilatkozatban.

Az egyetemi tanárok ezért szolidaritást vállalnak az MTA-kutatóintézetek dolgozóival, és kérik, hogy a törvényjavaslatot vegyék le a napirendről, illetve induljon széles körű társadalmi egyeztetés a kutatói közösség valamennyi résztvevőjének bevonásával.

A szegedi kezdeményezéshez csütörtökön nyilvánosságra hozott nyilatkozatában egyetértőleg csatlakozott a Debreceni Egyetem és az ELTE Természettudományi Karárnak több professzora.