A kutatómunka zavartalanságát és a kutatói gárda megtartását tűzi ki célul az MTA a Természettudományi Kutatóközpontban

Kutatói fórumot rendeztek az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában. Lovász László, az MTA elnöke a körülbelül 250 résztvevő előtt ismertette a kutatóközpont pénzügyi hiányának mértékét, és azokat az intézkedéseket, amelyekkel az MTA ezt csökkenti, lehetővé téve a kutatómunka folytatását.

2015. november 25.

Lovász László bevezetőjében elmondta: nyár elején érkeztek komolyabb jelzések az MTA Természettudományi Kutatóközponttal (MTA TTK) kapcsolatos pénzügyi problémákról az MTA vezetőihez. A helyzet kivizsgálásával ezután megbízott szakértői csoport körülbelül egy hónapja adta le beszámolóját az MTA vezetőinek.

Ennek alapján születtek meg azok a határozatok, amelyeket a kutatói fórumon ismertetett az MTA elnöke. Lovász László elmondta: a legfontosabb alapelv, hogy a kutatást ne akadályozzák a financiális problémák, és a kutatóintézet ne veszítsen értékes kutatókat pénzügyi problémák miatt.

Az MTA pénzügyi intézkedései

Lovász László elmondta: idén év végén jár le az MTA TTK-ban egy 100 millió forintos visszatérítendő támogatás az MTA felé, de ezt átütemezik. További körülbelül 150 millió forintot a kutatóközpont rendelkezésére bocsát az MTA, a 2015. évi likviditási problémák kezelésére. A 2016-ban mindenképpen várható létszámcsökkentés egyszeri terheit is vállalja az MTA. Utóbbival azt is szeretné támogatni, hogy a tudományos eredmények alapján szülessenek a létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések. Végül a lejáró, de szakmai szempontok alapján megújítandó szerződések három hónapra szóló fedezetét is garantálja az MTA.

Szakmai átvilágítás

Lovász László elmondta: az MTA szakmai átvilágítást indít a kutatóközpontban. Ennek eredményeként értékelhetők és rangsorolhatók lesznek a kutatási témák és projektek. Ennek következményeként 2016 első hónapjaiban meghatározható lesz, hogy mely területeken és milyen mértékű létszámcsökkentést kell végrehajtani. Az MTA elnöke elmondta: ez rossz hír, de enélkül a helyzet nem rendezhető. Arra azonban nagyon fognak figyelni, hogy a létszámcsökkentés ne fűnyíróelven történjen, és ne is adminisztratív alapon. A szakmai átvilágítást végző bizottságtól – amelyet Blaskó Gábor akadémikus vezet – azt várják az MTA vezetői, hogy szakmai alapon, a jövőt figyelembe véve végezze el ezt a munkát. A létszámcsökkentést az MTA vezetői határozták el, és a január 1-jén munkába álló új főigazgató, Pokol György is elsősorban a bizottság javaslataira fog támaszkodni.

A bizottság további tevékenysége során áttekinti az intézmény szerkezetét, az intézetek szerepét, a kutatóközpont hosszabb távú szakmai stratégiáját.

Pénzügyi átvilágítás

Lovász László elmondta: pénzügyi átvilágítás is indul, amelynek feladata annak kiderítése, hogy milyen mechanizmusok miatt halmozódott fel a hiány. A vizsgálat eredményei alapján ezeket a mechanizmusokat meg kell szüntetni a jövőben.

Az MTA TTK-ban a pénzügyi hiány jelenleg nagyságrendileg 800 millió forint. Ebből körülbelül 400-500 milliónyi részt kezelhetnek az MTA pénzügyi intézkedései. A másik felét kell majd az új vezetésnek – együttműködve az MTA vezetésével – megoldania.

Pokol György a fórum végén elmondta: szerinte az MTA TTK szakemberei jó csapatot alkotnak, és teljes a bizalma mindenki iránt, beleértve a vezetőket is. Megígérte, hogy a kommunikáció kétirányú, érdemi és intenzív lesz a jövőben. Annak ellenére, hogy a következő hónapok nehezek lesznek és fájdalmas intézkedések is várhatók, azt reméli, hogy kialakul a nyugodt munkavégzést lehetővé tévő környezet és hosszabb távon a jó hangulat is.

Lovász László zárszóként elmondta: a tudományos kutatásoknak, projekteknek folytatódniuk kell, és meg kell előzni, hogy az itteni kiváló, fiatal kutatógárda szétszóródjon a pénzügyi zavarok miatt. Amennyiben a fentieken túl további intézkedésekre lesz szükség, akkor ezeket is megteszi majd az MTA.